Tíz év megszorítás előtt állunk

A címben szereplő mondatot egy franciaországi, volt szocialista elnök (Jacques Attali) dobta be a köztudatba. Igaz a hazai változatot már a D 209-es miniszterelnöktől is hallhattuk, mert szerinte a „jóléti állam” koncepciójának vége. A francia fiatalok pedig jobban megértették a fenti mondat lényegét, mint a hazai ifjúság a Medgyessy nyilatkozatot, pedig a lényeg hasonlatossága kísérteties.

A görögök, franciák, írek, stb. felfogták, hogy a kapitalizmus „válsága” folyamatos és permanens. Sőt arra is rádöbbentek, hogy ahogyan telnek az évek egyre kevesebb lesz a munkahely, egyre többen szorulnak ki a megbecsülést jelentő munkahelyekről, a globalizmus kapitalizmusa pedig egyre kíméletlenebb lesz. Nem nyugodt életet biztosító rendszer, hanem a Susan George által megrajzolt jövő, a „Lugánói tanulmány” beteljesedése vár rájuk.

Ezek a francia fiatalok megértették, hogy a görög és ír pénzügyi „válság” ürügyén, az európai kormányok a jövő generációjának létszűkítésével akarják befogni az egyre éhesebb és gátlástalanabb monetáris diktatúra bankárkasztjának a száját. S a kormányok nem a választókat, hanem a háttérben lobbizó pénzelit tagjait fogják képviselni, ebben az óriási küzdelemben. Mindez a jobboldaltól a baloldalig, minden kormányra és annak tagjaira is igaz. Nicolas Sárközy arroganciája, vagy a szocialista George Papandréou hazugság retorikája egyaránt ebbe az irányba mutat, de nem kivétel, Silvio Berlusconi, sőt a német kancellárasszony sem.

A jól kitervelt „politikai váltógazdálkodás” rendszerét azonban, nem zavarja ez a megoldás, hanem inkább segíti. Sárközynek és pártjának népszerűsége zuhan, de szinte minden pártnak fogy a szavazótábora, ha hatalomra kerül. Így van ez „rendjén”, hiszen a másik főszereplőnek is kell, hogy legyen újabb 4 vagy 8 esztendeje a kormányzásra! Mindez nem csak keleten és nyugaton, hanem itthon is így van. Kis hazánkban is csökkent a kormánypártok fölénye írta ma az MTI:

„Továbbra is nagy a kormánypártok fölénye a változatlanul alacsony támogatottságú ellenzékkel szemben, ugyanakkor érzékelhető mértékben csökken a Fidesz-KDNP szavazótábora – olvasható a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet decemberi felmérésében.

A pártválasztók körében a FIDESZ-KDNP támogatottsága a novemberi 71 százalékról 67 százalékra csökkent, az MSZP-é pedig 14 százalékról 17 százalékra nőtt.

Az elpártoló szavazók azonban nem választottak maguknak másik pártot, hanem elbizonytalanodtak, de nemcsak pártválasztásukban, hanem szavazási hajlandóságukban is – áll a kutatásban.” Valahogy nekem olyan érzésem van, hogy a kormánypártok szinte kínálják a lehetőségeket az ellenzék két pártjának, hogy azok vissza-, vagy meg- tudjanak erősödni. Hiszen pl. a nyugdíj ügyben szerencsésebb lett volna, ha a Jobbik javaslatát fogadják el, s államosítanak, mert így is be kellett vállalni a személyes számlavezetést, s a kamatozást is. Szóval, számomra úgy tűnik, hogy csupán a Jobbiknak nem dob fel labdákat a Fidesz. Egyszerűbben fogalmazva: csak ők maradnak ki most és majd a hatalmi játékból, bár őket is „használja” már rendesen a politikai színház főrendezője!

A francia fiatalok azonban most értették meg igazán, hogy a képviseleti demokrácia nevű maszlagot miért etették meg apáikkal. Hiszen az uniós referendumot nagy többséggel elutasító polgárokat „palira véve”, a jobboldali képviselők mégis elfogadták azt, s így Lisszaboni Szerződés a nép akarata ellenére lépett érvénybe. Igaz, néhány szocialista képviselő támogatásával született meg a döntés, de ettől még nincs valódi támogatottsága a francia társadalom egyik oldalán sem. (A megosztás rendszerét még nem ismerték fel a franciák, hiszen a gyűlöletig erősített bal-jobb szembenállás még most sem enyhült eléggé!)

Most azonban, még nem hiába megy az óriási agymosás a véleménydiktatúra médiáján keresztül, és hiába az egyöntetű ellenszenv a hatalom lekezelő önkényuralma ellen, a kormányok nem váltanak stílust! Csupán a hitelminősítő intézetek elvárásainak akarnak megfelelni, s a bérből és fizetésből élőkkel fogják megfizettetni a liberális piacgazdaságnak csúfolt „pénzügyi rulett” következményeit. A bankok állítólagos megmentésének költségei ugyanis a „nagy hazugság” kategóriájába tartozik. A pénzügyi szektor túlburjánzásának ugyanis az lenne a logikus következménye, hogy az állam/államok visszavennék a monetáris jogokat, újra bevezetnék a közpénzrendszert, s megszabadulnának a világot ökológiai, gazdasági és társadalmi válságba kergető magán pénzrendszertől. A magánbankhatalom kamatpolitikája ugyanis soha nem lesz közérdekű, hanem mindig önérdekű marad.

A pártpolitikusok pedig mindig az önérdekükből összeálló részérdeket fogják csak képviselni, s a megszorítások őket – a képviseleti demokráciák lobbista rendszeréből következően – mindig el fogják kerülni.

Ahogy nem ismerünk milliárdos segédmunkást, úgy nem ismerünk éhező pártpolitikust sem. A tíz év megszorítást, pedig szépen fokozatosan kaptuk/kapjuk meg, szépen ledugják a torkunkon, ha hagyjuk! Nyugaton jobban lehet „megszorítani” amíg van miből, keleten pedig óvatosabban. Tudjátok: kenyér és cirkusz kell! Ahol kisebb a kenyér ott nagyobb a cirkusz és fordítva. Csak figyelni kell az európai kormányok ténykedését és kommunikációját. A görögöknél pl. a szélsőbal, a magyaroknál a szélsőjobb vonul utcára, s tüntet a rendszer ellen. Az összeesküvés elmélettel operáló véleményformálók, a pénzhatalom utasítására, vagy egzisztenciális félelemből találják ki a vad, szélsőséges jelzőket, hiszen a problémák szinte minden országban ugyanazok. Ráadásul a kormányok kommunikációi és a pénzdiktatúra média csahosainak „elemzései” és támadásai a tüntetőkkel szemben, a legerősebb önleleplezés. Csak észre kellene végre venni mindezt, a bal és jobb oldalon is. Hiszen már József Attila korában is ennek a monetáris diktatúrának volt köszönhető a költő gondolatsora: „mit bánja sok törvényhozó, mint pusztul el szép fajunk”?

Vajon tudják-e önök ott a bal- és jobboldalon, hogy ki vitt írógépet Hitlernek a börtönbe? Az illetőt, aki Mein Kampf-ot valószínűleg meg is rendelete, Emil Georg von Stauss-nak hívták, s a Deutsche Bank elnöke volt. A rossznyelvek még azt is tudni vélik, hogy a Remington írógép Rothschild tulajdon volt!

Kedves Magyar Proletárok!

No, mit gondoltok, miért számolták fel a „rendszerváltók” és a mögöttes erők szinte a teljes magyar ipart? Azokat a világszínvonalú gyárakat is, amelyeknek volt piaca? Konkurencia harc miatt? Vagy talán az 1956-os munkástanácsok újjászületésétől féltek? A párizsi fiatalság már megértette a helyzetet, mert ők valószínűleg nem csak Susan Geroge, hanem Hannah Arendt írásait is olvasták.

Gyorsan hozzáteszem, hogy az utóbbi szerző tanulmánya 1956-ról annyira alapos és olyan lényeglátó, hogy bizony nem igen kelhet vele versenyre az eddigi elemzések sokasága. S ráadásul, hogy jó nagy botrányt is kavarjak, a szerzőnek semmi köze nincs a magyarsághoz, hiszen német-zsidó származású, s könyvének a címe is nagyon meglepő: A Magyar Forradalom és a totalitárius imperializmus. Bizony ezt a könyvet kellett volna olvasnia minden magyar gondolkodónak 1989-ben, s akkor nem a kapitalizmusnak a globalizálódott és éppen a csőd előtt álló útját választottuk volna! A szerző egész munkásságát a feltétlen igazságkeresés, intellektuális tisztesség jellemezte, s így ezen műve is óriási kincs, amit a fordító – Tunyogi Csapó Gábor -, mint atyai barátom jutattott el hozzám. (ezúttal is köszönet érte!)

A jeruzsálemi Eichmann-per tisztességes tudósítóját nem véletlenül gyűlölte a monetáris diktatúra, nem véletlenül kergették idő előtt halálba, de nem volt véletlen az sem, hogy éppen az 1956-ot eltaposó totalitárius imperializmust támadta leginkább, amelynek legfőbb létrehozója ellen kell ma, minden értelmes embernek összefognia, mert az idő fogy, s ahogy Hannah írta: „…a munkástanács-rendszer – mindegy, hogy hol, hogyan és mikor jelent meg – mindig a pártbürokráciák elszánt ellenségeskedésébe ütközött a szélső jobbtól a szélső balig, az államtudományok és politikai teóriák bajnokai pedig bámulatos egyöntetűséggel agyonhallgatták.“

Gondoljátok meg proletárok, pogárok és nemzetiek, tíz év megszorítás előtt állunk, s mi mindent fognak még bámulatos egyöntetűséggel agyonhallgatni a kormányok?

Nálunk most, a történeti alkotmányosságunk lényege került az elhallgatás élére, mert a mai politikai osztály vagy nem ismerte fel, hogy a Rákosi-kádár rendszer jogutódjaként vegetálunk, vagy ha felismerte, akkor símán hazaáruló!

Ahogy az idegen jogrendet beveztő szocialista rablóbanda „védelmezi“ a  jogrendet, az arcpirító. De ahogyan a  magánpénztárak mellett tüntetnek a magánpénztárak igazgatótanácsi székeibe ejtőernyőzött haszonlesők, az viszont már nagyon is dühítő. Viszont az alkotmányosságot féltő hangok azoktól, akik lábbal tapossák a magyar alkotmányosságot 45+20 éve, az már nagyon bicskanyitogató! Csakhogy a következő tíz évhez, nagyon kell végre egy bicska is, mert ki kell végre vágni: a férgeset!

Bene Gábor S.

Nemzeti InternetFigyelő