KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

TOMBOL A RÁNKVÁNDOROLT PÁRHUZAMOS TÁRSADALOM: 2006, II.rész

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

NIF: A Párhuzamos Társadalom által miniszterelnöknek jelölt, és általunk, -elbutított, megtévesztett és nemzeti identitásától javarészt megfosztott-, magyar nép által megszavazott Gyurcsány Ferenc „magyar” miniszterelnök regnálása alatt tört ki Budapesten 2006-ban a felkelés, mely sajnos, helyi jellegű maradt, és egy idő után, -a felkelők megverve és megfélemlítve-,  feloszlott. A rendőrök több illegális cselekedetben gyanúsíthatóak, és persze a parancsokat kiadók különösen, hogy a tüntetőket brutálisan megverték, brutálisan tartoztatták le őket, nem megengedett mértékű erőszakot alkalmaztak, illegális fegyvereket használtak, az előírt megkülönböztető és azonosító jeleket nem viselték. Ezen kívül idegen nyelvű, magyarul nem értő rendőrök is részt vettek a magyar tüntetés leverésében. Gyurcsány Ferenc azóta sem lett kérdőre vonva, azóta is politizál, a parlamentben díszeleg, új pártot szervezett és újra hatalomra tör. Nem tudunk egyelőre egyébre gondolni, csak arra, hogy Orbán Viktor, aki azóta második mandátumát tölti, mint miniszterelnök, csak azért nem bántja Gyurcsány Ferencet, mert ahogy ö, úgy Orbán Viktor is ugyanannak a Párhuzamos Társadalomnak a jelöltje, és mi magyarok csak a megszavazói! Tehát nem a mi kegyeinket kell keresse!

A 2006 őszén a magyar hazafiak ellen használt gumilövedékek vizsgálata

A Nemzeti Jogvédő Szolgálatnak segítségként

A 357-es Magnum töltény és a 9mm-es Parabellum töltény egymás mellett
A 357-es Magnum töltény és a 9mm-es Parabellum töltény egymás mellett

Gaudi-Nagy Tamás több helyen is említi a „rendszerbe nem állított vadászpuskák rendőrség általi használatát a tüntetőkkel szemben”. Nem pontosítja, de gondolom, hogy ebből lőtték ki a gumigolyókat. Mert egy vadásztöltényben az ólomgolyót könnyű a megfelelő méretű gumigolyóra kicserélni. Értesíteném Gaudi urat,  és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat tagjait, hogy tüntetők ellen csak gumisörétet szabad bevetni. Ugyanakkor nagyon fontos a puskapor töltet mennyisége is. Mivel, ha túl nagy a puskapor mennyisége, akkor a gumilövedék sebessége és tömegén keresztül a becsapódási energia is túl nagy lesz ahhoz, hogy az tüntetők ellen bevethető lehessen! A gumilövedékeket is meg kellene vizsgálni, ha ilyent valaki megőrzött, mert azt is lehet súlyosan manipulálni. Pl. ólom vagy acél magot lehet belehelyezni. Nem mindegy a „golyó” formája sem. Általánosan golyónak nevezik a henger alakú lövedékeket is. Ezek jobban megfelelnek, amennyiben a harcképtelenség okozása a cél.

Ez is érdekelheti:  Az USA kölcsönt ad Kijevnek kétmillió ukrán mozgósítására
Szétnyílós és töltött lövedékek (dumm-dumm-golyó) konstrukciója
Szétnyílós és töltött lövedékek (dumm-dumm-golyó) konstrukciója

9mmPara_szétnyílt_lövedék elöl_nyitott_köpenyü_töltött_lövedék

Mert ezeket:

  1. meg lehet hegyezni, növelve ezzel a testbe behatoló képességüket
  2. a belehelyezett acél vagy ólom mag helyzetét úgy lehet kialakítani, hogy az a lövedék súlypontját előre vagy hátra helyezze, s így a lövedék röptében különböző forgásokat is végezzen, melyek a sebesülés súlyosságát nagyban befolyásolják. (A lőmag ballisztikai instabilitása a becsapódás után fejti ki hatását, a becsapódásig még éppen a határon tartják. Ennek célja kettős: a pontos találat, és a becsapódás után a minél nagyobb roncsolás – szerk.)

Vegyünk egy konkrét példát:

Egyes lövedékeken jól látható bevágások és kónuszos furatok a lövedékek szétnyílásához vezetnek!
Egyes lövedékeken jól látható bevágások és kónuszos furatok a lövedékek szétnyílásához vezetnek!

Közismert, hogy a 357-es magnum pisztoly támadó, nagy erejű marokfegyver. Alakítsuk át a collban megadott kalibert mm-be:

0,357*25,4=9,0678mm

A 9mm-es kaliberű Parabellum (para az a nem pontos méretre utal, vagyis kb. 9mm, pontosabban 9,03mm), mint látjuk a kaliber ugyanaz, mégis védekező fegyvernek minősül, mivel átütő és kártevő ereje sokkal gyengébb, töltényének hossza csak 19mm. Robbanáskor 2350 bar nyomás keletkezik és a pisztoly/revolver csövének elhagyásakor a lövedék energiája E0=380–700 Joule, sebessége pedig V0=300–580 m/s.

Gumilövedékek által okozott sebesülések
Gumilövedékek által okozott sebesülések

Gumilövedékek által okozott sebesülések
Gumilövedékek által okozott sebesülések

Célja a támadó harcképtelenné tétele és nem megölése, habár a vitális pontokra való célzással a támadó megölése ezzel a fegyverrel is lehetséges. Megjegyzés: Egyébként a parabellum kifejezést a következő latin közmondásra vezetik vissza: Si vis pacem para bellum! Vagyis: Ha békét akarsz, készülj háborúra! A para, pl. a paramilitáris csapatok szószerkezetben is, „nem igazi” ill. „álkatonai csapatok”-at jelent!

A Magnum fegyverek, a töltényük hossza (32,77 mm) és az abban elhelyezett puskapor mennyisége miatt, félelmetes támadó fegyverek. Céljuk az ellenfél megölése, hosszú távú harcképtelenség előidézése! Robbanáskor 3200 bar nyomás keletkezik és a pisztoly/revolver csövének elhagyásakor a lövedék energiája E0=680–1140 J, sebessége pedig V0=320–590 m/s.

A lövedékekkel egyéb aljasságokat is el lehet követni:

  1. Az 1.-es képen látható, hogy a magnum lövedék vége lapos. A közepébe lehet egy kónuszos furat is, sőt erre a furatra tangenciálisan a töltény ólom végébe, a lövedék forgás irányában mély bevágásokat lehet elhelyezni, azzal a céllal, hogy a testbe való behatoláskor ezek margarétaszerűen szétnyíljanak és a test belsejében nagy kárt okozzanak.
  2. A lövedék belsejében robbanó töltetet lehet elhelyezni (dum-dum golyó), amely a testbe való behatolás után robban, biztossá téve ezzel az ellenség megölését vagy örök életre nyomorékká tételét!
  3. A lövedékek belsejében súlyosan fertőző vagy mérgező anyagot lehet elhelyezni.
Ez is érdekelheti:  Fehéroroszországban tarthatják a Crocus elleni merénylet elkövetőinek perét

Felül a tüntetőknek és alul a rendőrségnek eladott 44 mm-es kaliberű fegyver. A tüntetőknek eladott fegyver 1,155 kg, és kompozit anyagokból készült, míga rendőröké acélból készült és 1,5 kg-ot nyom.
Felül a tüntetőknek és alul a rendőrségnek eladott 44 mm-es kaliberű fegyver. A tüntetőknek eladott fegyver 1,155 kg, és kompozit anyagokból készült, míg a rendőröké acélból készült és 1,5 kg-ot nyom.

Felül a tüntetőknek és alul a rendőrségnek eladott 44 mm-es kaliberű fegyver. A tüntetőknek eladott fegyver 1,155 kg, és kompozit anyagokból készült, míga rendőröké acélból készült és 1,5 kg-ot nyom.
Felül a tüntetőknek és alul a rendőrségnek eladott 44 mm-es kaliberű fegyver. A tüntetőknek eladott fegyver 1,155 kg, és kompozit anyagokból készült, míg a rendőröké acélból készült és 1,5 kg-ot nyom.

Sörétek alkalmazásánál is lehet aljasságokat elkövetni:
A söréteket árnyékban szárított és porrá tört kutya szarban, vagy egyéb fekáliában, meg lehet hengergetni és csak utána helyezni be a tölténybe. Cél a súlyos fertőzések okozása!

A francia Verney-Carron cég nemcsak a rendőrségnek szállított tüntetők ellen bevethető, gumi lövedéket kiokádó fegyvert, hanem, ugyanazzal a lőerővel, a tüntetőknek is szívesen eladják, mégpedig kompakt méretben, fotótáskába gyömöszölve 8 töltényt és a 2 csövű fegyvert. A fegyver kalibere ágyú méretnek számít már: 44 mm-es gumigolyót tud kilőni magából és a tapasztalatok szerint rendkívül fájdalmas ütéseket, sok hétig tartó vérömlenyeket okoz. Ezek a fegyverek persze fegyverkezési spirálist okoznak, mert a tüntetők is megvásárolják ezeket (478.- Euro táskástól és benne a 8 tölténnyel; táska nélkül 391.- Euró) és a tüntetők is beöltöznek, akárcsak a rendőrök ütés elleni ruhákba, sisakokba.

A felelőtlenséget mutatja az is, habár a magyar rendőrség tudta, a gumigolyókkal, gumi söréttel gyilkolni is lehet! Ennek ellenére használta őket! Budapesten sikerült elkerülni a gyilkosságot, de ez csak szerencse kérdése volt, és nem a jószándéké. Gumisöréttel meggyilkolt fiatal koponyájából 9 gumilövedéket szedtek ki
A felelőtlenséget mutatja az is, habár a magyar rendőrség tudta, a gumigolyókkal, gumi söréttel gyilkolni is lehet! Ennek ellenére használta őket! Budapesten sikerült elkerülni a gyilkosságot, de ez csak szerencse kérdése volt, és nem a jószándéké. Gumisöréttel meggyilkolt fiatal koponyájából 9 gumilövedéket szedtek ki

Jelen rövid információkkal szeretném felhívni a Nemzeti Jogvédő Szolgálat figyelmét arra, hogy:

  1. Amennyiben a rendőrség illegálisan vadászfegyvereket használt a tüntetések vérbe fojtására, akkor elképzelhető, hogy a gumi lövedékeket is manipulálhatták.
  2. Szükséges lenne, amennyiben sikerült a tüntetőknek ilyen lövedékeket begyűjteni, hogy ezek vizsgálatnak legyenek alávetve. A gumi lövedékek keménységét is meg kell mérni. A BME laborjaiban ezt pontosan megmérik, ingyen is. De mivel törvényszéki estekről van szó szükség van a mérési protokollra is. Ezért a mérésért pedig ki kell fizetni a szokásos összeget és kérni kell a mérési jegyzőkönyvet!
  3. A lövedékeket fel is kell metszeni és belsejükről is fotókat kell készíteni. Belsejükben is kell keménységi vizsgálatot végezni. Külső felületükön, habár elmúlt azóta sok év, mérgező anyagok és fertöző anyagok után kell kutatni.
    Tüntető testéből eltávolított gumilövedék. Ilyen formájú "gumigolyó" is van!
    Tüntető testéből eltávolított gumilövedék. Ilyen formájú „gumigolyó” is van!
  4. Az ilyen lövedékekkel megsebesített tüntetőket ki kell faggatni a fertőzések jelenlétéről. Ha ilyenek voltak, akkor az orvosi papírokat a sérült kérje ki a kezelő orvosától és a feljelentési anyaghoz kell azt csatolni.
  5. Szemtanúkat ki kell újra hallgatni és rákérdezni, hogy a rendőrök hány méter távolságról adták le a lövéseket. Ugyanis a megengedett minimális távolság 30 m lehet. Azt is meg kell kérdezni a szemtanúktól, hogy a rendőrök hova irányították a fegyvereket a lövés pillanatában. Ugyanis csak térdmagasságra célzott lövéseket szabad leadniuk. A 30 m alatt leadott lövések halálosak lehetnek. A gumisörét is okozhat halálos sebesülést. Már több gyerek is meghalt emiatt, mivel a rendőr által célzottan leadott lövés pillanatában, a célpont előtt, jóval közelebb a fegyverhez, beléptek a célpont elé. Az ily módon fejbe talált gyerek holttestéből 9 gumisörétet szedtek ki.
  6. Elévülés előtt ki kell menni Hágába a Nemzetközi Emberjogi Törvényszékre és ott keresni jogorvoslatot.
Ez is érdekelheti:  A választási csalás kizárására javasol törvényt az amerikai képviselőház republikánus elnöke

Jövőnk.info megjegyzés: A speciálisan nagy roncsolásra kialakított és egyéb „trükkös” kialakítású lőszereknek rendkívül kellemetlen hatása lehet a használójára nézve, mivel harci körülmények között aki ilyen eszközökkel esik fogságba – vagy kerül a felkelők kezébe – nagyon csúnya halálra számíthat. A harcnak vannak bizonyos íratlan szabályai is, és ez azok közé tartozik. Ebbe a kategóriába tartozik a bajonett vagy harci kések farkasfog-szerű megköszörülése is.

Apád,  2011 július 16.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “TOMBOL A RÁNKVÁNDOROLT PÁRHUZAMOS TÁRSADALOM: 2006, II.rész

  1. Ez mind igaz.És csak gratulálni tudok a gyurcsánynak,Na meg főleg XVII.orbánnak.Azt teték amit mi engedtünk nekik..Ha van egy Magyar pld. 200.fős birka csorda,ahhoz elég,kettő puli kutya is hogy ha kel a vágóhidra terelje őket. Kedves hazám fiai ma itt tartotok. MIndenki döntse el hogy melyik kategóriába tartozik.
    A gyurcsány /kisbetüvel-általában az elmebetegek nevét kisbetüvel irom/-Idejében nem volt még az a légkör meg ami országos forradalommá fejlődött volna.,A türőképessége még birta a népnek,ezt a terort és megaláztatást.Azóta sok minden rossz irányba változott. A Bildnek adott interjujában ezt már orbánék is érzik.”Idézem.” engem itt Budapesten a lámpavasra akasztanának fel ha ehhez hozzájárulnék…”
    Egy polgárháborús hejzet körvonalai rajzolódnak ki,Ehhez a nemzetközi helyzet is megteremti a feltételeket..MInden esetre ezt a hazaáruló és nemzetáruló rabló politikát amit a fidesz csinál sokáig nem fogja türni a MAGYAR NÉP:. A Magyarok Istenei,segitsék mindazokat akik ebben a harcban részt vesznek.Mindnekit oda juttatnak amit megérdemel. A vér nélküli liberális forradalmak ideje kezd lejárni.Az általam emlitet kettő pulikutya már nem lesz elég XVII orbán hogy a vágóhidra vigyed a Magyar nemzetünket..Sem a betelepitett zsidó-Izraeli,vagy az amerikai hadsereg nem fog megvédeni a nép haragjátol..MAGYARORSZÁG A MAGYAROKÉ ha ezt megérted a jövő nemzedéke talán megbocsássa nektek az elkövetett büneiteket..MMM

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük