KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Többé nem doktor a fogorvos?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Doktori titulus volt, most viszont már nincs. Ezzel kell szembesülniük az Erdélyországban és Romániában végző fogorvosoknak. A jövőben őket tehát nem lehet doktor úrnak szólítani. Mindezt egyik napról (illetve évről) a másikra törölte el a román oktatási miniszter. Hogy miért és erre mit lépnek az érintettek, a székelyhon.ro oldalon megjelent, alább olvasható írásból kiderül.  (NIF)

Felháborodást váltott ki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fogorvosit idén végzett hallgatói körében, hogy oklevelükön nem szerepel a doktori titulus. Míg 2009-ben még a „Doctor-medic” kifejezés szerepelt, addig idén „Medic dentist”-ként végeztek. A szabályozás állítólag uniós normákat követ, a tiltakozók azonban pert fontolgatnak.

A MOGYE fogorvosi karán idén végzett három hallgató felkereste Kincses Előd ügyvédet, mivel úgy vélik, „átverték” őket, oklevelükön ugyanis nem szerepel a doktori titulus. „Két magyar és egy román nemzetiségű személy fordultunk emiatt jogorvoslatért. A doktori titulus szimbolikus, nem tudományos érdemek miatt jár, viszont úgy érezzük, befolyásolja a tevékenységünket. Ha a diplomán nem szerepel, akkor nem tüntethető fel a rendelő cégtábláján, a pecséten, a kitűzőn. Nem feltétlenül presztízskérdés, hanem a páciens szempontjából is fontos, hiszen ahhoz megy, aki doktor. Továbbá azért is elfogadhatatlan számunkra, mert az általános orvosi és az állatorvosi kar végzettjeihez hasonlóan mi is 6 évet jártunk egyetemre, ők pedig doktori titulussal végeznek” – közölte a neve elhallgatását kérő volt hallgató. Hozzátette, a MOGYE vezetőségét nem érdekli a helyzet, sőt azt mondták a diákoknak, hogy így nem kell elfogadtatniuk Romániában szerzett oklevelüket az Európai Unió többi országában.

 
Az ügyvéd álláspontja
Megkeresésünkre Kincses Előd ügyvéd elmondta, a változást a téves fordítás eredményezte, a közigazgatási eljárás során pedig az előzetes panaszt benyújtotta Daniel Funeriu oktatási miniszternek, kérve, hogy vonja vissza a módosítást jóváhagyó rendeletét, valamint az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak. „A tárcavezetőnek nincs joga felülbírálni a törvényt. A törvény értelmében a válaszra 30 napjuk van a hatóságoknak, amennyiben nem válaszolnak, vagy elutasítanak, akkor perre visszük az ügyet. A fogorvos a piacról él, tehát fontos, hogy milyen titulus szerepel a névjegykártyáján, a rendelőjén. Három személy bízott meg, de ez az összes végzett sorsát, karrierjét érinti” – mondta az ügyvéd.
A hivatalos verzió
Az Egészségügyi Minisztériumban is érdeklődtünk. Azt a választ kaptuk, hogy a kérdésben a Tanügyminisztérium az illetékes, viszont annyit megtudtunk, hogy egy 2003-as európai uniós normáról van szó, amelyet akkor úgy hoztak meg, hogy 6 év múlva – azaz amíg azok végeznek, akik akkor kezdték tanulmányaikat – lép érvénybe. A tavaly végzett évfolyam valahogy „megúszta”, holott már rájuk is vonatkoznia kellett volna, az idén végzetteknek viszont már csak „Medic dentist” megnevezés járt.
A vita oka
A 2005/36/CE jelzésű Uniós Irányelv 22-es cikkelye tartalmazza a fogorvosisokra vonatkozó passzust. Az eredeti angol szöveg a következő: „The professional activity of the dental practitioner should be carried out by holders of a qualification as dental practitioner set out in this Directive.”, ennek román nyelvű fordítása pedig: „Activitatea profesională de medic dentist trebuie exercitată de către titularii unui titlu de calificare ca medic dentist prevăzut în prezenta directivă.” A kis, de annál fontosabb félrefordítás miatt robbant ki a vita. Az angol szövegben tehát egyetlen szó sincs címről, ott qualificationről van szó, ami a kontextusban képzettséget jelent és nem címet, mint ahogy azt a román szövegben feltüntetik.
Online aláírás
Az ügy érdekében online aláírásgyűjtésbe kezdtek a fogorvosisok, aki támogatni szeretné kezdeményezésüket, vagyis, hogy doktori titulus szerepeljen az idei okleveleken is, ahttp://www.autotip.ro/petitie/ linken megteheti. Csütörtökig több mint 1300-an írták alá a tiltakozást.
Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

GÁSPÁR BOTOND, szekelyhon.ro

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Többé nem doktor a fogorvos?

  1. Én is szavaztam, a hivatalos nevemmel persze, amit a román hivatalosság elismer. Bár engem személy szerint nem érint, nem bánom, szólítsanak akár főorvos úrnak is, végül is ez nem grófi cím, hanem megdolgoztam érte, de sajnos nem ez az egyetlen ökörség, amit a román egészségügy a közelmúltban elkövetett. és – szintén sajnos – mindegyik ugyanabba az irányba hat, a fogorvosi szolgáltatás minőségromlásának irányába. Ezt a szakmát ugyanis aránylag ritkán szokták hivatástudatból választani a fiatalok, hanem egyéb okból. És akkor még tiszteletreméltó, ha mondjuk, családi mesterség, vagy a doktori cím a vonzerő. Na, most már az utóbbi sem lesz.
    No, ezt kellene meggondolják azok, akik döntési helyzetben vannak! Többek között.

  2. Bemásolva innen:
    http://www.szekelyhon.ro/hirek/tarsadalom/tobbe-nem-doktor-a-fogorvos#comment
    Érdemes elolvasni az itt lezajlott vitát is.
    Na és, ha tudnád azt is, hogy a Római Birodalomban eredetileg a doktor a gladiátork edzője volt! Aki persze a sebesülteket, ami mindennapos volt, meg is orvosoolta.
    Vagy a dékán az 10 katona vezetője volt és nem egy fakultás vezetője.
    Szóval az, hogy az orvosok a doktorok, bizony 2 évezredes múltra tekint vissza, ha nem többre. Mert azon túl már nagy a homály, nincsenek írásos bizonyítékok!
    Egyébként erről az esetről értesítettem a Magyar Erőforrás Minisztériumot is!
    Tudnak erről a diszkriminációról. Remélem én is, hogy rendeződni fog az ügy, hisz a peticiót Popsor, a dékán is aláírta.

  3. Közösen dolgozni és összefogni kell.
    Dékánnal, rektorral kell interjút készíteni és a szöveget románul, magyarul el kell helyezni különböző portálokon. Legfontosabb kérdés, mikorra juttok az általatok kívánt formáju diplomához. Erre kellene végre válaszoljanak a MOGyE vezetői. Konkrétan, terminussal!
    Nem mindegy, hogy 6 év tanulás után mikor kezdtek el dolgozni. Hisz még pénzt kell összegyüjtenetek egy saját rendelő megnyításához! Ezt talán megértené a MOGyE vezetése is.
    Harcotokhoz kívánunk összetartást, kitartást és szerencsét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük