KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Tucker Carlson: Biden akár közvetlen háborút is kiprovokálhat Oroszországgal 📺

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A hazánkba nyáron látogatást tett neves amerikai műsorvezető, a Tucker Carlson Tonight kedd esti adásában Joe Biden amerikai elnök Oroszországgal szembeni politikájával foglalkozott, tekintettel arra, hogy a minap Biden és Putyin közvetlen videós beszélgetést folytattak egymással.

Tucker Carlson felelősségre vonta Bident azért, mert valós háborút kockáztat Oroszországgal, Ukrajnának a NATO-csatlakozásához kapcsolódó vita miatt.

Carlson úgy vélekedett, hogy csak azért, mert most még hihetetlennek és őrültségnek tűnhet, az még nem jelenti azt, hogy az USA-nak ez a kormánya ne tenné meg, hogy háborút provokáljon Oroszországgal, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Tucker Carlson határozottan kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak semmi keresnivalója egy Oroszországgal szembeni konfrontációban, hiszen azzal az USA nagyon sokat veszíthet, több ezer amerikai életét is.

Carlson szerint persze ez nem azt jelenti, hogy Biden ezt nem teszi meg, hiszen az Egyesült Államok jelenlegi elnöke egy népszerűtlen, inkompetens, kétségbeesett és gyenge jellem, akit az őt körülvevő ideológusok, tanácsadók mozgatnak. Magyarán, Tucker szerint Biden egy döntésképtelen, határozatlan, nem önálló személyiség. Tucker Carlson szerint Biden legközelebbi munkatársai közül sokan arra befolyásolják az Egyesült Államokat, hogy katonailag vegyen részt egy Oroszországgal szembeni konfliktusban, amelynek legfőbb oka Ukrajna NATO csatlakozásának kérdése.

Ezek után Tucker Carlson kitért arra is, hogy miért alakult meg annak idején a NATO és ma milyen irányba halad. Azt mondta:

„A NATO egy háború utáni katonai szövetség volt, amelyet 1949-ben azért hoztak létre, hogy megakadályozzák azt, hogy a Szovjetunió megszállja Nyugat- Európát, ami nagyjából 40 évig működött is. Azonban a Szovjetunió több mint három évtizede nem létezik, mára a történelem része lett. Ennek ellenére a NATO most egy sokkal jobban finanszírozott katonai szervezet, mint valaha is volt. A NATO egy cél nélküli hadsereg”

Tehát ezen a ponton a NATO valójában csak azért létezik, hogy Putyint szorongassa, akinek minden hibája ellenére sem célja Nyugat- Európa megszállása. Putyinnak nincs más szándéka, mint nyugati határainak biztosítása. Ezért is nem akarja, hogy Ukrajna a NATO-része legyen. Hogy mondandóját jobban érzékeltesse, a népszerű műsorvezető így illusztrálta Oroszország helyzetét:

Képzeljék csak el, milyen érzés lenne az nekünk, ha Mexikó és Kanada Kína „műholdjaivá” válnának. Ez bizony nekünk egyáltalán nem tetszene

– mondta Carlson.

„Ukrajna NATO-belépése veszélyeztetné Oroszország hozzáférését a szevasztopoli haditengerészeti bázisához, amely az orosz fekete-tengeri flotta helyszíne és az ország egyetlen összeköttetése a nemzetközi vizekkel”

-tette hozzá a műsorvezető, majd Richard Sakwa orosz tudós szavait idézte, aki szerint ha Oroszország elveszítené a szevasztopoli haditengerészeti támaszpontot, az „Oroszország legnagyobb katonai geopolitikai veresége lenne az elmúlt 1000 évben”. Tehát ezt Putyin nem fogja hagyni. Carlson nem rejtette véka alá véleményét ezzel a politikával szemben, mert úgy fogalmazott:

„Miközben Oroszországot helyezzük egyre nagyobb nyomás alá, valójában egyre inkább Kína drasztikus ölelésébe kerülünk.”

A Joe Biden és Vlagyimir Putyin elnök közötti videomegbeszélést követően Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó kedden kijelentette, hogy a Biden-adminisztráció „minden eshetőségre” felkészül Oroszországgal kapcsolatban, mivel egyre inkább nő a feszültség Oroszország és Ukrajna között.

Ez is érdekelheti:  Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyészt

Biden közvetlenül azt mondta Putyin elnöknek, hogy amennyiben Oroszország továbbra is fenyegeti Ukrajnát, úgy arra az Egyesült Államok és európai szövetségesei határozott gazdasági intézkedésekkel válaszolnak” – mondta Sullivan.

Az orosz és amerikai elnök között lezajlott videókonferencia után kiadott fehérhazi közleményben úgy fogalmaznak, hogy Biden egyértelművé tette álláspontját Putyinnak, miszerint megteszik a szükséges lépéseket, amennyiben Oroszország úgy dönt, hogy megtámadja Ukrajnát.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

Tucker Carlson jött, látott és győzött

Tucker Carlson szerint akaratra van szükség a migráció megállításához 📺

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük