KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Trump párhuzamos kormánya – avagy a Fehér Ház nem működik?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Sokan gondolják, hogy Trump elnök megadta magát a globalizmusnak, s ez keserű csalódás volt a hívei számára. (Pedig állítólag már egy teljes értékű párhuzamos kormányt hozott létre Floridában. Igaz ezt nem erősítette meg egy hírcsatorna sem, de ettől még megtörténhet!)

Mások szerint azonban Trump nem menetközben lett az ügy feladója, hanem kezdettől fogva a rendszer beépített embere, s csak színjáték volt részéről a „mocsár lecsapolást” megígérni! Európában is sokan hiszik azt, hogy eleve a Deep State lobbistája volt, akit csak azért engedtek az elnöki székbe, hogy akadályozza a hatalom valós közjó szolgálatát, s kisiklassa azokat az erőket, akik létrehozták az Occupy Wall Street mozgalmat.

Vajon mi az igazság? ÖN MIT GONDOL?


A lakosság nagyobb része az USA-ban is, csak a médiatizált hamis valóságot hiszi el, mert a nekik „legyártott szoci-ál valóság” eljut minden amerikaihoz a kedvenc televízióján keresztül. Ám az elmúlt négy év eseményei alapján látható, hogy mindent megtettek Trump ellen a bankárkaszt lobbistái, a mély állam ügyesen beépített, profi ügynökei, valamint a negyedik hatalmi ág, vagyis a pénzpórázra fűzött média. Így azután könnyen lehet, hogy igazak ezek a hírek!

Valójában az Egyesült Államok történetében még soha nem volt ilyen erős harc a hatalom berkein belül és a társadalom tagjait se tudták még ennyire szembe fordítani egymással. Pedig Lincoln idején is komoly politikai viszályok dúltak arrafelé, hisz az elnök erőteljesen ellenezte a Rothschild családot, akik már akkor is a pénzkiadás teljes ellenőrzését akarták megszerezni az Egyesült Államokban.

Ha azonban jól megnézzük az elmúlt 100 évet úgy látható, mennyire megerősödött USA-beli szabadkőművesség hatalmas hálózata és az illuminátusi globalista erők minden egyes amerikai intézménybe való beszivárgása. Ezért nekem úgy tűnt, hogy nem lehetséges a monetáris diktatúra szorításából való szabadulás. Nem látszott egyetlen egy út sem, amely járhatónak mutatkozott volna Trump elnök számára, főleg azután nem, hogy szinte minden bizalmasa elárulta és nem vállalta be a rendkívüli állapot bevezetését, ami pedig jó megoldásnak látszott!

Mi pontosan láttuk, hogy a Russiagate-féle média hamisítást, (később az Obamagate vagy Spygate) ami valójában a helyén maradt USA felforgató hatalmi apparátus által valaha végzett legnagyobb politikai szabotázsművelet volt, ami egy regnáló elnökjelölt ellen irányult. Trumpot mindenképpen az oroszokhoz próbálták bekötni és a média mindent megtett ellene. Négy hosszú éven keresztül módszeresen meg is próbálta lejáratni a Deep State és az elnöki tekintélyét folyamatosan csorbítva akarták, lerövidíteni az elnökségének az idejét a demokraták.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

Azután Nancy Pelosi, a képviselőház demokratikus elnöke vádemelést is indított teljesen megalapozatlanul Trump ellen, de szerencsére a szenátusi többség ezt még ki tudta védeni! Ám már az is azt mutatta, hogy a bolsevik Szovjetunió által jól kimunkált koncepciós perek nem csak eljutottak az USA-ba, de jó alaposan gyökeret is vertek náluk!
Közben legalább két ismert alkalommal támadást hajtottak végre az elnök élete ellen. Először egy titokzatos mesterlövész lőtt a helikopter csapatra, akik kísérték az elnök-főparancsnokot, majd egy ismeretlen eredetű drón jelentett veszélyt, melynek szinte megmagyarázhatatlanul sikerült megközelíteni az elnöki gépet.

A törvényhozásban pedig szinte végig folyamatosan igyekeztek mindent megakadályozni, amit Donald Trump megígért a választási küzdelemben. Így teltek az évek. Közben Trump a meghirdetett „America First” doktrína alapján próbálta elválasztani az Egyesült Államokat a bankárkaszti globalizmustól. Valószínűleg csak a második ciklusa lett volna valóban alkalmas arra, hogy valóban beválthassa minden ígéretét.

Ám 2020. novemberében Amerika és a világ történelmének eddigi legnagyobb választási csalása megtörtént. Viszont az amerikai választásokon való ún. „külföldi beavatkozást”, különösen Kína és Olaszország részéről az amerikai hírszerző közösség nem fedte fel, mert nem nyújtott be egyértelmű jelentést a külföldi kormányok manipulációiról. Sem a saját alelnöke, sem a Supreme Court, sem a szükséges bíróságok nem álltak az igazság mellé, s így sajnos január 6-án a kongresszus ahelyett, hogy visszautasította volna az illegális választások elfogadó igazolását, még Trumpot bélyegezte meg, hogy részt vesz az állítólagos új elnök elleni puccsban. A média azonban mostanában Trumpot egy olyan áruló szerepében láttatja, aki feladta az Új Világrend ellen hirdetett harcát, de ez inkább csak Fake News alapú. Miután semmiféle csalás-leleplező megoldás nem jött be neki, így két másik út látszott maradni számára: a felkelések elleni törvény aktivizálása és a haditörvény végrehajtása „csak csendben”!

Trump hivatalosan visszavonult, s Floridában élvezi nyugdíjas életét?

Ha nem így történik, akkor nagy pénzügyi befektető csoportok kezében lévő lakájmédia Trumpot puccsvezérként határozta volna meg, és nyíltan ösztönözte volna eltávolítását vagy kilövését, s nem ő lett volna az első, aki erre a sorsra jut. A választások után mindenki számított valamilyen nagyon szenzációs fordulatra, pl. a csalások még totálisabb erejű leleplezésére, de a stabil bizonyítékokat az Egyesült Államokban egyetlen bíróság sem akarta komolyan felülvizsgálni. Ebből is látszik, hogy a félelem, vagy a korrupció már az egekig ér az USA, jogi-politikai-gazdasági-erkölcsi szférájában!
Már-már úgy tűnt mindenki számára, hogy a fegyveres megoldás az egyetlen mód az Egyesült Államok minden szintjére behatolt liberál-bolsevik felforgatás felszámolására. Az emberek tucatjával vásárolták a fegyvereket és a lőszert, hogy kitudják vívni a megoldást, vagy legalábbis biztosítsák maguknak az önvédelem lehetőségét.

Ez is érdekelheti:  Megszállás akkor és most - avagy a vesztüket érző patkányok ámokfutása

Trump azonban a legkifinomultabb és leghatékonyabb stratégiával állt elő. A saját ellenségei által széles körben alkalmazott álca-technika felhasználásával ügyesen megtette, amit meg kellett tennie. Sőt ezt, mindenféle hivatalos bejelentés nélkül tette! Remélem nem fogják kisiklatni, bár sajnos ennek nagyobb az esélye, ahogy ismerem az US rendszerét.

A globalista elit sok éve és nagy mennyiségű, könyvet, filmet, újságot, folyóiratot finanszírozott, hogy a világkormányzat szükségességét a világ és az emberiség jövőjének egyetlen megoldásaként mutassa be. Más szavakkal, az elmúlt évtizedek gátlástalan kalmár-globalizmusa, gyakorlatilag egy jó ideje mindenki elé odatárta, amit tenni kívánt.
A tömegek vagy egyáltalán nem vették észre, vagy egyáltalán nem vették komolyan azt, amit a rendszer hirdetett nekik, valószínűleg azért, mert mindenki azt gondolja, hogy a történések valahogy nem közvetlenül érintik őt, hanem majd csak azokat az újabb generációkat, amelyek sokkal később következnek utánuk. (Ez sajnos hazánkban is hasonló módon áll, s a tömeg nem nagyon érti, hogy ön-szerveződni kellene, mert valós képviselet nélkül, kilopják a sajtot a szánkból!)

Trump távozása előtt hatalmat adott a katonaság számára

Vagyis ügyesen felhasználta a globalizmus stratégiáját magával a globalizmussal szemben? Szemmel láthatóan átadta a hatalmat a katonaságnak, mert távozása előtt Washingtont a Nemzeti Gárda vette körül, de hivatalosan ez nem történt meg, mert csak az elnöki beiktatás biztosítására adott utasítást! S Trump ma Floridában él. E visszavonulás egy stratégiai remekmű akkor, ha valóban igaz az, amit ma olvastam egy bennfentes politikus honlapján:

„….a Fehér Ház az elmúlt tíz éjszaka sötétben volt.
A világ legbiztonságosabb épületét, amely a minimális biztonsági protokollok szerint nem maradhat fény nélkül, napközben is sötétség borítja. Mindez példátlan, senki sem adott hivatalos magyarázatot erre. Az anomáliáknak azonban még nincs vége.
Amikor irodai órákban többen információért hívták a Fehér Házat, egy rögzített hang azt válaszolta, hogy az épület be van zárva.
Más esetekben valaki válaszolt, és ehelyett azt mondta, hogy nem áll rendelkezésre személyzet a szokásos adminisztratív gyakorlatok felülvizsgálatához.
Úgy tűnik tehát, hogy az Egyesült Államok elnökének háza nem működik. A mai napig Joe Biden még csak nem is jelent meg a Fehér Ház hivatalos sajtótermében, és Jen Psaki sajtótitkárnak fogalma sincs arról, hol van az elnök, és mikor jelenik meg, hogy megválaszolja az újságírók kérdéseit.
Ezen a ponton elgondolkodik az ember, vajon Biden valóban az Egyesült Államok elnöke, vagy csak egy báb, aki szerepet játszik abban a tényben, hogy másképp nem tehet, ha figyelembe veszi azt a hatalmas bizonyítékot, amelyet Trump ellene és családjára vetett a pedofília körében és ott vannak a kommunista Kína kezében is.”

Nem tudom, hogy mi az igaz ebből, mert nincs komoly, megbízható híreim Amerikából. A fenti idézetet eleinte nehéznek tűnt elhinni, de Cesare Sacchetti írásában találtam még pár komoly érdekességet!    Pl. szerinte a New York-i fedezeti alapok elleni támadás egyben a kommunista Kína elleni támadás is, amely az elmúlt években dollármilliárdokat fektetett ezekbe a vállalatokba. De hivatalosan senki nem róhatja fel mindezt Trumpnak, mert a volt (?) elnök csendben van Floridában. E stratégiának a zsenialitása az, hogy a rendszer nem működhet jól, ám ő most mindezeken kívül áll és a hadsereg által el nem ismert ellenséges közigazgatást használja fel a cél eléréséhez. S ha a Washingtonban székelő felforgató, Deep State apparátusának lebontása befejeződött a katonák által, akkor hivatalos minőségben visszatérhet a hatalomba? Nem tudom, hogy mit higgyek, mert sajnos túlzottan meseszerű mindez, de ha ez lesz a valóság, akkor nem imádkoztam a barátaimmal hiába, Donald Trump elnök sikeréért!

Ez is érdekelheti:  Ukrán állampolgár vezette a péntek esti terrortámadást - nyugati szervezés áll mögötte?

Dr. Bene Gábor

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:

Az igazi Donald Trump most megismerhető

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük