KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Trianon pillangóeffektusai – avagy Hirtelen nem is tudod, mire kellene tudnod gombot varrni!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Butteryfly-EffectNaponta többször is leadják a Hír Televízión az esti fő műsoridőben látható „Magyarország élőben” című politikai-közéleti beszélgetős műsoruk amolyan kedvcsinálóját. Ebben közismert személyekkel készült interjúkból villantanak be másodperceket. Az akaratlan elszólásokra az urbánus szubkultúra mélységes mély bugyraiba empirikus tapasztalatszerzés céljából alá merítkező szociológushallgatók köreiben a dúsképzeletű nép szokta volt alkalmazni – tegyük hozzá rögtön, nagyon találóan – az „és mégis mozog a Freud” szófordulatot. De azt hiszem, ez a fajta terminus technikus ezúttal is tökéletesen illik ide! (Egyébiránt még véletlenül sem véletlen elszólásról beszélünk, hiszen tudjuk, véletlenek már pedig nincsenek!)

Na, szóval! Minimum jelzésértékű, de talán közelebb járunk az igazsághoz, ha rögtön az „ez azé’ odabasz” kategóriára ugrunk. A kedvcsináló egyik bejátszásában Martonyi János tűnik fel külügyminiszter korából, de ami még ennél is érdekesebb, hogy milyen idézetet választottak tőle!

„Valóban, itt van ez a bizonyos szép, új világ, big brother is watching you!”

Na, kérem tisztelettel, lehet itt „mocskos hírtévézni”, lehet itt sörrel lelocsolni szerencsétlen Császár Attilát, egyet azonban minden kétséget kizáróan megállapíthatunk, azért a Hír Tévénél sem ma jöttek le a falvédőről, nem holmi hátulról szalajtott hülyegyerekek csinálják a műsort! Ebben a Martonyi-féle idézetben tökéletesen benne volt minden. New world order (új világrend) karöltve a teljes ellenőrzéssel. Neked, kedves állam- és álompolgár, nem marad más – nem is szántak neked mást –, mint a „fogyassz, hallgass, halj meg!” létezés-modell. Gyerekeknek szánt változata a kóla-chips-térerő „szentháromság”, valamint államvallássá tétele.

És akkor milyen hír jelenik meg alig öt perccel később? A palyazatok.co oldaláról idézünk:

A teljes írás itt olvasható

„2015-ben kötelező változás jön az autósoknak, itt az e-segélyhívó

2015-ben kötelező változás jön az autósoknak!

Egy teljesen új rendszer, egy jelentős változás lesz kötelező érvényű az autósokra nézve, mely körülbelül 30 ezer forintba fog kerülni minden autósnak, de akár az életét is megmentheti, ha a sors úgy hozza.

Az e-segélyhívó rendszer egy Európai Uniós szabályozásnak köszönhetően minden autóban 2015-től kötelező lesz! De mi is ez valójában? Egy olyan autóba szerelt rendszer, mely a balesetkor nagyon pontos adatokat ad le az illetékeseknek, így a segítség, akár fele annyi idő alatt is megérkezhet, mint amennyi idő alatt megérkezne a segélyhívó rendszer nélkül. Célja egyértelműen az életmentés.

A készülék ára megközelítőleg 30 ezer forint lesz.2015. őszétől minden autóba kötelező lesz beszereltetni Magyarországon is. Ez a szerkezet azonnal jelzést küld a 112-es segélyhívó számra a baleset bekövetkezésekor, a legfontosabb adatokkal. A diszpécsernek elküldi a beleset pontos koordinátáit, és a segítség azonnal indulhat, még mielőtt bárki kihívná őket.

A készülék maga egy Sim kártyát tartalmazó dobozka, melynek ára megközelítőleg 30 ezer forint. A szolgáltatás sem ingyenes, érte előfizetési díjat kell majd fizetni, de ennek ára egyelőre még nem ismert.

Ez az okos szerkezet a baleset körülményeiről is információt küld a diszpécserszolgálatnak, például azt is közli, hogy a légszák kinyílott-e vagy sem, amiből a beleset súlyosságára, illetve az áldozat állapotára is lehet következtetni. A gyors segítségnek köszönhetően egy súlyos balesetben is jelentősen növelheti az életben maradás esélyét.

A rendszert tovább terjesztik, 2020-ra ugyanis már a buszokon és a motorokon is kötelező lesz. Magyarország 2 vevőállomással fog rendelkezni, ahol fogadják a készülék jeleit, ezek Miskolcon és Szombathelyen vannak.”

Mit is mondott Martonyi úgy öt perccel ezelőtt a kedvcsinálóban?

Big brother is watchnig you! És tényleg!

Gyerekek! Ilyen van?

Vedd már észre! Itt csak ilyen van!

Sovány vigasz, hogy ezúttal nem a FIZESS! legújabb agymenéséről van szó, hanem Európai Uniós „találmányról”, de az emberben azért csak megáll az ütő! Gondolom kontinentális méretben is szépen kaszál majd valaki ebből is. Lehet, hogy adóoptimalizálás céljából valamelyik éppen Luxemburgban bejegyzett multi cég? Ki tudja? Mindenesetre nem lenne nagy meglepetés.

És akkor figyeljünk oda még a csomagolásra! Természetesen megint minden csak és kizárólag a mi biztonságunk, egészségünk érdekében! Hát persze! Kell a kellő számú egészséges és engedelmesen adófizető bérrabszolga, nélküle ugyanis működésképtelenné válik a rendszer. Fenntartásához, életben maradásához (ha tetszik túléléséhez) ő a szükséges és elégséges feltétel!

Annak a degenerált világnak a szörnyű demonstrációja ez, a véletlenek egymásutániságának semmiképpen sem nevezhető, kizárólag az élet által produkálható, amolyan isteni igazságszolgáltatás-féle, mely mindennél ékesszólóbban nyittatja fel a polgárok szemét, micsoda szemét világ vesz körül bennünket. Na, valahogy csak sikerült kigyünni ebből az épületes körmondatból, de asszem érthető volt, hogy mire akartam célozni.

Látszólag nem ide tartozik, de rögtön ezután belebotlottam egy másik anyagba is, ami a maga nemében szintén jelzésértékű, még akkor is, ha amúgy teljesen jelentéktelen dologról is van szó, hiszen tökéletesen bemutatja számunkra, hol is jelölték ki a mi helyünket ebben a szörnyű világban.

Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy pénzt és időt szenteltem a moziban a „Galaxis őrzői” című amerikai látványfilm megtekintésére. A film óriási siker világszerte, nézők milliói szórakoznak önfeledten, amikor megnézik. Csak én nem. Ez a mozgóképalkotás ugyanis nálam – valószínűleg koromnál fogva – éppen hogy súrolja a nézhetőség határát, de minimum a „bűnrossz” kategóriában landolt. Pedig Isten látja lelkemet, szeretem a jó sci-fit. Csak hát az ember egy idő után ezzel is úgy van, mint Kis Emma, amikor nem akarta megenni a krumplilevest, aztán egyet kívánva, Cukorka-országban találta magát, ahol a krumplileves helyett mindennap csupa édességet ehetett. Nagyon hamar ráunt, természetesen. No, hát így vagyok én is ezekkel az intergalaktikus méretű zúzásokat, pusztítást, agressziót, bosszúvágyat és rombolást három dimenzióban bemutató látványorgia változatokkal is. A különbség mindössze árnyalatnyi, az egyikben autóvá változó óriásrobotok, a másikban kosztümös (természetesen kizárólag ámerikai) szuperhősök mentik meg a világot.

Rövid részlet a Disney filmjeit hazánkban forgalmazó Pro Video nyilatkozatából:

A teljes írás itt olvasható

„Tisztelt Vásárló!

Ezúton szeretnénk tisztázni a The Walt Disney Company magyarországi Blu-ray kiadványai körül kialakult helyzetet.

Mérhetetlenül csalódottak voltunk, amikor az első információk eljutottak hozzánk azzal kapcsolatban, hogy A galaxis őrzőivel kezdődően a Walt Disney új filmjei Magyarországon nem jelenhetnek meg Blu-ray formátumon. Hosszú hónapokon keresztül tárgyaltunk a Disney illetékeseivel, de sajnos minden erőfeszítésünk ellenére sem tudtuk elérni, hogy meggondolják magukat. A döntés hátterében a Disney tájékoztatása alapján költséghatékonysági megfontolások állnak, azaz címenként nem fogy annyi Blu-ray lemez a hazai piacon, hogy a Disneynek megérje a magyar változatot elkészíteni. Ezzel természetesen pont azokat a rajongókat, gyűjtőket hozzák kellemetlen helyzetbe, akik hajlandóak legális forrásból megvásárolni a kívánt termékeket…”

Körülbelül kétszázötvenedik helyen, de lehet, hogy ennél még hátrébb van össztársadalmi szinten, hogy egy film megjelenik-e a kék korongon hazánkban, avagy nem. De ha a csomagolás mögé nézünk, kiderül, hogy Trianon következményei az élet legváratlanabb területein is megjelennek.

Emlékszünk még Kovács Laci bácsira? „Merjünk kicsik lenni!” – mondta egykoron.

És tessék! Megképződött!

Nem mertünk kicsik lenni, hát most emlékeztetnek rá bennünket! Apró kis momentum, de nagyságosék újra, világosan és érthetően tudtunkra adták, hogy ebben a Gorbacsov által csodálatos Európa-háznak keresztelt – valójában kiképzőközpont és börtön – mi kizárólag a mosókonyhában tartózkodhatunk (ott a helyünk), azt is csak a cselédbejárón át közelíthetjük meg.

Nem hozzuk az elvárt kvótát!

Még blu-ray lemezből sem!

És akkor még egy aprócska megjegyzés, csak úgy a népbutítás mellé. Vegyél továbbra is nagyfelbontású lapos televíziót, de még inkább 4K felbontásút, mert az az igazi! Tele vannak vele az üzletek polcai, csak úgy roskadoznak! Igaz, hogy a 4K tévére még nincs film, amit nézhetnél rajta, de sebaj, a nagyfelbontásúhoz meg most majd muszáj lesz nyelveket tanulni, merthogy eztán nagyfelbontású filmek magyar nyelven nem nagyon lesznek. Ki tudja, még hány másik filmes cégnél jönnek rá, végzik el a számítást és derül ki, náluk sem ütjük meg a minimumlimitet, nem hozzuk az elvárt kvótát? Kis piac vagyunk, kevesen vagyunk, szegények vagyunk, nem érjük meg a fáradozást, a vesződséget. Már a szórakoztatásban is másod, de az is lehet, hogy harmadrendűekké degradálódtunk! Sikeresen leküzdöttük magunkat ebben is.

Asszem valami ilyesmi lehet az, amikor tényleg hangos sercegések közepette és tényleg kihúzzuk azt a bizonyos sokat emlegetett gyufát nagyságoséknál.

Ez is egyike a Trianon okozta pillangóeffektusoknak. Apró, jelentéktelen, de mégis jelzésértékű!

Valamikori középhatalomból mára kis országgá csonkítottak bennünket. A termelékenységünk az uniós átlaghoz képest 65%, a bérezésünk valahol 20 és 25% között mozog. Tökig eladósítottak bennünket, és nem csak állami szinten, de az egyes emberig bezárólag, ráadásul nem is akárhogyan, az ún. deviza alapú hitelezésnek köszönhetően, gyakorlatilag visszafizethetetlenül! Mindez a kamatos kamat, az árfolyamkockázat és az egyoldalú szerződésmódosítás halálos kombinációjának eredményeként.

Több egyéb más mellett, valószínűleg ezért nem hozzuk az elvárt mennyiséget! Blu-ray filmek fogyasztásából sem. Meg még sok minden másból sem.

A különböző országok fogyasztáskülönbségeinek szemléltetésére szokták használni az ún. Big Mac indexet. Mivel a termék – az utóbbi idők élelmiszer kínálat botrányai után (mást kap Amerika, más Nyugat- és Közép Európa) most már azt kell írnom, hogy elvileg – ugyanaz, megnézik, hogy az adott országban mennyit kell kifizetni egy Bic Mac típusú hamburgerért. De nem csak az amerikai multi egyen-fazonírozott „értékmérője” szerint állunk csehül. Még a csehekhez képest is!

Nemrégiben arról nem esett szó a nagy nyilvánosság előtt – csak jómagam próbáltam az Index cikke nyomán néhány gondolat erejéig felhívni rá a figyelmét a tisztelt Olvasónak, hogy egymillió magyar keres teljes állásban a létminimum alatt.

És akkor itt az újabb fiaskó, legalábbis az út menti leszakadókat mentő országos méretű sikerpropagandával homlokegyenest szembe menve. Az Index „Elkeserítőek a szegénység legújabb adatai” című írásából idézünk két rövid részt. A teljes anyag grafikonokkal itt olvasható.

„A Magyar Tudományos Akadémia szociológusai ismertették uniós összehasonlításban a szegénység terjedéséről szóló adatokat. A számok azt mutatják, hogy a helyzet az elmúlt néhány évben meredeken romlott, amit a gyerekek különösen megszenvednek. A kutatók szerint, ha a kormány valóra váltja a terveit, még súlyosabbá válik majd.

Magyarországon a szegénység folyamatosan nő, leszakadunk még a visegrádi országoktól is, pedig a gazdasági fejlettségünk nem indokolja, hogy ilyen mértékű legyen a leszakadás, hangzott el csütörtökön az MTA Szociológiai Intézetében, amikor bemutatták az Eurostat legfrissebb adatait a szegénység terjedéséről. (…)

Nagyjából stagnál azoknak a magyaroknak a száma, akik úgynevezett alacsony munkaintenzitású háztartásban élnek, vagyis olyanban, amelyben a munkaképes korú emberek az előző évben a lehetséges munkaidejük kevesebb mint ötödét töltötték ténylegesen munkával.  Ez, mondta a kutató, arra utal, hogy a növekvő szegénység mögött nem a csökkenő  foglalkoztatottság áll, hanem valami egészen más.”

„Na, erre varrjá’ gombot! – szokták mondani, amikor valamilyen elsőre képtelenségnek tűnő helyzet képződik meg. Mostanra odáig jutottunk, hogy nagy hirtelen nem is tudjuk, mire varrjunk gombot. Annyi minden képtelenségnek, vagy hihetetlennek tűnő dolog történik velünk. A közmédiából áradó sikerpropaganda köszönőviszonyban sincs a valósággal, de legalábbis – ahogyan mifelénk mondani szokás – kétszáz kilométerre a Gerbeaud Cukrászda kirakatától némiképp más rálátás nyílik az eseményhorizontra. És ez a rálátás, amellett, hogy semmi jóval nem kecsegtet, valahogy egészen más képet fest a mai magyar valóságról. Vidék-Magyarország valóságáról egészen biztosan másfélét, mint amit a butapesti fő sodrású média szeretne lenyomni az emberek torkán.

A Magyar Szegénységellenes hálózat „Éhen fogunk dögleni” címmel készített kiáltványt a kormány 2015-ös költségvetéséről. Itt a baj nem kicsi, de minimum szintén jelzésértékű! Az ismert szociológus Ferge Zsuzsa pedig ekképpen vélekedett a 2015-ös büdzsé tervezetéről:

„A kormány másfél-két millió embert immár nemcsak az út szélén hagy, hanem belöki őket az árokba, s még földet is szór rájuk”

Egy degenerált Birodalom istentelen, lélektelen tartományának, tökig eladósított országában, immáron a szórakoztatás (értsd: népbutítás) szempontjából is csupán valahova leghátra sorolnak bennünket. A kisebbítés, a töpörödés, a megaláztatások szinte végeláthatatlan sora talán nagykirályunk Mátyás halálakor vette kezdetét, de turbó fokozatba Trianonnál kapcsolt, az egészen bizonyos. A folyamat, azóta is egyre csak gyorsul.

Megint velünk van a baj. Egyszerűen nem figyelünk oda.

Pedig Kovács Laci bácsi megmondta: „Merjünk kicsik lenni!”

Martonyi János is megmondta: „Valóban, itt van ez a bizonyos szép, új világ, big brother is watching you!”

Hiába, no, ezek a jó öreg MSZMP-s pártkáderek csak tudják, mi a dörgés, nem igaz?

És tényleg nem figyelünk oda, pedig FankaDeli is megmondta: „Ez Magyarország, itt nem sok a fizetés, itt nem jó fej a miniszter.”

Legalább mi legyünk jó fejek és hanyagoljuk őket végre egy életre!

Akik pedig még ezek után is a nagyvíz túloldaláról érkező kék korongos filmek (meg a magyar szinkron) miatt aggódnának, nyugodjanak meg, aggodalomra semmi ok! Ahogyan azt egy barátom az efféle helyzetek megképződésekor a ránk jellemző magyar kreativitással, találékonysággal és leleményességgel szokta volt megjegyezni: „Majd letőttyük. Különben is, gyün a levegőből, ingyen van!”

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

Elkeserítőek a szegénység legújabb adatai

Támad a gonosz! – Kötelező nyomkövetőt kell beszerelni minden autóba 2015-ben

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Trianon pillangóeffektusai – avagy Hirtelen nem is tudod, mire kellene tudnod gombot varrni!

  1. Ha már ismét szóba került az autósok fejése: érdekes módon CSAK Magyarországon tudnak (vagy szeretnének tudni) erről az EU-s rendeletről. EU többi országában minderről azt tudják, hogy 2015-től az új autókat nyomkövetővel kell felszerelni. Gyárilag. Akkor most ki kit néz hülyének? Pénztárgép szindróma? És hagyjuk? Hagyjuk azt is, hogy mindenhol megfigyeljenek bennünket? Nem elég nyomkövető a mobil telefon? A chipek? Diákigazolványban, személyi igazolványban jogosítványban, kutyánkban, stb-ben. Meddig akarjuk tűrni? Ennyire tudatlanok, öntudatlanok lennénk?

    1. És mennyivel könnyebb lesz egy balesetet kreálni egy nemkívánt személynek,ha pontosan tudják,merre jár?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük