KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Török Gábor: Zavar a Fidesz táborában

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Fotó: Fülöp Máté
Török Gábor Fotó: Fülöp Máté

Miközben az objektív jelek alapján nem kellene miért aggódniuk a Fidesz-vezetőknek, a viselkedésük mégis azt üzeni, hogy aggódnak – mondta Török Gábor politikai elemző a Heti Válaszban. A lap által szokásosan készített páros interjúban a kiugrott G. Fodor Gábor helyett ezúttal már Mráz Ágoston Sámuel volt a partnere.

A Fidesz táborán belül tapasztalható zavar jele, hogy politikai üggyé tudott válni a G. Fodor Gáborral készített Magyar Narancs-interjú, amelynek tartalmára a miniszterelnök az évértékelő beszédében is kitért – mondta Török Gábor politikai elemző a Heti Válasznak adott interjúban.

Mint ismert, G. Fodor, aki a Heti Válaszban rendszeres elemző partnere volt Török Gábor elemzőnek, két hete a Magyar Narancsban azt mondta, hogy az 1998-as Fidesz-szlogen, a „polgári Magyarország” csak egy politikai termék volt, és szerinte tévedésben vannak azok, akik azt hiszik, hogy annak idején tényleg polgári Magyarország jött létre. A jobboldalon megrökönyödést váltott ki a Századvéd-igazgató G. Fodor őszintesége, és többen, például Gulyás Gergely parlamenti alelnök is bírálta az elhangzottakat. G. Fodor ezután közölte, hogy nem vállal több Heti Válasz-interjút, mivel kritikák érték nyilatkozatát, így a jelenlegi számban már Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője elemez Törökkel. A polgári Magyarország kérdésére Balog Zoltán és Orbán Viktor is kitért a pénteki évértékelőn, a kormányfő megnyugtatta híveit, hogy továbbra is abban hisznek.

Mráz szerint Orbán az évértékelőn erőt akart mutatni, mert az egység megszűnte számára az erő megszűntét jelenti, Török pedig arról beszélt, hogy nem ebből a beszédből derülne ki úgysem a Fidesz esetleges irányváltása, ha arra sor kerül, majd észre fogjuk venni talán az április 12-i tapolcai választást követően.

Az RTL-lel való kiegyezésről Török azt mondta, hogy a Fidesz túl sok frontot nyitott, és ezek szerint úgy ítélték meg, hogy a tévécsatornával való szembenállás, illetve a csatorna kormánykritikus híradója jelenti számukra a legnagyobb veszélyt. A hátraarc azonban mindkét félnek kínos lesz –- mutatott rá az elemző.

Ez is érdekelheti:  NATO vezéri cím: holland és román verseny - nekünk egyik sem igazán jó
Mráz Ágoston Sámuel Fotó: MTI / Beliczay László
Mráz Ágoston Sámuel
Fotó: MTI / Beliczay László

 

http://hvg.hu/

 

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “Török Gábor: Zavar a Fidesz táborában

  1. Mi a véleményem?
    Az, hogy az ifjú FIDESZESEK tönkre teszik a pártot, ami nekem személyesen nem baj. A nagy öregek kikoptak, elpártoltak, vagy olyan nyomás alatt vannak, beosztásuk miatt, hogy önálló gondolatot nem mernek megfogalmazni. Az új csapat (Rogán, Szíjjárót, Tállai, stb.) közelébe sem tudnak érni az 1989- esekhez. Igaz, az irány is más. Van elég Fidesz tag ismerősöm, sokszor ők sem értik mi történik fenn. Ők minimál béren élnek, egyik napról a másikra, mások meggazdagodnak, egy pillanat alatt. Az hogy G Fodor mit mond, nem számít, ő a futottak még kategóriába tartozik.

