KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Toroczkai: Nem veszélyhelyzetre, hanem semlegességre van szükség 📺

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom parlamenti frakciójának vezetője, első parlamenti vezérszónoklatában a veszélyhelyzet kihirdetésének lehetősége kapcsán az alaptörvény módosításának kérdésében lépett az emelvényre.

Toroczkai kifejtette, hogy nem veszélyhelyzetre, hanem semlegességre van szükség. Elmondta, hogy a Covid helyzet miatt sem lett volna szükség veszélyhelyzetet hirdetni, hiszen más lehetősége is lett volna – véleménye szerint – a helyzet kezelésére hazánknak, ugyanúgy, ahogyan az más államok esetében is történt.

Toroczkai kihangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború sem lehet indoka egy ilyen lépésnek, majd ezt a kijelentését az Ukrajnában dúló háború előzményeinek rövid ismertetésével indokolta.

Rámutatott arra, hogy a Mi Hazánk Mozgalom támogatja a kormánynak a haderő fejlesztésében történő lépéseit, ugyanakkor éppen a függetlenségünk megerősítése és megőrzése miatt nagyon fontosnak tartják az élelmiszeripar, a mezőgazdaság fejlesztését, valamint az önellátóságra való törekvést.

Toroczkai megerősítette, hogy a függetlenség és a semlegesség irányába mutató terveket, intézkedéséket támogatják, azonban a veszélyhelyzettel kapcsolatos alaptörvény módosítást elutasítják.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Megállíthatatlan a szuverenista erők szövetsége

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük