KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Terjed, hogy Gyurcsány pécsi szakdolgozata sincs rendben, de a PTE nem adhat ki adatot – VIDEÓ

A hétfőn lemondott köztársasági elnök plágiumügye kapcsán számos fórumon merültek fel több más politikus diplomájával kapcsolatban is kétségek. A volt államszocialista éra alatt egyetemi-főiskolai papírhoz jutó politikusok közül kommentelőink többször említik Gyurcsány Ferenc ex-miniszterelnök tanulmányait: van aki tudni véli, hogy az egykori függetlenített pécsi KISZ-titkárnak például az államvizsga előtt mindenki számára kötelező szakdolgozatot sem kellett megírnia. Mellár professzor, a pécsi közgáz egyik akkori tanára szerint, ha Gyurcsányt kellett vizsgáztatni, aznap reggel megcsörrent a telefon – minden alkalommal a pártbizottságról hívták a tanárt.

Az egyik legérdekesebb – és bár megpróbáltuk, jelen állás szerint nem ellenőrizhető – híresztelés szerint a nyolcvanas években Pécsett a KISZ egyik vezető tisztségviselőjeként tevékenykedő politikus úgy kapott főiskolai diplomát, hogy nem adott be szakdolgozatot. A kommentelő szerint Gyurcsány a miniszterelnöki honlapján azt írta egykoron, hogy egyetemi diplomát kapott, amit többszöri e-mail váltás után módosított főiskolaira, de közben azzal a „képtelenséggel” érvelt, hogy utána átment a közgázra és egy közös szakdolgozatot adott be…

Hogy Gyurcsány valóban járt a pécsi közgázra, azt Mellár Tamás professzornak az alábbi videón (Pesty László: Egy hiteles ember c. dokumentumfilmjének részlete) elmondott szavai is bizonyítják. Igaz, a KSH volt elnöke furcsa vizsgáztatási szokásokat idéz fel: mint mondja, ha Gyurcsány a karra érkezett, előtte megcsörrent a telefon.

Valaki a pártbizottságról hívta a vizsgáztató tanárt: „Kérlek szépen elvtárs, figyelj oda, mert Gyurcsány elvtárs jön ma vizsgázni”. A videón 2:56-tól:

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=No5UZDiTMt8&feature=player_embedded]

Miután a fenti állítások egy kommentben kaptak helyet, hivatalos úton megkerestük Lengvárszky Attilát, a PTE oktatási igazgatóját, ő azonban adatvédelmi okok miatt nem adhatott felvilágosítást arra vonatkozóan, hogy Gyurcsány Ferenc megírta-e tanárképző főiskolai szakdolgozatát vagy sem.

– Az egyetem nem adhat ki személyes adatokat egy harmadik fél számára, még a friss munkaerőt kereső cégeknek és vállalatoknak sem – fogalmazott az igazgató, aki szerint csak a rendőrség és az ügyészség számára adható ki információ egy volt vagy jelenlegi hallgató adatairól. Nekik is csak abban az esetben, ha valamilyen bűncselekmény (például hamisított nyelvvizsga gyanúja) merül fel a diákkal kapcsolatban.

Ez is érdekelheti:  Ukrajnában beindult a vagdalkozás: Zelenszkijt diktátornak, az ellenzéket putyinpártinak nevezték

Lengvárszky Attila azt azért hozzátette, hogy „erős politikai nyomásra” – mint legutóbb, a Semmelweis Egyetem esetében – talán vizsgálható lenne a kért diploma, ám erről egyelőre Gyurcsány Ferenc esetében nincs szó.

Forrás: pécsiújság.hu

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “Terjed, hogy Gyurcsány pécsi szakdolgozata sincs rendben, de a PTE nem adhat ki adatot – VIDEÓ

  1. Azt kell megvizsgálni, amikor másodikas vagy harmadikas volt Pécsen melyik tanár kapott hirtelen amerikai ösztöndíjat így távolítva el az egyetemről, hogy a gyúrcsótány egyáltalán ne bukjon ki az egyetemről!

  2. Ha nincs szakdolgozat akkor nincs plágium!
    Ő biztosan ezt is megússza!
    Valóban ezzel kell a jövőben foglalkoznunk?
    Koncentráljatok az MSZP-re!
    Ott van az igazi veszély!
    Épp most születnek újjá!
    Ti meg megint hagyjátok…
    🙁

  3. Ez lenne a megoldás! Felül kell vizsgálni a csalással megszerzett diplomákat és tudományos fokozatokat. A bűnözőket a tudományos életből is ki kell szűrni, el kell távolítani!
    Már miért lenne egyenrangú az a diploma és az a doktori értekezés, amelyik nem tudásból és munkából született, hanem csalásból, azzal a munkával, amelyikért valaki keményen megdolgozott, tudása legjavát adva? Miért tetszeleghetnek Magyarországon tudós emberekként sima csalók, akik ezért a valóságban semmit nem tettek, mert képességük, tudásuk, szakértelmük sincsen meg hozzá?
    Vajon melyik kormányzatban lesz meg ehhez a bátorság?
    Az elszámoltatáshoz eddig egy sem mert hozzányúlni!

  4. Milyen ország Magyarország? Schmitt Pálról lehetett adatokat kiszolgáltatni, Gyurcsányról nem! Hogyan működik ez és ki itt a felelős szerkesztő? A barom nép nyakán ül talán százezer nem magyar, a kilencmillió meg tűri. Megérdemlik.

Itt várjuk hozzászólását!