  2. Nem lenne hátrány, ha valaki olyan is bekerülne az ország vezetésébe, aki ért valamihez. Ezek a „jóemberek” az egyetemről a miniszteri bársonyszékekbe ültek, azzal a biztos, de igen téves tudattal, hogy zsenik. De erre
    Valóban zsenik, hisz’ 24 év alatt nullára lezüllesztették az országot, afrikai szintű szegénységet valósítottak meg és Magyarország egy ipar- és gazdaság nélküli, nagyon sérülékeny gyartmattá lett. Ehhez a Fidesz is beleadott „apait, anyait”. Most náluk is beindult, hogy a megszerzett koncon elkezdtek torzsalkodni… Most bemutatják, hogy mihez értenek valójában! A sok „jó párt” egyike sem az ország érdekeit tartotta szem előtt, ezért kerülhetett az ország gyarmati sorba. 24 éve egyik tökéletesen alkalmatlan politikai formációt a másik követi a hatalomban. Meg is látszik! Kezük nyomán a pusztítás! Semmi több. Semmi nem épült, semmi nem gyarapodott, ami a nemzet érdekét szolgálta volna. Évtizedek kellenének az ország talpra állításához – no és persze rátermett, hozzáértő vezetők!
    Török uram sem az igazságot próbálja boncolgatni, hanem látván a Fidesz (jól megérdemelt) agóniájának kezdetét, kifelé kacsingat, hogy ki mellé tegye le most már a voksát, ahol még egy-két évtizedig megél a langyos vízben, boldog semmittevésben, szajkózva a „tutit”. Ilyen politológus egy cserép páfrányból is lehet.
    Nagy Péter

    1. Tisztelt Nagy Péter!
      Ellentmondások vannak a hozzászólásában. Először azt mondja, hogy nem túl okosak a „nagyfiúk”, majd azt, hogy nem az ország érdekeit tartották szem előtt. A második gondolat fedi a valóságot. Ha azonban az az igaz, akkor be kell látnia, nagyon is okosak, hiszen 24 éve folyamatosan el tudják hitetni (még önnel is), hogy nem az aljas szándék, hanem a hozzáértés hiánya az, ami miatt ott tartunk, ahol. mondjuk ez is igaz, a hozzáértéssel van a baj, csak nem az övékével, hanem a miénkkel. A fidesznek nem „jól megérdemelt”, hanem előre eltervezett agóniája van, hiszen el kell érni, hogy 2018-ban (nagy meglepetésre) a „baloldal” váltsa fel őket. Az usa-ban már vagy 30 éve minden elnök 8 évet elnököl. Jó módszer, a nép epekedve várja a „változást” és kell neki 7 év, hogy ráébredjen, nem történt változás. Erre nagy bőszen kihozzák győztesnek (na nem megválasztják őket, legalábbis nem az átlagemberek) azokat, akik 8 éve rossznak bizonyultak. Jó színjáték, de csak színjáték.
      A politológus urakról írt véleménye tökéletes. Ha beállnának a cigányok mellé közmunkában bozótot irtani, több hasznuk lenne.

  3. A legnagyobb sértés amit a filozófia ellen ellehetett követni, hogy valaki,vagy valakik, „korszerű gondolkodónak tartják „gfg urat. A mai értelmiségre jellemző,és most ki lehet kérni, onnan csaholnak,ahonnan a koncot várják,vagy kapják. A gondolkodás,és a filozófia alapja,hogy rendelkezem azon értékek egyikével, amit megkülönböztető képességnek hívnak, ami szét választja az ostobaságot, valóságtól. A tisztességre,és az igazságra való fogékonyságot, az alapnak tekinti, részre hajlás nélkül véleményez a fentiek tükrében,és megélhetés tekintetében nem vár alamizsnát,koncot sehonnan, hanem saját maga gondoskodik megélhetéséről. Semmilyen politikai csoporthoz nem tartozik. Ha ezen képességek akár csak valamelyikével is rendelkezne ő,vagy akik ma értelmiséginek, vagy politikai „elitnek merik nevezni magukat, nem süllyedtünk volna ilyen mélyre. Ami a fentiektől eltér, nevezheti magát politológusnak, vagy bárminek, a gazdáját kiszolgáló csahos eb szerepében alakít. Nagyot akart mondani a nevezett kijelentései egyikével, csak éppen az ellenkezőjét érte el, mert lerántotta a képmutatás leplét kenyéradó gazdáiról. Az efféle megnyilvánulást sehol nem díjazzák. El kell döntenie,hogy a filozófia, vagy a politikai hazudozás mellé áll, mert a kettő nem fér meg együtt. Bár a hasonló,a hasonlót vonzza. TF

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük