KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Törvényt sértettek-e az ásotthalmi mezőőrök?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Dr Morvai Krisztina büntetőjogász álláspontja az ásotthalmi mezőőrök által elkövetett cselekmény megítéléséről

Az ásotthalmi mezőőrök által a határzárat tiltott módon átlépő személyek sérelmére megvalósított, az utóbbiakat elfogó cselekmények nem minősülnek bűncselekményeknek az alábbi jogszabályok illetve a Kúria alábbi Büntető Elvi Döntése alapján.

1, A Büntető Törvénykönyv 352/A§ (1) bekezdése szerint „Aki Magyarországnak az államhatár rendje védelmét biztosító létesítmény által védett területére a létesítményen keresztül jogosulatlanul belép, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

 (Határzár tiltott átlépésének bűncselekménye)

illeve:Btk 352/B  (1) bekezdés: „Aki az államhatárrendjének védelmét biztosító létesítményt,illetve eszközt megsemmisíti vagy megrongálja, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

(Határzár megrongálásának bűncselekménye)

A tanyára való behatolási kísérlet büntetőjogi megítélése:

Btk 221§(2) Bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki másnak a lakásába,egyéb helyiségébe vagy az ezekhez tartozó bekerített helyre, az ott lakó vagy azzal rendelkező akarata ellenére vagy megtévesztéssel

(…)

d, csoportosan

bemegy vagy ott bent marad. (Magánlaksértés bűncselekménye)

2, A Büntetőeljárási törvény 127§ (3) bekezdése értelmében „A bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt bárki elfoghatja, köteles azonban őt a nyomozó hatóságnak haladéktalanul átadni; ha erre nincs módja, a rendőrséget értesíteni”.

 3, Annak alátámasztására,, hogy ezt az állampolgári jogkört (a tetten ért bűnelkövető elfogását) tágan kell értelmezni ezt a jogesetet (Büntető Elvi Döntést) ajánlom figyelembe:

A Kúria büntető elvi határozata ITT olvasható:

Dr. Morvai Krisztina

európai parlamenti képviselő

Függetlenek csoportja

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Bloomberg: Az Egyesült Államok dühös Macronra

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Törvényt sértettek-e az ásotthalmi mezőőrök?

  1. Minden elismerésem az ásotthalmi mezőőröké!
    Ezeknek az élősködőknek semmi keresnivalójuk Európában, nálunk meg még annál is kevesebb

    1. „Ezeknek az élősködőknek semmi keresnivalójuk Európában, nálunk meg még annál is kevesebb”
      Egyetértek, annyi kiegészítéssel, hogy a többi szemitának sincs Európában keresnivalója.
      H.B.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük