KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Toroczkai: attól féltek, hogy van szabad akaratom

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Kellett a nevem, a népszerűségem, az ismeretségem, aztán rájöttek, hogy ez a biodíszlet szerep nekem annyira nem jó – fogalmazott a Jobbikkal való konfliktusairól Toroczkai László a Magyar Időknek adott interjúban. Ásotthalom polgármesterének szavaiból kiderül, hogy miért nem engedi el a Jobbikot, hogy Vona Gábor sosem volt ott a barikádokon, és hogy a pártot már háttéremberek irányítják – összegez a lap. Alább olvasható a teljes beszélgetés.

Fotó: Bach Máté

– Egy hete jelentette be, hogy a párton belül új platformot alapítottak több jobbikos polgármesterrel. Az elnökség illegitimnek tartja a platformot, ön ellen pedig etikai és fegyelmi eljárást kezdeményeztek. Nem lett volna egyszerűbb a Jobbik vezetésének kizárni önt a pártból?

– Az elnökség nem zárhat ki senkit. Hivatalosan csak kezdeményezhetik ezt az etikai és fegyelmi bizottságnál, ami most meg is történt. A bizottságban többek között Szabó Gábor édesapja és Vona Gábor testőre ül. Ön szerint mire számíthatok?

– Mi lesz most? Vége a platformnak?

– Azok, akik a Jobbikot vezetik, már régen eldöntötték, hogy engem ki kell szorítani a pártból. Az, amit most látunk, csupán a színjáték utolsó felvonása. Tíz évvel ezelőtt volt már egy platform a Jobbikban, Novák Elődék alapították, akkor semmi baj nem volt vele, még jelenlegi elnökségi tag is tartozott ahhoz a platformhoz. Most, mielőtt az elnökség döntött, be sem hívtak, meg sem hallgattak arról, hogy mit is szeretnénk.

– Miért szúrja ennyire a vezetés szemét, hiszen maga Vona Gábor kérte fel önt alelnöknek?

– Úgy lettem alelnök, hogy az első pillanattól kezdve nem avattak be semmibe. Egy év után lett egyértelmű számomra, hogy minden stratégiai döntésből kihagytak, ezekről rendre a híradásokból értesültem. Ilyen volt például még az elején az alaptörvény-módosítás meg nem szavazása. Vona Gábortól kaptam egy SMS-t, amikor ment be Orbán Viktor dolgozószobájába, azt írta: majd holnap beszélünk, addig én ne nyilatkozzak. Aznap este a híradóból tudtam meg alelnökként, hogy a Jobbik-frakció nem szavazta meg az alaptörvényt.

– Pedig maga is kampányolt mellette, nem?

– Ez a legszomorúbb, hogy a Jobbik az én arcommal szállt be a migrációs népszavazási kampányba. De arra már nem voltam jó, hogy egyeztessen is velem Vona Gábor arról, hogy miként szavaz a frakció. Így nem is lett módosítás, ami igen nagy sokk volt számomra mint a határon fekvő Ásotthalom polgármesterének. Rá kellett jönnöm, hogy van egy belső kör, akik minden döntést meghoznak, és én soha nem kellettem ebbe a körbe, mert sosem bíztak bennem annyira. Azt sokszor hallottam Szabó Gábor részéről, hogy én túl domináns vagyok. Lehet, attól féltek, hogy nekem van szabad akaratom.

– Valamiért mégis felkérték alelnöknek.

– Kellett a nevem, a népszerűségem, az ismertségem, aztán rájöttek, hogy ez a biodíszlet szerep nekem annyira nem jó. 2017 decemberében egy Facebook-bejegyzést írtam Morvai Krisztinával kapcsolatban, úgy véltem: ha Vona Gábor leül vele, akkor Morvai talán tartható lett volna a Jobbik mellett. Ezt Vona Gábor nem tette meg. Ezzel kapcsolatban írtam azt a bejegyzést. Ezután Vona azt mondta nekem, hogy két dudás egy csárdában nem fér meg, és nem szeretnék-e lemondani, de persze úgy, mintha ez közös döntés lenne, mert nem szeretné, ha a Jobbik emiatt veszteségeket szenvedne el. Pár héttel később jelezte, hogy meggondolta magát, ártana a pártnak, ha lemondanék. Én innentől datálom, hogy végleg meg akartak tőlem szabadulni. Mindezek ellenére jó alelnök voltam, maximálisan betartottam a pártfegyelmet, önök tudják talán a legjobban, hányszor utasítottam vissza a Magyar Idők megkeresését.

Ez is érdekelheti:  Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

– Ezzel nem volt egyedül a pártban. Az ön ellen kezdeményezett eljárások másik oka egyébként pont az, hogy jobboldali médiumok meghívásának tett eleget az elmúlt napokban.

– Nem tartom jónak, hogy politikusok bojkottálnak egyes médiumokat vélt vagy valós politikai hovatartozás alapján. A magyar társadalomnak elege van ebből, és szeretnék, ha valami építő jellegű dolog is történne a politikában. A Jobbiktól az elmúlt két évben csak azt hallhatták, hogy dögöljön meg Mészáros Lőrinc. A választópolgároknak tartozunk annyival, hogy kellemetlen és kemény kérdésekre is válaszokat adjunk. Azt nem tudom elfogadni, hogy Kálmán Olga műsorában megjelenni a Jobbik vezetése részéről teljesen rendben van, ha viszont a Magyar Időknek adok interjút, akkor mocskos szemét hazaáruló vagyok. Mert ezt is megkaptam több helyről. Én valamennyi médiumnak nyilatkozni fogok, ez a dolgom.

– Nem lenne egyszerűbb, ha csak jobbikos portáloknak nyilatkozna?

– A Jobbik vezetése arra sem volt képes nyolc év alatt, több milliárd forint költségvetési támogatásból, hogy felépítsen egy televíziót, főleg úgy, hogy párton kívüli támogatók is akadtak volna.

– Azért az elmúlt években Simicska Lajos minden médiafelületét a Jobbiknak adta.

– De mire ment vele a Jobbik?

– A vezetés szerint jobb eredményt értek el, mint négy évvel ezelőtt.

– Ez hülyeség. 2014-ben 20,5 százalékot, most pedig 19 százalékot kapott a Jobbik listája. Bárhogy is nézem, ez visszalépés, ami a párt történetében először fordult elő. És van egy nagyon fontos különbség! 2014-ben a bő egymilliós bázis nagyon stabil volt. A mostani nem az. Az történt ugyanis, hogy több százezer olyan szavazót veszített el a párt, akiknek egy része a Fideszre szavazott, másik része pedig otthon maradt. Ezzel együtt lecserélte olyan szavazókra a bázisát, akik soha többet nem fognak a Jobbikra szavazni, őket a választás pillanatában elveszítette. Egy másik részüket hosszú távon fogja elveszíteni. A nemzeti érzelműeket pedig nem tudja visszaszerezni.

– A Mi magunk platformmal együtt sem?

– Azzal igen. Velünk, akik a Jobbik eredeti szellemiségét szeretnénk továbbvinni, visszaszerezhetők ezek a szavazók.

– A platform bejelentésekor kiemelte a cigány–magyar együttélés problémájának felszámolását. Mi a megoldás?

– Ásotthalmon úgy próbálom kezelni ezt a kérdést, hogy azokat a cigány bűnözőket, akik uralnak cigány közösségeket, és a saját erejüknél fogva olyan modellt közvetítenek a cigányság számára, hogy a bűnözés menő dolog, aki tisztességesen dolgozik, az ciki, ki kell zárni a közösségből. Ezen a téren a zéró tolerancia híve vagyok. Ha kell, akkor a lábuknál fogva kell a saját cigány közösségük előtt végigvonszolni és bedobni a rabomobilba, és hosszú időre, a három csapás elvét alkalmazva vagy akár súlyosbítva kivonni őket a cigány társadalomból. Kőkeményen példát kell statuál­ni ezekkel a bűnözőkkel.

Ez is érdekelheti:  Szijjártó: a NATO retorikája a csapatok Ukrajnába küldéséről, közelebb hozza a harmadik világháború veszélyét

– A platform másik kiemelt témája a migráció. Mint mondta, a Jobbik nem foglalkozott ezzel a kampányban. Mint kampánytémát engedték el, vagy magát a problémát?

– Novák Előd kiírta a Facebookra az elnökválasztás előtt, hogy 2015-ben, amikor én nem voltam az elnökség tagja, ő viszont igen, a Jobbik elnökségé­ben Vona Gábor és az akkori elnökség többsége akkor nem támogatta a kerítés megépítését. Én 2014-ben már küzdöttem a migráció ellen a déli határon. Egyáltalán nem éreztem úgy, hogy Vona Gábor ezt fontos problémának tartja.

– Többször is szóvá tette, hogy az elnökválasztás előtt lejárató kampány folyt ön ellen. Nem a sértettség beszél egy alulmaradt elnökjelöltből?

– Nem. Az elnökválasztási kampányt nyílt lejáratás, karaktergyilkossági szándékkal létrehozott Facebook-oldalak és internetes oldalak, suttogó propaganda, körbetelefonálgatások jellemezték. Ezt mindenki tudja a Jobbikban, miként azt is, hogy azok, akik most alelnökök, miként turnézták végig azokat a helyeket, ahová én is el tudtam menni, és elmondtam a tagságnak a magam programját. A feladatuk az volt, hogy ellenem beszéljenek, suttogva rágalmazzanak, vérbírózzanak, és többek között meggyőzzék a tagságot, hogy Fidesz-bérenc, Fidesz-ügynök vagyok. Ez volt az ára annak, hogy Hegedűsné Kovács Enikő, Bana Tibor és Stummer János alelnök legyen.

– Azt is mondta, hogy mindehhez Sneider Tamásnak nem volt köze. Akkor kinek van?

– Voltak és vannak olyan Facebook-csoportok, amelyeken központilag szervezik a lejáratásokat, erre közvetett bizonyítékaim vannak. Többször is jeleztem a pártvezetésnél, hogy a párt pénzéből dolgozó személyek vesznek részt ezeknek az oldalaknak a szerkesztésé­ben – egy részük egyébként a kongresszus után megszűnt, ez is mutatja, hogy központilag szervezték ezeket, ami számomra teljesen elfogadhatatlan. Ami a háttérben állókat illeti, minimum gyanús Radnai László, aki kommuniká­ciós igazgatóként kezdte, de az elnökségi üléseken rendre megjelent, sőt a mostani frakció megalakulásakor is ott ült.

– Miért lehet ilyen erős befolyása Radnai Lászlónak a Jobbik vezetésében?

– Az elmúlt két évben nem engedték, hogy lássam a belső folyamatokat, de a jelenléte elgondolkodtató. Én egyre nyíltabban beszélek Radnairól, a kongresszusi beszédemben is kitértem rá (nem véletlen, hogy a Jobbik nem adja ki a felvételt), de most már talán a tagság előtt is kezd kirajzolódni Radnai személye és befolyása. Bátorság kell a Jobbik vezetőinek részéről, hogy Radnait a rendszerben tartsák, de nem tartom kizártnak, hogy a háttérből fog tanácsokat adni a jövőben, mert miattam már vállalhatatlanná vált a személye. De vannak még itt emberek, akikről nem tudunk sokat. Ki finanszírozza például a Zsúrpubit? Semmi köze a Jobbik eredeti szellemiségéhez, pedig Vona Gábor családi barátja, Béres Ferenc gründolja a portált, amelyen keresztül engem rendre próbálnak lejáratni. De kérdés az is, miért volt annyira fontos Márki-Zay Péter, aki semmit nem használt a Jobbiknak.

Ez is érdekelheti:  „Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

– A Jobbik jelöltje volt, nem?

– A Jobbik segített neki megnyerni a hódmezővásárhelyi választást, miközben Botka Lászlóval ebédelt együtt, és hozzá rohant európai uniós zászlót csókolgatni. Hozzám mint jobbikos polgármesterhez nemhogy nem jött el, de az elnökválasztási kampány közepén a 168 Órának azt mondta: mindenféle elv, eszme nélkül össze kell fogni az ellenzéknek, minden párttal együtt kell működni, csak két ember nem fér ebbe bele, az pedig Gyurcsány Ferenc és én. Mondta ezt akkor, amikor én még annak a Jobbiknak voltam az alelnöke, amely őt a polgármesteri székbe helyezte.

– Amit Márki-Zay mondott, összecseng a Jobbik néppárti kommunikációjával.

– Csak ez nem cseng össze az én világnézetemmel.

– Két éven keresztül mégis kitartott alelnökként, nem lépett ki, nem mondott le. Alulmaradt az elnökválasztáson, és még most sem a kilépés, hanem egy belső platform létrehozása mellett döntött. Miért nem hagyja ott végre a Jobbikot?

– Azért, mert ezt a politikai közösséget nem Vona Gábor teremtette meg, nagyon sok embernek benne van az élete, többek közt ez enyém is, és ezt nem könnyen akarjuk odaadni azoknak, akik elkezdtek szembefordulni azokkal az elvekkel, amelyeket mi a kezdetektől vallottunk. Azt mondják, hogy a radikálisok alakítsanak új pártot, szerintem viszont azok alakítsanak új pártot, akik balliberális irányba viszik a Jobbikot, mert az eredetileg a nemzeti radikálisok pártja volt. Ne feledjük, hogy 2008-ban a Villányi úti irodában Vona Gáborral, Szabó Gáborral, Novák Előddel és Zagyva György Gyulával arról beszélgettünk, hogyan menjünk neki a 2010-es választásoknak. Ez az az időszak volt, amikor feltehetően többen ismerték az én nevemet, mint Vona Gáborét. Én mégis önként háttérbe vonultam, úgy, hogy tudtam, 2006 és 2010 között ki volt a barikádon, ki ment az első sorokban, ki vitte a bőrét a vásárra.

– Vona Gábor nem volt ott?

– 2007. október 22-én a Szabadság téren voltunk egy nagy tüntetés közepette. A színpadon álltam Budaházy Györggyel és Vona Gáborral. Amikor a tömeg élén elindultunk az Opera épületéhez, ahol Gyurcsány Ferenc beszéde ellen tüntettünk volna, a veszélyes helyzetet látva Vona Gábor közölte, hogy ő nem tart velünk, és elment egy kávéházba. Vona sosem volt ott az első sorban.

– Mirkóczki Ádám azt mondta: a 2010 előtti retorika nem volt igaz. Akkor most melyik a valódi Jobbik, és melyik a hamis?

– Több ember van a vezetésben. Van, aki 2010 előtt nem mondott igazat, és van, aki most nem mond igazat. No és persze vagyunk mi, akik évtizedek óta ugyanazt képviseljük.

– Elképzelhetőnek tartja, hogy Vona Gábor idővel visszatér és újra kezébe veszi a Jobbikot?

– A politikában minden elképzelhető.

Kuruc.info

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük