Trianon után újabb 88 hektárnyi magyar terület veszett el!
Kedden megtörtént, amitől a Jobbik óva intett: külföldi vásárolt földet Magyarországon annak ellenére, hogy a Fidesz éveken át azt szajkózta, megvédi a magyar földet. Pakusza Zoltán, a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője mindezt úgy értékelte: Trianon után újabb 88 hektárnyi magyar terület veszett el.
A Fidesz nem harcos módjára védte meg, hanem kufár módjára adta el a nemzet megmaradásának zálogát, fogalmazott csütörtöki sajtótájékoztatóján Pakusza Zoltán. A Jobbik miskolci és megyei elnöke szerint nem kerülhető meg a miskolci Fidesz felelőssége sem, melynek jelenlegi elnöke, Sebestyén László és képviselője Csöbör Katalin is támogatta a külföldiek földszerzését, miközben félrevezették a miskolciakat. Sebestyén egészen addig ment, hogy azt mondta, könnyebb a Szinvában aranyat mosni, mint külföldinek földet venni Magyarországon, emlékeztetett a jobbikos politikus.
Pakusza felszólította Csöbör Katalin és Sebestyén Lászlót, kérjenek bocsánatot a miskolciaktól amiért becsapták őket, majd vonuljanak vissza közéletből. Szerinte ugyanis bebizonyosodott, hogy nemcsak alkalmatlanok, de méltatlanok is a magyar nemzet és a miskolciak képviseletére. Mint fogalmazott: „hazáért halt hőseink forognak sírjukban!”
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Nagyon nagy butaságra vall az összehasonlítás ., aki ezt írta menjen egy pár évig és éljen ott az elszakított területen ,és aztán beszéljen az anyósával