KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Többen nem nézik jó szemmel, hogy a magyar kormány következetesen az ország érdekeit képviseli – Erősödik az amerikai nyomásgyakorlás

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A magyar kormány több nemzetközi ügyben is olyan álláspontot képvisel, amely elsősorban az ország érdekeit tartja szem előtt. Ez így volt a globális minimumadó kapcsán is, amelyet végül azért nem akadályoztunk meg, mert hazánk elérte, hogy nálunk az iparűzési adót is beleszámítsák a teherbe. Ennek ellenére Amerika mégis felmondta a Magyarországgal kötött kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt. A Századvég szerint politikai nyomásgyakorlás áll a háttérben.

Egy éve tört ki az orosz–ukrán háború. A magyar kormány kezedtől fogva kitart az álláspontja mellett, miszerint mielőbbi békére és tárgyalásokra van szükség. Az Egyesült Államok azonban hónapról hónapra emeli a tétet, ami a fegyverszállításokat és Ukrajna pénzügyi támogatását illeti. Ehhez igazodik a brüsszeli vezetés is. A tengerentúli hatalom nem nézi jó szemmel Magyarország politikáját, amely a háborúval kapcsolatban és más nemzetközi ügyekben is hazánk érdekeit tartja elsődlegesen szem előtt. Ez következményekkel is jár.

Így például az Egyesült Államok nem módosított a júliusban bejelentett döntésén, immár hivatalosan is egyoldalúan felmondta a Magyarországgal kötött, kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt.

A Századvég Alapítvány a részletekkel kapcsolatban lapunknak jelezte: miután a magyar kormány elsősorban a háborús inflációt kompenzálandó, illetve az ország gazdasági versenyképességének megtartása érdekében elutasítóan reagált az Egyesült Államok által napirendre tűzött globális minimumadó bevezetése kapcsán, Amerika tavaly nyáron felmondta a hazánkkal 1979-ben megkötött, kettős adóztatás elkerülését célzó szerződést.

Az amerikai vezetés annak ellenére kitartott a döntése mellett, hogy Magyarország végül nem állt a globális minimum adó útjába. A tárgyalásokon a kormány ugyanis elérte, hogy a magyar iparűzési adó beleszámítson a teherbe. Azaz: a globális minimumadót úgy lehet alkalmazni itthon, hogy nem kell adót emelni. Ezzel nem csorbult a magyar adórendszer versenyképessége.

A kialakult helyzet kapcsán fontos aláhúzni, hogy miközben a magyar indokok a racionalitás alapján arról szóltak, miszerint egy háború generálta inflációs környezetben a termelő vállalatok adóterhein növelni kontraproduktív – mind a termelés költségeinek ugrásszerű növekedésének, mind pedig a meglévő munkahelyek veszélybe kerülésének szempontjából –, addig az Egyesült Államok felmondást övező retorikáját nehéz nem a politikai nyomásgyakorlás nyelvezetén értelmezni – ismertette a Századvég.

A Századvég emlékeztetet: az Egyesült Államok budapesti nagykövete, David Pressman a közelmúltban nem egyszer próbálta Magyarország következetesen békepárti álláspontját álságos módon úgy megtörni, hogy azt oroszbarátnak állította be, miközben Samantha Powers, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) vezetője – egy idegen kormányzati szereplőként – úgy tett hivatalos látogatást nemrég hazánkban, hogy nem derült ki, milyen indokkal érkezett, és hogy ki volt a hivatalos fogadó fél.

A Századvég jelezte:

egyébként azt, hogy a globális minimumadó ügye mennyire pártpolitikai kérdés, hűen érzékelteti, hogy az előterjesztést jegyző, Joe Biden elnök vezette baloldali adminisztráció ellen, illetve a magyar álláspont mellett is számos republikánus amerikai kongresszusi képviselő állt ki.

Példának okáért Adrian Smith és Mike Kelly kongresszusi képviselők levélben köszönték meg a magyar kormány ez ügyben tett kritikáját, illetve javasolták, hogy az amerikai konzervatívok és Magyarország között jöjjön létre közvetlen egyeztetés a kérdésben.

Ugyanakkor elkerülhetetlen az egyezmény felmondásának politikai vonatozásai mellett a gyakorlati elemeiről is szót ejteni abban az értelemben, hogy a döntés nyíltan Amerika újraiparosításának előmozdítását szolgálja, ami pontosan az olyan európai termelési telephelyek rovására történne, mint amilyen Magyarország – tette hozzá a Századvég lapunknak küldött elemzése.

(Kiss Gergely – Magyar Nemzet)

Kiemelt képen: David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok új budapesti nagykövete az érkezése után tartott sajtótájékoztatón a Liszt Ferenc repülőtéren 2022. szeptember 2-án (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Többen nem nézik jó szemmel, hogy a magyar kormány következetesen az ország érdekeit képviseli – Erősödik az amerikai nyomásgyakorlás

  1. mi a VÉDEKEZÉSI ELLENÀLLÀS LÉNYEGE : Magyarországon, az elmúlt hónapok eseményei arra mutatnak hogy a MAGYAR EGYSÉG ORSZÀGON BELÜLI és KÌVÜLI megszervezése lenne a kulcsa a Magyar nemzeti gazdaság ujjáépìtésének és a KÜLFÖLDI MAGYAR LOBBY megerõsitése, az orszàg védelmére. Orbán Viktor miniszterelnök úr Amerikai làtogatàsi és az Október 23-i ünnepi beszédei is erre utaltak. Ebben az ügyben, a diaszpórában élő magyaroknak igen nagy jelentősége volna. A diaszporában élő magyarok között igen sokan vannak sikeres, nagytudásu, hihetetlenül tehetséges egyének és gazdag befolyàsos politikai kapcsolatokkal rendelkező magyarok akik önzetlenül szeretnének valamit tenni Magyarországért. Ez egy nem felhasznált ÖNKÉNTES ‘’AGY-SEREG’’ amelyik arra vágyik hogy szervezzék meg és engedjék segiteni a hazàjukat. A Magyar egység megalakìtása a KULCS és a diaszpórai-otthoni vezetők közötti kölcsönös eszme-csere és kooperáció AZ ÚT. Ebben sok külhoni magyar szervezet, habár egyesek kicsik de szìvósan dolgoznak önzetlenűl 1980-as évek óta. Ez Dr. Horvath A. véleménye http://www.capitallessism.com iròja. Egy nemzeti gazdasàg megszervezése.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük