KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Trump új reménye – Választási csalás miatt Texas beperelte Pennsylvaniát, Michigant, Georgiát és Wisconsint

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Texas kormánya azt kérte kedden az Egyesült Államok  Legfelsőbb Bíróságától, hogy érvénytelenítse a szavazás eredményét Pennsylvaniában, Michiganben, Georgiában és Wisconsinban választási csalás, és az alkotmányos rend elleni támadás miatt. Két helyről – Georgiából és Pennsylvaniából is eljutott korábban a Legfelsőbb Bíróságig a direkt választási csalás, a választási rendszer kiskapuival való visszaélés, valamint a választási rendszer illegitim módosításának vádja fellebbezések útján, de most egy harmadik helyről is megerősítést kapott Trump tábora.

Texas állam kedden, a fellebbezések benyújtásának utolsó, törvény által garantált határnapján per megindítását jelentette be be a Legfelsőbb Bíróságnak, melyben választási csalással vádolják a négy felsorolt tagállamot. Ez azért jelentős fejlemény, mert a Republikánus Párt második legnagyobb platformjának vezetője Ted Cruz texasi szenátor, a következő elnökválasztás toronymagas esélyese, bárki is nyeri a Trump-Biden párharcot, vagyis vélhetően Cruz lesz a konzervatív tábor új arca – írta a 888.hu tudósítása alapján a Vadhajtások.

Elemzők szerint pennsylvaniai eset biztos győzelem lehet Trumpnak, de ahhoz, hogy megkezdhesse második ciklusát, két másik tagállamban is győzni kell jogi úton. A Legfelsőbb Bíróságon jelenleg 6:3 arányban vezetnek a republikánus elnökök által kinevezett bírók, de egyikük már régóta a átállt a másik oldalra, négyről pedig szinte biztosan tudni, Trump oldalán állnak, úgyhogy a következő elnök kiléte, egy magyar-lengyel Majdan esélye és egy esetleges polgárháború kirobbanása lényegében valószínűleg egyetlen bíró véleményén múlik majd.

Forrás: Vadhajtások/888.hu/PestiSrácok Fotó: MTI/AP/Andrew Harnik

Ez is érdekelheti:  Cáfolják Washingtont az oroszok

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük