KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Trump szerint Biden kiprovokálta Putyin ukrajnai invázióját

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„Van egy emberünk, aki meggyőzte Putyint, hogy menjen be Ukrajnába” – szögezte le a volt elnök.

Trump szerint Biden provokálta ki Putyin részéről, hogy szállja meg Ukrajnát – írta meg a The Post Millennial. A lap egy videót közölt, melynek tanúsága szerint Trump a Mar-a-Lago-i birtokán mondott beszédében kifejtette, hogy

Biden miatt van az ukrajnai háború. Trump a következőt mondta:
„Van egy emberünk, akinek nem maradt esze, és az esze főműsoridőben sem volt jó, de nem maradt esze. És ez a fickó tárgyal helyettünk. Van egy emberünk, aki meggyőzte Putyint, hogy menjen be Ukrajnába.”

Korábban – december elején – Biden a Fehér Házzal került ellentmondásba, amikor az elnök azt nyilatkozta egy sajtótájékoztató keretei között, hogy kész tárgyalni Putyinnal. Nyomban helyre is tette Bident a Fehér Ház.

(Mandiner)

Ez is érdekelheti:  Sacks: egyre valószínűbb, hogy Ukrajna áll a terrortámadás mögött

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük