KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Tombol a ránkvándorolt párhuzamos társadalom: Betiltott film ÁVH 1.

Gerő Ernő, 1956-ban a Magyar Dolgozók Pártjának első titkára, aki Nagy Imrével is harcban állt.
Gerő Ernő, 1956-ban a Magyar Dolgozók Pártjának első titkára, aki Nagy Imrével is harcban állt.

NIF: Habár azt ígértük, hogy nem írunk kommentárt a filmekhez. Ezt a szavunkat majdnem be is tartjuk. Mégis annyi ide kívánkozik, hogy a mai “avh1” c. filmben egyértelműen kiderül, miként is működik, a magyarság  ellenében, a ránkvándorolt párhuzamos társadalom. A filmben ki is mondják, hogy a zsidóság megbosszulta magát a magyarságon. Még Bibó István is felhívja erre a figyelmet! Nemhiába van a mai napig is tiltva ez a sorozat!

Az előbbi részben Gerő Ernő hadüzenetét hallhatták az Olvasóink, a magyarság ellen. A magukat internacionalista hazafiaknak nevezők állnak a magyarsággal szemben.

A Dokumentumfilmek KIZÁRÓLAG a történelemmel, a rendszerváltás előtti 45 évvel foglalkoznak, rendszerváltás utáni politikai megnyilvánulásokat, párt nézeteket NEM tartalmaznak. FÜGGETLEN film, mégis betiltották.

Letöltés:

  1. rész (150MB)
  2. rész (150MB)
  3. rész (180MB)

Magyarország húsz éve lépett a rendszerváltás útjára, azonban vannak olyan tabutémák, amelyeknek feltárásában a mai napig sem történt semmi. 1994-ben elkészült egy filmtrilógia, amelyet közvetlenül elkészülte után be is mutattak, aztán gyorsan el is tűnt. Azóta dobozban pihen. Az Ávósok című háromrészes dokumentumfilmről, valamint a Zsoldosok című filmről van szó. A két mű a Katonapolitikai Osztály megszervezéséről szól, de vajon miért nem láthatjuk őket? Kik azok, akik féltik tőlünk a tudás szabadságát, s kik azok, akik dobozba kényszerítették egy olyan terrorszervezet történetét, amely egy egész ország életét megnyomorította.

Egyre többen és többen szeretnék e filmeket ismét látni. Hiába írunk 2010-et, az ávósok és családjaik – azon kívül, hogy köszönik szépen, jól vannak – mind ez idáig sikeresen gátolták meg a filmek vetítését. Könnyű helyzetben vannak az elbocsátott légió tagjai, szétszéledtek az élet különböző területeire, s mind a mai napig erős hatással bírnak a médiumokra, ők maguk és gyermekeik is sikeres ügyvédek, korábban külkeresek, majd diplomaták vagy a bankszakma kiemelt vezetői lettek. És behálózzák a kultúra szinte minden területét is. A rendszerváltáskor gyermekeik közül sokan bekerültek a parlamentbe, az atyák meg, a titkosszolgálatok volt ügynökei, beszervezői, tartótisztjei – minden tiltakozás ellenére, jogkövetkezmény nélkül, magas nyugdíjjal honorálva – köztünk élnek. Az egész ország tűrte, hogy 1994 és 1998 között egy pufajkás, majd 2002-től a D–209-es ügynök volt a miniszterelnök. Magyarok, hol voltatok?

Mit várhatunk a párhuzamos társadalomtól? Péter Gábor új egyenruhája.
Mit várhatunk a párhuzamos társadalomtól? Péter Gábor új egyenruhája.

Az ÁVH titkos, szétszéledt légiója igenis működik, kár hitegetni magunkat azzal, hogy nem így van. Kubinyi Ferenc újságíró egykor a lehetetlenre vállalkozott: feltárni a múltat, úgy, ahogy van, az egészet. Szerencsém volt ismerni őt, mindenre elszánt volt, sajnos, korán ragadta el a halál. Mondhatnám azt is, agyonemésztette magát a sok-sok adat birtokában, tudván, hogy mindenhol durva falakba, sőt, ávós falakba ütközik. Az általa szerkesztett Fekete lexikon mind a mai napig az egyetlen olyan könyv, amely elvezet a valósághoz. A második rész kiadására is készült, azonban hiába volt birtokában a rengeteg dokumentum, a halál közbeszólt, már nem készülhet el vele. Próbálják valahol megvásárolni ezt a bizonyos Fekete lexikont – hosszú évek óta nem kapható, a könyvesboltokban általában nem is tudják, miről van szó. Miért nem jutott senkinek eszébe újra kiadni egy ilyen sikerkönyvet?

Térjünk azonban vissza az ávós filmhez. 1994 tavaszán az MTV elállt az ismételt vetítéstől, mert a különböző zsidó szervezetek és Schweitzer József országos főrabbi megkeresték Nahlik Gábort, az MTV akkori vezetőjét, és érzelmi okokra hivatkozva – mely szerint a hazai zsidósággal szemben ellenérzéseket váltana ki az újbóli sugárzás –, ragaszkodtak a filmek elsüllyesztéséhez. Természetesen a film nem a magyarországi zsidóságról és nem is a magyarországi zsidó szervezetekről szól. Mégis azzal indokolták kérésüket, hogy a filmben szereplő ávós vezetők vallására utaló iratok közreadása veszélyeztetné a méltó megemlékezést a deportálások 50. évfordulójáról. Az első demokratikusan választott kormány – időközben Antall József már elhunyt – ezzel is kimutatta pipogyaságát, alátámasztva, hogy a félrecsúszott rendszerváltással és az antiszemitizmussal is rendszeresen meg lehet vádolni, fenyegetni. Csak azért, mert az egyenlőbbek azt akarták, hogy ne derülhessen ki a valóság.

Döntésükkel ők maguknak tették le az antiszemita kártya kijátszásának alapjait. Azonban a történelmi múlt feltárása nem egyenlő az antiszemitizmussal, de ezt rajtam kívül nagyon kevesen merik kimondani. A filmbéli tettesek által elkövetett bűnök nem a zsidóság és nem a zsidó vallás nevében történtek. De mindazok, akikkel szemben ezt megtették – legyenek azok bármilyen vallásúak – egyszer és mindenkorra igazságtételt érdemelnének.

Az ávó rémtetteivel még Kiszely Gábor is foglalkozott, ÁVH című könyvében. E mű szintén példaértékű, s mára ez a könyv is eltűnt a boltokból. Így a dobozba zárt filmek, a Fekete lexikon vagy az ávós könyv olyan alkotásokká váltak, amelyekről időnként azt híhetnénk, nem is léteztek. Múltunk feltárása csak akkor lehet teljes, ha kiköveteljük a félmúlt másik felét is.

A zsidó Péter Gábor felügyeli Magyarország lefejezését
A zsidó Péter Gábor felügyeli Magyarország lefejezését

A Bűn és büntetlenség címet adták az alkotók a Biszku-filmnek. Skrabski Fruzsina, Novák Tamás és stábjuk feltépte a sebeket, hiszen egy legyintéssel nem lehet elintézni történelmünk sötét napjait csak azért, mert egyesek nem akarják, hogy kiderüljön az igazság. A filmek nem maradhatnak továbbra is dobozban, mert ott nem jó nekik, az igazság ki akar szabadulni, hiszen az mindenekfelett áll az igazi demokráciában! Ez a demokrácia, végre, a 2010-es választások után megadatott a magyar nemzetnek. Az áldozatok már nem tudnak velünk együtt tiltakozni, csak kritikát fogalmazhatnak meg velünk szemben a túlvilágról: erőtlenek voltunk, amikor az új parlament 1991-ben elfogadott egy olyan jogszabályt, amellyel a bűn büntethető lett volna, de Göncz Árpád nem írta alá, hanem elküldte normakontrollra az Alkotmánybíróságnak, ahol elbukott, alkotmányellenesnek minősítették.

Így hát maradt a bűn – büntetés nélkül.

Vámos György (Magyar Hírlap)

Betiltott film: AVH1

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

16 thoughts on “Tombol a ránkvándorolt párhuzamos társadalom: Betiltott film ÁVH 1.

  1. No ez a mi igazi HOLOKAUSZTUNK. 1949-től 1960-ig. Ez a három részes film nagyjából választ ad arra, hogy miért sodródik ez a nemzet azóta parttalanúl, idegen hatalmak kénye kedvének kiszolgáltatva.

  2. A PT-akrol szóló szövegek Nyugaton már minden lyukból folynak.Valószínű eljutnak majd a magyar tömegekhez is. Mivel nálunk nincsenek nagy számban muzulmánok így automatikusan felfogjuk ismerni, hogy a magyarországi PT nem egyébböl all, mint a zsidóságbol. Ez a PT nagyon igyekszik, sajat tehermentesitése érdekében, megosztani a rájuk zudulo és növekvö nyomást. Ezért szervezi, és hecceli ellenünk a cigányságot.A ciganysagot nemcsak szervezi, hanem egy teljesen magyarellenes szocialis tamogatasi rendszerrel erölteti a ciganysag szaporodasat! A magyarorszagi PT annyira megerösödött, hogy évtizedek ota ök allitanak magyar kormanyokat! Valahol nemrég olvastam, még Hende volt a hadügyminiszter, hogy képekkel alatamasztva, a magyar kormany, beleértve (Gold.)Ader Janost is, 60%-a zsido!!! Ertitek ezt? A magyarsagot 60%-ban zsido kormanyok képviselik!!! A PT is tanul a sajat hibaibol. A Tanacsköztarsasag idején a Központi Bizottsag 33 tagjából csak egy volt goj. Közhely: “Azért, hogy legyen valaki, aki szombaton is aláirja a kivégzési parancsokat!” Igy aztan a “magyar” kormanyok ma már csak 50% körül állnak zsidokbol. A többi az vagy judeofil, vagy csak a nagyapja volt zsido, vagy zsidomentö, stb. Vagy, mint pl. Antallll Jozsef esetében ö nemcsak 100%-ban zsido, hanem az apja zsido-mentö is volt. Egyértelmü, hogy kivalasztottak Sorosék legyen az elsö “demokratikusan” valasztott miniszterelnökünk.
    Igy áll ma a magyarországi PT!!! Mit gondoltok gyengén állnak? Vagy inkabb tul erösek? Mikor fogjak kendözetlenül kihirdetni Izraelt a régi magyar területek roncsain? Mi meg miért vagyunk ennyire pipogyak, hogy mindezt eltörjük?

  3. Nem vagyunk pipogyák, egyszerűen tesszük ami a dolgunk. A szocializáció azt jelenti, a hatalmi elit a széles tömegeket alkalmassá teszi saját céljai megvalósítására. A tömeg az mindig marad ugyanaz, csak az elit változik. Az játszik egymással kiszorítósdit. A Horthy korszak volt az utolsó amelyben a Magyar kultúra hordozói fellelhetők voltak, őket sikeresen likvidálták 49 és 60 között. Hozzá kell tenni, a többségi magyar társadalom asszisztálásával. Az alulról jövő kezdeményezések a komédiával egyenlőek, vagy a háttérből irányítottak, bizonyítja ezt az azóta eltelt idő is.

  4. “az alulról jövő kezdeményezések a komédiával egyenlőek.
    A “felülről jövő ténykedések a Magyarságra nézve meg katasztrófális!
    A magyarországi értelmiségi(?) meg tragikomédiás!! Mindenki a másik kisebzett, bőrén akar élni,ha bevallja,ha nem.

    1. A diplomások 98%-a nem értelmiségi! Egy bölcsészetet végzett diplomás is maximum szakbarbár, de jobb a magasan képzett nyelvész szakmunkás kifejezés, találóbb. A filozófus sem értelmiségi, csak diplomás! Értelmiségi pl. a vadász foglalkozású, tehát szakmunkás Dúcz László, aki megírta számunkra az utolérhetetlen és pótolhatatlan könyvét ” A köztünk élő Turulmadár”-t. Tehát ahhoz, hogy értelmiségi legyél szükséges, hogy ki tudd vonni magad a környezetedtől kapott, folyamatosan a fejedbe tölcsérrel töltött impulzusoktól, elferdített gondolatvilágtól és önálló, az előbbiektől mentes gondolatvilágot, eszmerendszert tudj kifejleszteni. Még a szakmai értelmiségi kifejezést sem találom megfelelőnek. Nem takarja ez sem a valóságot, amennyiben ezt egy szakmai berken belül az összes diplomásra értjük.Itt is érvényes a fentebb megadott körülírása az értelmiségi státusznak. Az a szakmai értelmiségi, aki képes a pl. műszaki tudományok területén új gépeket nemcsak tervezni, hanem fejleszteni, innovatív, illetve feltaláló. Nemcsak gépeket, hanem új elméleteket képes kifejleszteni. Minden egyéb egyén az csak diplomás, ahogy előbb írtam, magasan képzett szakmunkása területének!
      Ezen meghatározásom szerint is csak annyit mondhatok, hogy a magyar értelmiségi először el lett választva a nemzettudattól, ez ki lett törölve az agyából, így aztán a nemzet problémái hidegen hagyják. Tehát gyökértelenné vált, jött-mentté. De mennyire nevezhetjük akkor értelmiséginek, amikor nem vette észre, hogy nem képes kivonni magát az elnemzetietlenítési folyamatok alól???!!! Kérdés: Van még egyáltalán magyar értelmiség? Kik a hordozói a magyar nemzettudatnak, az értékrendszerünknek??? Vannak-e még olyanok, akik észreveszik az ellenünk irányuló folyamatokat és megszervezik az ellenállást??? mert ha az értelmiségi, aki mindezeket észreveszi, de csak malmozik tovább, az gyáva, netalán meghunyászkodó, esetleg áruló!!!

      1. Ami az enyém, azt nem lehet elvenni tőlem. Amit el lehet venni, az nem az enyém, legfeljebb én birtoklom, bitorlom. Mondják a nemzeti prédikátorok hogy elvették a magyarság nemzeti tudatát, és ezt vissza kell nekik adni. Mármint ők. Be kell pi…álni.

  5. Ma már a nevek nem jelentenek semmit. Az értelmiségiről ne is beszéljünk, a vezető csak irányít, a magyar meg az aki Magyarországon lakik meg magyarul beszél.

    1. Nem írtam a hozzászólásom végére, de gondolom kiköveztette: Az értelmiségi az bátor is! E nélkül a tulajdonság nélkül nem létezik értelmiségi, csak diplomás!!! Nincsenek értelmiségeink. Egy kiherélt néppé tettek bennünket!!!

  6. “az a szakmai értelmiségi.”
    Még egy ilyen megfogalmazásnál is benne van a lehetőség a nagy “elődök ismétlésére. Platón megfogalmazásában,mely a már létezőt ismételten megalkotni. t.i: asztalos, vagy tájkép festő. Utánzó művészetnek nevezvén. Ha elvonatkoztatunk mindentől,akkor a Nemzet , a határok,a vallások, a bőr szín megítélése, mi célt szolgál? Nem a megosztottságot? Hogy az ember különbséget tegyen ember és ember között. Mint a “kiválasztott nép jelző, (amit anno, helyre igazított). Jézus kikérte a zsidóknál, hogy az Atyánál mindenki egyforma).Több ezer éves kultúrákban létezik egy mondás,mely így hangzik,”tat tvam aszi ” te én vagyok, te is az vagy, te is Isten vagy. A gond az,hogy valakik mindig úgy gondolják,hogy különbek, “kiválasztottabbak és ez feljogosítja arra,hogy leigázza,kifossza a másikat. A világ nagyobbik része azonosul is ezen elvekkel addig,míg neki is haszna van belőle. De létezik egy “szűk réteg, melynek működik az igazságérzete és fellázad ez ellen. A megfogalmazott,rögzített szabályok,törvények, addig lehetnek érvényesek,míg az adott közösség érdekeit nem sértik. A közösség,vagy csoport minden körülmények között, ezek felett kell,hogy álljon. Az a tudat,hogy egy csoport,vagy nemzet részének vallhatom,vallom magam, kötelez,hogy önös érdekeimet háttérbe szorítva minden erőmmel,tehetségemmel, ezen közösségért ténykedjek. Sajnos sokan vannak akik éppen ezen közösség ellen “fáradoznak.

  7. “egy kiherélt néppé tettek bennünket.
    Sajnos igaza van! Az ökröt is akkor lehet kocsiba fogni,ha már kiherélték,de amíg tombol benne a tesztoszteron, képtelenség. Szépen lassan elvonták az életteret az emberektől, elvonták a figyelmét a bevásárló központokkal,hitelekkel, hülye hazug dumákkal és szépen lassan besétált a kalitkába. Most már dühönghet,pénze nincs,paripája éhen veszett. Álmai is “csak néhánynak maradt. A kilátástalanság,tehetetlenség,bizalmatlanság tovább rombolja az amúgy is lecsökkent életlehetőségét.

  8. És Isten ? Mintha a Magyart vallásosnak mondták volna ? Vagy csak addig amíg pozitív a mérleg? RÉSZVÉTEM.

  9. És Isten?
    Nézzen körül a világban! Mindenki Őrá hivatkozik amikor megöli a felebarátját! Karácsonykor a templomban is sokan vannak, amikor a kamerák előtt adakozni kell akkor is.
    “hívj segítségül a nyomorúságod idején,én megsegítelek és te dicsőítesz engem.

  10. Hivatkozni bárhol, bármikor, bárkire lehet. De isten csak egy van. De arra nem szoktak hivatkozni. Az szerint élnek. Akiket Önök siratnak, azok pedig halnak. Ki szerint ? Vajon ki szerint ?

  11. “az embert a saját bolondsága viszi a veszendőbe, mégis az Úr ellen zúgolódik a szíve.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük