KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Trianonról másképp: Bűnös Európa

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 Mottó: ”Magyar az, akinek fáj Trianon”

Abban a szenvedésben, melyben a mai napig is részesül nemzetünk, bűnös szinte az EU mindegyik tagállama. A tagsági díjak befizetése helyett éppen nekünk kellene kártérítési követeléseket benyújtanunk.

Az az anyagi kár, ami nemzetünket érte területeink elrablásával, csak kis hányada annak az erkölcsi kárnak, amit szenvedünk máig is (és még meddig?!). De még nagyobb veszteséget okoz az, hogy sok ezer kiváló tudós, művész, mérnök, millió szorgalmas, fegyelmezett magasan képzett, ügyeskezű, munkaszerető szakember tehetségét kénytelen idegen (gyakran ellenséges) kormány szolgálatába állítani! Nem beszélve arról a költségről, amit kormányunk kénytelen áldozni külhoni nemzetrészeink identitásának megőrzésére, és a megszállás alatt tartott országrészeinken való otthon maradására, annak megtartására, holott nagyobb részben ez az EU részkötelessége lenne.

Vajon találtatik országunkban olyan nemzetközi hírnévvel, tekintéllyel rendelkező szervezet vagy személy, amelyik, illetve aki világgá kürtölné ezeket az igazságos, törvényes igényeinket? Kitől, mitől félünk?! Találó szólásunk szerint: „gyáva népnek nincs hazája”.

Ezeréves történelmünk igazolja: nemzetünk hősies, bátor hazaszeretete, áldozatkészsége a szabadságáért példamutató. Senkinek sem sikerült térdre kényszerítenie a magyart. Tehát vétkesek hátrányos helyzetünk miatt a túlzottan óvatoskodó politikusaink egy része. Talán sokukból hiányzik a megfelelő műveltség, bátorság, az önzetlen, odaadó, minden mást legyőző hazaszeretet, a nemzeti szellem…

Gondolom, megérett az idő, hogy ezen is változtassunk…

Most pedig az EU szankciók bevezetésével riogat minket, sőt egyesek a kizárásunkat követelik. Rendben van, de ez esetben térítsék meg azt az anyagi és erkölcsi kárt, ami az EU diktátum alatt ért minket: a cukorgyáraink felrobbantása, a virágzó mezőgazdaságunk és nemzeti iparunk leépítése, és még lehet sorolni…

Talán érdemes a hanyatló EU-ról a tekintetünket határozottabban a rohamosan fejlődő és erősödő kelet felé fordítani.

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

v. Kövér György
Ungvár –Záhony

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük