KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Tegnap a hajnali órákban indult az első Tram-train szerelvény Hódmezővásárhelyről Szegedre – Márki-Zay nem volt rajta 📺

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Mintegy 80 milliár forintba került az a beruházás, mely nyomán Hódmezővásárhely és Szeged közvetlen, kötöttpályás összeköttetésbe került.

Palkovics László és Lázár János mutatta be az érdeklődőknek és a sajtó jelen lévő képviselőinek tegnap hajnalban az új közlekedési lehetőséget, melyet a MÁV üzemeltet. A 12 Stadler járműbő álló járműpark 35 perc alatt teszi meg a Hódmezővásárhely – Szeged közötti távolságot.

A Tram-train-t április végéig ingyenesen lehet használni, mivel a menetrend csak január- március között lesz véglegesítve. Ezen időszak alatt várják az utasok véleményét, meglátásait az új közlekedési lehetőséggel kapcsolatban – mondta Lázár János.

A Tram-train első hivatalos útjának elindításánál nem volt jelen Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere.

Palkovics László a hajnali megnyitó után visszaindult Budapestre, hiszen egyeztetésre hívta reggel 8-ra Karácsony Gergely budapesti főpolgármestert, aki előző nap sérelmezte, hogy nem szóltak neki időben a 12 milliárdos közlekedési támogatásról szóló megállapodás aláírásáról.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

Hisztizik Karácsony, mert reggel 8-ra Palkovics Lászlóhoz kell mennie

Karácsony Gergely a buszsávban rövidíti a menetidőt 📺

Karácsony Gergelynek sikerült idejében felkelnie, így aláírta az állami támogatásról szóló megállapodást

Ez is érdekelheti:  1999: Miközben a NATO bombázta Jugoszláviát, a félelem hatalmába kerítette a koszovói szerbeket

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük