KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Toroczkai László: Mit, miért tettem, avagy a Jobbik és én – 1. rész

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Most, hogy a kizárásommal lezárult egy fejezet, adós vagyok még azzal, hogy több, a közvélemény által nem ismert részletet kibontva, elmagyarázzam, hogy mit, miért tettem, mi volt a szerepem a Jobbik történetében, hogyan lettem alelnök és miért vártam ilyen sokáig, egészen a kizárásomig…

Látom, hallom, hogy nagyon sok félreértés, félinformáció és valótlanság kering velem kapcsolatban, az ellenfeleim nyilván tudatosan terjesztik is ezeket, az egyik kedvencem például, amikor azt írják, hogy csak két éve vagyok jobbikos és Vona Gábor csinált belőlem valakit (Pörzse Sándor után szabadon). A másik sláger, hogy a Fidesz, a baloldal, a szerbek, a CIA és még ki tudja kinek az ügynöke vagyok. No, akkor kezdjük a történet elején:

1999 tavaszán találkoztam először Szabó Gáborral, aki a Jobbik alapítója és a mai napig pártigazgatóként (és az országos választmány elnökeként) a Jobbik fő irányítója. Szabó Gábort és Novák Elődöt is ekkor ismertem meg, mindannyian a MIÉP ifjúsági tagozatában politizáltunk ekkor, Szabó Gábor kért meg arra, hogy tartsak egy előadást a háború sújtotta Jugoszláviában szerzett tapasztalataimról (Koszovóból és Délvidékről küldtem ekkoriban a Magyar Fórum számára tudósításokat).

Nagyon inspiráló időszak volt ez olyan lánglelkű, hazájukat szerető fiatalok számára, mint amilyenek mi voltunk. A NATO ekkor éppen Szerbiát és azon belül a magyarok lakta Délvidéket bombázta, méghozzá úgy, hogy az amerikai vadászgépek megvárták Magyarország csatlakozását a NATO-hoz, hogy magyar területről felszállva bombázhassák a szomszédunkat. Cserébe az egykori Jugoszlávia területét végiggyilkolászó szerb szabadcsapatok vezére, Arkan kapitány a védtelen délvidéki magyar falvakat fenyegette megtorlással. Ebben az inspiráló időszakban hoztuk létre azt a paramilitáris csoportot, amelyből aztán a Jobbik és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nőtt ki.

Az 1999-ben készült kép baloldalán Kovács Dávid, a Jobbik első elnöke, mellette térdel Szabó Gábor, és középen álcakrémmel bekent arccal jómagam állok.

Nem csupán Szabó Gábor és Novák Előd, de a Jobbik első elnöke, Kovács Dávid is az általam megálmodott csoport tagja volt. Horvátországi veteránok segítségével szereztük meg azokat az alapvető katonai ismereteket, amelyek bármikor jól jöhetnek, különösen olyan időszakban, amikor védtelen magyarokat fenyegettek vérfürdővel. 2000-ben aztán megölték Arkant, a szerbiai helyzet is rendeződni látszott, a mi csoportunk is feloszlott, és ezután a két új szervezet, a Jobbik és a Hatvannégy Vármegye szervezésére kezdtünk összpontosítani….

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Toroczkai László: Mit, miért tettem, avagy a Jobbik és én – 1. rész

  1. Javaslom Toroczkainak hogy tegye lehetővé az ő mozgalmába a jelentkezést( átjelentkezést is)! Sokan fogják támogatni őt! „Ébredj bizonyságtévő lélek”!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük