KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Tiltakozó jegyzéket adtak át Moszkvában az amerikai nagykövetnek

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Bekérették az orosz külügyminisztériumba kedden Lynne Tracy moszkvai amerikai nagykövetet, és tiltakozó jegyzéket adtak át neki az Egyesült Államoknak az ukrajnai harci cselekményekben való egyre szélesebb körű részvétele miatt a „kijevi rezsim” oldalán.

Az orosz diplomáciai tárca szerint a nagykövetnek átadott jegyzékben hangsúlyozták, hogy az ukrán fegyveres erők „felpumpálása” fegyverekkel, valamint az orosz katonai és polgári infrastruktúra elleni csapásokra vonatkozó célutasítások átadása egyértelműen bizonyítja azoknak az amerikai állításoknak a „valótlanságát és hazug voltát”, amelyek szerint az Egyesült Államok nem részese a konfliktusnak.

A misszióvezetővel tudatták, hogy az amerikai fegyverek és katonai személyzet legitim célpontot jelentenek az orosz fegyveres erők számára. Közölték vele, hogy „a jelenlegi agresszív amerikai kurzus, amely minden irányban elmélyíti a konfrontációt Oroszországgal, kontraproduktív”.

Az orosz külügyminisztérium hangsúlyozta, „hogy a helyzet deeszkalációja érdekében Washingtonnak lépéseket kell tennie, amelyek magukban foglalják az amerikai NATO-katonák és felszerelés kivonását, valamint az ellenséges oroszellenes tevékenység leállítását”. A tárca magyarázatot követelt Washingtontól az Északi Áramlat és az Északi Áramlat 2 gázvezetéken történt robbanásokkal kapcsolatban is, továbbá azt, hogy ne akadályozza a felelősök megállapítását célzó objektív vizsgálatot.

Joe Biden amerikai elnök hétfőn látogatást tett Kijevben, ahol újabb, összesen félmilliárd dollár értékű katonai segélycsomagot ígért Ukrajnának.

Lynne Tracy nagykövetet legutóbb február 7-én idézték be a tárcához. Akkor azt követelte jegyzékben a minisztérium, hogy az amerikai követség ne avatkozzon be Oroszország belügyeibe.

Lynne Tracy, akit 2022 végén neveztek ki az Egyesült Államok oroszországi nagykövetévé, január 30-án kereste fel első alkalommal az orosz külügyminisztériumot, hogy bemutassa megbízólevelének másolatát.

Ez is érdekelheti:  Vučić: Szerbia nemzeti érdekei forognak kockán

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük