KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Trump szerint vizsgálni kellene, hogy Pence miért nem másította meg a választási eredményt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A tavaly január 6-i, a törvényhozás elleni támadást vizsgáló kongresszusi bizottságnak arra kellene keresnie a választ, hogy Mike Pence akkori alelnök miért nem utasította el több olyan tagállam elektorainak szavazatát, amelyekben ellenfele, Joe Biden nyert – írta kedden nyilvánosságra hozott közleményében Donald Trump volt amerikai elnök.

Pence alelnökként egyben a szenátus elnöke is volt, s ekként az ő feladata volt levezényelni az elnökválasztás eredményét megerősítő törvényhozási ülést. Eközben rohanták meg tiltakozók az épületet, miután Trump beszédet mondott híveinek a Capitoliumtól nem messze.

Pence az ülés előtt többször világossá tette Trumpnak, hogy nem áll módjában megváltoztatni az elnökválasztás eredményét.

Republikánus és demokrata párti jogalkotók most egyaránt a szövetségi szavazatszámlálást szabályozó törvény módosításának lehetőségeit vizsgálják, s az egyik javasolt módosítás annak világosabbá tétele, hogy az alelnök szerepe pusztán ceremoniális.

Demokrata párti politikusok szerint pusztán egyértelműsítésről van szó, de Trump szerint a törvényhozói bizottságban „kóklerek, hazugok és árulók” ülnek, és igenis, szerinte Mike Pence „a felderített rengeteg csalás és szabálytalanság” miatt visszaküldhette volna ellenőrzésre egyes tagállamok választási eredményeit.

A bizottságnak a volt elnök szerint arra kellene összpontosítania, hogy „Mike Pence miért nem küldte vissza javításra vagy megerősítésre a voksokat, miközben világos, hogy megtehette volna”.

A Trump-közleményről tudósító The Washington Post című napilap megjegyezte: nincs bizonyíték arra, hogy a Biden által megnyert, úgynevezett csatatér-államokban a választást érdemben befolyásoló, széleskörű csalás történt volna.

MTI

Ez is érdekelheti:  Magyar Péter ma kétszer is megbuktatta a kormányt... - ja, most nem... majdan

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük