KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Tiszta beszéd – Reiner Péter nagy sikerű könyvének reprint bemutatója Székesfehérváron

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

2009. május 5-én, került sor a Reiner Péter életéről szóló könyv bemutatójára. A Tiszta beszéd – Történetekkel Reiner Péter életéből című könyv bemutatóján akkor több mint háromszázan vettek részt. 

Érdemes mindenképpen megemlíteni, ahogy az elkészült, kinyomtatott első ezer példányt a kiadó bezúzatta, és a számára inkriminált részt kicenzúrázta az újranyomtatott példányokból.

Most a könyv az eredeti kicenzúrázott változatban jelenik meg, de úgy, hogy azok az oldalak, amelyek miatt az első ezer példány a zúzdában kötött ki, már külön betétként megtalálható és olvasható lesz a reprint kiadványban.

A könyvbemutató helyszíne és időpontja: Székesfehérvár, 2022. április 12. kedd, este 6 óra Királykúti Emlékház (Mikszáth Kálmán út 25.)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük