Tipikus sunyi patkánymagatartás: Felelőst keres Szolnok polgármestere

Napokkal a botrányos magyar-izraeli mérkőzés után magyarázkodik a polgármester. Van olyan hibbant ember ebben a szerencsétlen országban, aki elhiszi azt a süket hazugságot, hogy Szalay Ferenc nem tudott a botrányról azonnal? Ha tényleg így volt, akkor máris ki kell rúgni, mert alkalmatlan a város irányítására! Ezek után mit tett? Semmit. Most akarja kivizsgálni az esetet a kamerák felvétele alapján. Mint ha nem lett volna ott egy tekintélyes szurkolói tömeg, akik élő tanúi és elszenvedői voltak a történteknek. Hogyan lehetséges, hogy a rendőrség a polgármester tudta nélkül vonult ki a mérkőzésre akkora erőkkel a város lakossága ellen? A minősíthetetlen botrány megtörtént, azt az érzelmi, lelki károkozást semmissé tenni már nem lehet, de a felelősöket meg kell büntetni (a nézők helyében én anyagi kártérítést is követelnék az elszenvedett megaláztatás miatt!), a sportvezetőket ki kell rúgni, a játékosokat is meg kell büntetni hazafiatlan viselkedésük miatt! (Híradmin – NIF)
Közleményt adott ki Szolnok polgármestere Szalay Ferenc, aki felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja, hogy bárki is utasítást adjon arra, hogy nemzetünk jelképét kitiltsák bármilyen rendezvényről.
Szalay, aki egyben a Magyar Kosárlabda Szövetség elnöke is, igen kellemetlen helyzetbe került azáltal, hogy a Szolnoki Olaj KK – Hapoel Holon EuroChallenge kupamérkőzésre a biztonságiak nem engedték bevinni a nemzeti zászlóinkat…
„Amennyiben bárki megtiltotta a magyar zászló bevitelét a szolnoki csarnokba, akkor az fölháborító, megengedhetetlen, a nemzet jelképét egy magyar csapat mérkőzéséről senki sem zárhatja ki” – áll Szolnok polgármestere, Szalay Ferenc közleményében.
„Megengedhetetlen, hogy ilyen előforduljon Magyarországon, aligha hiszem, hogy bárhol a világon hasonló esetet toleránsan kezelne a közvélemény. A kérdésben természetesen egyeztettem a szolnoki klub vezetőivel, akik jelenleg a biztosítást ellátó céggel együtt vizsgálják a beléptetést megörökítő kamerák felvételét.”
A polgármester egyébként nem tudta kikerülni, hogy a nyilvánosság elé álljon az eset kapcsán, mivel az országos felháborodás mindenképpen erre kényszerítette. Közleményének őszinteségét azonban némiképp megkérdőjelezi, hogy nem tűnik életszerűnek az, miszerint senki sem szólt volna neki telefonon, hogy „Ferikém! Ti adtatok utasítást arra, hogy tilos magyar zászlóval a csarnokba bejutni?”.
Márpedig abban az esetben, ha ez megtörtént, akkor miért nem intézkedett rögvest az égbekiáltó magyargyalázás megszüntetésére? Miért csak jelentős késéssel reagált az eseményekre?
És mit higgyünk arról, hogy a biztonsági kamerák felvételei fogják majd bebizonyítani a jogsértést?
Nem elég ahhoz kétezer tanú?
Nem lehet raportra hívni mindenkit, aki csak a mérkőzés biztosításában részt vett, hogy „na, gyerekek, elő a farbával! Ki volt?”
Szóval.
Kíváncsian várjuk, kin verik majd el a port, vannak tippjeink is arra vonatkozóan, hogy a legalacsonyabb szinten lévő tedd ide, tedd oda-embert fogják majd keresztre feszíteni. Szó se róla, aki ilyen ukázt teljesít, meg is érdemli.
De nem csak ő!
Forrás: hunikum.info az MTI nyomán
Nemzeti InternetFigyelő
Szinte hihetetlen, hogy nem tudott a dologról a polgármester! Ha mégis így van, akkor viszont vizsgálja ki az esetet és intézkedjen! Derítse ki, hogy kik és miért döntöttek a magyar zászló kitiltásáról! Neveket akarok hallani
Lenhardt Ibolya
Nekem egy kicsit kezd kevés lenni, ha csak neveket hallok. A székelység védelmében tett kijelentésem miatt ( mely szerint egy a Nemzet, egy az Ország), egy DK.-s képviselő kikelve magából próbálta védeni a román, szlovák, szerb érdekeket az Sz.Sz.B. megyei Közgyűlésben… Tehát nekem kevés a név! Azt mondom a nevekhez tartozó fejek hulljanak a porba!!!! Eleget gyaláztak már bennünket!
Adorján Béla
Magyarországon kitiltani a Magyar zászlót????Mert? Ezek szerint tényleg nem Magyarországon vagyunk?Tényleg elvették tőlünk,csak mi nem tudunk róla?Majd kiderül a végén,hogy mi Magyarok vagyunk idegen földön? Akkor mi hova tartozunk?De a pénzünk ,a munkánk az kell ,ugye?Itt nagyon észen kell lenni,mert most van az,hogy tudjuk hol születtünk,de már nem nagyon értjük,hogy hol élünk,és ki tudja,hogy hol fogunk meghalni?Most kellene lépni,mert kiforgatnak mindenünkből!Azt sem válogathatjuk meg,hogy hol érezhessük jól magunkat?Piszok ,disznó banda.A véleményem az,hogy erről nem tudni?Lehetetlen!!!!
Dóra Monika Judit
Kedves Dóra Monika Judit!
Ennek az országnak már csak a neve maradt meg,
mindenhova befurakodtak az alattomos,pénzéhes zsidó férgek.
Minél hamarabb ébresztőt kell fújni a magyarságnak és kezdődjön a szabadságharc.
H.B.
„Hiszen hiába cserélik le a pufajkát Armani öltönyre, attól még mindig gyilkos kommunista zsidók maradnak.”
A Magyar Kosárlabda Szövetség elnöke nem volt kíváncsi városa csapatának „nemzetközi” mérkőzésére!!! Pont olyan elnök, amilyen polgármester! Fideszes! Az elnöki pozícióból is jó kis lóvét szakíthat, a jegy sem kerülne pénzbe nekije, de a csapat nem érdekli. Ehhez azért fideszes pofa kell! A Lázár frakcióban pont jó helyen van!
Csiszár József
Kapcsolódó:
Új honfoglalás (2013-02-03)
(http://www.youtube.com/watch?v=VuzjQzcFc6A)
Mint M.K.Sz. elnök, belekarolhat az M.L.Sz. elnökébe!
Európai kihívás, meg barátság, térképészek!
tétlény
Mit lehet egy olyan polgármestertől várni akinek a pártja „vérszerződést” kötött a likuddal? Söpredék az egész párt a vezetőivel az élen!
kató rudi
A *birkaknak*ez a magyarazat is eleg.A Hunok Angyalai csak tartjak a *tukrot*.Csak peldakeppen mondom–itt Vancouverben a csapat elbukta a dontot(NHL)–a varosban a tomeg rendorautot gyujtott-uzleteket tort be..stb..stb…Nos odahaza meztelenre raboljak a nemzetet–a rablok ulnek a parlamentben–a *birkak*meg csak begetnek ezer iranyban.(Atilla urunk forog a sirjaban.)
A Hun
Szerintem ez a zászlóügy nem helyi, szegedi ügy. Hiszen a nemzeti lobogóról van szó, mely az egész Magyarságot jelképezi Magyarországon. Ennek meggyalázása, elkobzása, tiltása, a kormány felelősségét is magával vonja. Ha ezért a felelős zsidó és a haszonélvező féreg elnyomókat nem vonja felelősére, akkor bűnt követ el saját népe ellen, tehát nem alkalmas a magyarság érdekeit képviselni.
oiproks
Szolnoki, nem szegedi (H)
Bocsánatot kérek a helységnév elírása miatt, mentségemre csak a mélységes felháborodottságomat tudnám említeni.
oiproks
Kedves H B. abban igazad van, hogy Magyarországon nem a Magyar kormány diktál, de azt is írtam, hogy ezek alkalmatlanok a magyarság érdekeinek képviseletére.
Szálasi Ferenc:
„A belső ellenség mindig kíméletlenebb, aljasabb, becstelenebb, könyörtelenebb, galádabb, erőszakosabb és véresebb, mint a külső. És mindezt a tulajdonságait nem nyíltan hordja, hanem burkolja vallásosságba, nacionalizmusba felebarát-szeretetbe, hazaszeretetbe, mindenbe, csak hogy célját elérje. A külső ellenség mindig nyílt.”
Kedves Oiproks!
Magyarországon zsidók a vezetők,tehát valóban bűnt követnek el,de nem a saját népük ellen,mert a saját népük az élősködő zsidóság.
H.B.
Adolf Hitler (Német forradalmár):
„A zsidó mindig megmarad annak a parazitának, élösködönek, aki mint a szaporodó bacillus terjed azok között a nemzetek között, ahol megtürik és befogadják öket. A hatás, amit jelenlétük az Árja nemzetekben okoz egyenlö azzal, mintha egy vámpírt fogadnánk be családtagnak: amint otthonosan érzi magát a vendéglátók között, módszeresen hozzálát a befogadók vérének teljes kiszívásához…!”
Sajnos, ma Magyarországon óriási a közöny. A nemzettudat,a nemzeti érzés a magyarok nagy részében nem létezik. A kádár rendszer időszakában működő, nemzetellenes, antimagyar banda, politikai rangra emelte magyargyűlöletet, amit internacionalizmusnak álcázott.
A rendszerváltást követően a gyűlölködők unokái kerültek hatalomra. Ma megint nem szabad magyarnak lenni, szerintük. Minden, ami az összefogás, a nemzet erősödésének az irányába hat, azt meg akarják akadályozni. Semmi sem kell, ami magyar. Bírálnak azzal a kreált műszavukkal, hogy magyarkodunk. Ha rossz is ez a szó, a magyarnak, magyarkodni kell. Az a baj, ha nem magyarkodik. Zsidókodni, németkedni, cigánykodni, stb. tán mégsem kéne neki, ha mégis megteszi, akkor már nem magyar ember. A politikai vezetőink – tisztelet a kivételnek – megteszik. Ugyanezt teszi teszi az ellenzék is – kivétel a Jobbik – csak még nagyobb megfelelési kényszert és még több magyarellenes cselekedetet tanúsítva.
A politikai vezetői magatartás, a kádári éra óta mit sem változott, csak irányt váltott. Akkor internacionalizmus, megfelelési kényszer a Szovjetúnió elvárásainak, ma liberalizmus, megfelelési kényszer a globalizmus elvárásainak, csak még durvább formában mint a SZU. idején. Ez a durva, nemzetellenes magatartás csak nálunk érvényesül. A területrabló szomszédaink „tolarenciabajnokai” nem nemzetellenesek, igaz a létszámuk elenyésző a nálunk uszítókéhoz képest.
A vázolt előzmények következménye, hogy az izraeli csapat állítólagos kérésére nem engedik bevinni sportrendezvényre, a magyar zászlót, miközben Izraelben, sportrendezvényen, a lengyel lányokat kurváknak kiáltják ki a zsidók.
Ha valóban volt ilyen zsidó kérés – magyar zászló ne legyen a rendezvényen – nem lett volna szabad teljesíteni. Nyomatékosan vissza kellett volna utasítani és felhívni a zsidók figyelmét arra, hogy Magyarországon vannak. De ehhez nem megalkuvó, nem idegen érdekeket szolgáló sportvezetők kellenek.
A román, a tót, vagy a szerb, stb. sportvezetők valószínűleg nem tettek volna ilyet. Náluk nem dívik a nemzetellenes, hazaáruló magatartás.
A szurkolóknak, ha valóban nemzetiek és a csapat tagjainak is fel kellene lépni ez ellen a durva nemzetellenes magatartás ellen és feljelentést tenni a döntéshozók és a döntést végrehajtók ellen. A végrehajtók közé a rendőröket is oda sorolom, ha az attrocitásnál jelen voltak.
Véleményem szerint a sportrendezvényekre, nem csak a nemzeti zászló, hanem bármelyik történelmi zászló bevihető. Az a hivatkozás nem fogadható el, hogy bizonyos zászló valakik számára sérelmes.
A mi számunkra meg az a sérelmes, hogy ők azt sérelmesnek tartják, ráadásul mondvacsinált indokokkal.
Magyarországon vagyunk, ha valami nem tetszik nekik ne nézzék, ne menjenek oda!
Elég volt abból, hogy Magyarországon nemzetidegen, nemzetellenes erők mondják meg, mit tehet a magyar.
Baltazár
Nem értem mi ez a nagy felháborodás.
A választásokra készülő fityesz egyik városban lévő rendezvényén szintén betiltotta a MAGYAR zászló bevitelét, illetve a terem MAGYAR zászlóval való feldíszítését.
Akkor miért nem volt ekkora felháborodás ?
Illetve az eset után még is 2/3 os győzelmet könyvelhetett el ez a kollaboráns parazita banda.
Ez megint csak porhintés.
A magyar már olyan birka, hogy a szegény megszálló parazita zsizsiknek kell még az antiszemitázásra okot adó cselekmények megtételét is létrehoznia.
Itt tartunk.
Csak azt nem értem,hogy még mit akar a zsizsik.
Már angliát testvér országnak tartja mert az ottani vezetők is 80-90% a zsizsik nép büszke parazita népéből tevődik ki. Az ottani kormánypárt és ellenzék is zsizsik, úgy mint MAGYARORSZÁGON.
Csak az a különbség,hogy ott a cirkuszhoz kenyeret is oszt.
Itt mikor lesz már a cirkuszhoz kenyér is?
Erre kérnék választ azoktól akik jelentenek ebből a társaságból a moszatnak.
sr
Ui:
Mielőtt valaki felháborodik azelőtt olvassa el a cion bölcsek jegyzőkönyvét, (ami természetesen hamisítvány, mint minden amit a paraziták tetteiről írtak.)
Akár hogy is csűrjük, csavarjuk, be kell látni, ennek egy felelőse van! A Magyar emberek, ott Szolnokon! A játékosok, edzők, mert zászló nélkül játszottak, a szurkolók, mert ezek után még meg is nézték a mérkőzést, valamint a lakosok, mert eltűrték, hogy Magyar honban idegen akarat érvényesüljön! Aki ki adta a parancsot, az pedig nemzet, és hazaáruló! .PONT. Szolnok! csalódás vagy az országnak!
Négyesi Erika
Egy amerikai ujsagban a kovetkezot olvastam:
Egy birka nemzet,
Akiket ebek kormanyoznak,
Es a disznok tulajdona.
Az iras nem nepunkre utalt, hanem a USA-ra, mivel sokan bele egyeznek Obama fegyver beszolgaltatasaba. A Magyatrok nem BIRKA NEMZET, de sajnos nagy a turo kepessege. Mikor teszun pontot a vegere?
Bende.
A szégyen városa = Szolnok !
Nagy Annamária
Magyarország államformája:,,MAGYARORSZÁG GYARMAT!
Megnézhetjük, ,milyen hadiállapotba helyezik Judapestet a Nemzetvezető különítményesei ha az idén összeröffen itt a zsidó világkongresszus! Majd csak beemelik addigra a Ptk.-be „az emlékezés parancsá”-t és „a felejtés tilalmá”-t. (copyright by James
Lazar)
Loviaguin Alexander
Érdekes módon még senki sem tette fel a kérdést, hogy milyen nemzetiségűek voltak a rendfenntartók vagy főnökeik? Esetleg kettős állampolgársággal rendelkeznek, mint egyes parlamenti képviselők? délvidéki
Az lényegtelen. Elképzelhető, hogy beöltöztetett In-Kal Security-sek voltak, de hogy a parancsot osztogatók milyenek voltak, az egyértelmű. Nem kell ahhoz más nemzetiségűnek lenni, hogy valaki elárulja a Hazát. Láthatjuk, mennyi aljas lelkű, megvásárolható patkány van a magyarok között is,… 🙁 (H)
A polgarmester egy gerinctelen, hazugsagokkal magat mentegeto fideszes egyen.
Ezzel, hogy fideszes, minden ertelmet kapott: az, hogy hazudta, nem tudott semmirol. Csak huen koveti a Kormany iranyvonalat, idegenek es „kisebbsegek” s…ggenek nyalasat.
A fo hiba azonban tenyleg az, hogy a sportolok kialltak merkozni egy olyan csapattal es vezetoikkel, akik mas orszagaban dirigalnak arcatlan modon !
Nagy hiba, hogy a kozonseg sem lepett fel, hogy akkor ne legyen merkozes, mert olyanokkal nem allunk ki, akik ugy akarnak gyozni, hogy az ellenfelnek ne legyen megfelelo lelki tamogatottsaga, tehat sunyi modon !
Megdobbento bun viszont, hogy a „magyar” rendorok nem a magyarsag melle alltak, hanem szegyenteljes,.undorito szolgak modjara teljesitettek ezt a magyargyalazo aljassagot !
Magyar rendor nem szall szembe a magyarsaggal !!!
Nekik nem faj a magyarsag es a zaszloink meggyalazasa ?
Akkor kik ok? Nem is magyarok ?
A sport es varosi, politikai vezetoket azert nem emlitem, mert ok mar reg eladtak a lelkuket a Satannak !
Pasztorfi Istvan
Engem az is zavar, hogy nemzeti zászlóink kitiltása után a magyar csapat nem tagadta meg a játékot. Miért?
Feövenyessy Katalin
Sajnos ezek a „sportolok” csak névleg azok, valójában zsoldosok a szó legrosszabb értelmében!
kató rudi
A szó szoros és valóban legrosszabb értelmében véve. Aki többet fizet, annak játszanak. Sok csapat tele van külföldi idegen légiósokkal! Hol törődik az a nemzeti érzelemmel? Valószínűleg semmit nem tud az ország történelméből, de nem is érdekli, csak a pénz! Sokszor még a magyar sportoló is így van vele. 🙁 🙁 (H)
Az ures nezoter elott, zart kapus merkozes nemzetkozi szinten lett szentesitve. Az volt a foproba ! Mar akkor nem kellett volna jatszani, ilyen feltetellel ! Gondoltak, ha a kezukben nemzetkozi foci szovetseg is – mert minden szemetlada vezeto lefizetheto, vagy jo poziciokkal megkenheto – igy aztan lekatolikuskurvazhatok a lengyel teniszezo lanyok, kitilthatok a magyar zaszlok !
Ezert kell, hogy gerince legyen a magyar sportoloknak es a kozonsegnek, hogy nem allnak ki erkolcstelen, a sportot is uzletnek es uralkodasi teruletnek gondolo senkihaziakkal.
Addig, amig a magyar csak begeto bekemeneteket tud produkalni, a vezetoi barmit is tesznek, addig egyre szemtelenebbek az idegenek es altalaban a magyar- es tisztesseges nemzetek ellensegei.Amig a magyar rendorok csak a magyarsaggal szemben batrak…? Addig…?!
Amig szethuzas van es sunyitas, addig mire varunk ?
Pasztorfi Istvan
Hír az amit el akarnak titkolni! Brassói Lapok híre!
Az ITCCS Központi Hivatala kénytelen Benedek pápa hirtelen lemondása okán a következő részleteket nyilvánosságra hozni:
1. 2013 február 1-én az általunk csatolt bizonyítékok alapján (itccs.org), hivatalunk megállapodást kötött az európai nemzet képviselőivel és bíróságával, hogy elfogató parancsot foganatosítsanak Joseph Ratzinger, más néven Benedek pápával szemben, az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények és bűnügyi összeesküvésekben való részvétele miatt.
lényeglátó
Adolf Hitler:
„Komolyan azt gondolja, hogy a tömegek ismét keresztények lesznek? Badarság! Soha! Annak a mesének vége. Senki sem fogja meghallgatni többé. Mi azonban felgyorsíthatjuk az eseményeket. A lelkészek megássák saját sírjaikat. El fogják árulni saját Istenüket értünk. Bármit elárulnak majd nyomorult állásaikért és bevételükért…”
oiproks