KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Tartalék erőműveket indított be Finnország, hogy legyen elegendő áram

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ahogy Finnország májusban bejelentette NATO-tagjelöltségét Ukrajna inváziója után, a szomszédos Oroszország fizetési problémákra hivatkozva bejelentette az áramszállítás beszüntetését.

Finnországnak két tartalék erőművet kellett csütörtökön beindítania ahhoz, hogy elkerülje az áramhiányt – jelentette be a hálózatért felelős üzemeltető, miután augusztus végén már figyelmeztetett, hogy a télen áramkimaradások veszélye fenyeget az európai energiaválság miatt.

A Fingrid nevű üzemeltető által fűtőolajjal működtetett tartalékerőművek, a délkeleten fekvő Huutokoski és a délnyugati országrészben található Forssa három órán át működtek – jelentette be közleményében az állami tulajdonú vállalat. Mintegy évi két alkalommal sor kerül ugyan ilyen vészhelyzeti beindításokra, ám ez a termelés nagyobb kiesése okán következik be, nem pedig az áramhiány veszélye miatt.

Ma reggel a termelés és az import nem volt elegendő a fogyasztás biztosítására

– fogalmazott Minna Laasonen, a Fingrid egyik tisztviselője, aki kiemelte, hogy elérték a Svédországból érkező import technikai határát, emellett a szélenergia-termelés is rendkívül alacsony volt.

A Fingrid azt is közölte, hogy a tartalék erőművek beindításával 200 megawatt teljesítményt biztosítottak az országos hálózat számára, hogy fenntartsák a fogyasztás és a termelés közötti egyensúlyt. A cég becslései szerint a téli hónapokra 600 megawatt tartalék kapacitással rendelkeznek a 12 300 megawattnyi országos áramtermelés mellett.

A nyugodtabb téli hónapok érdekében Finnország azt reméli, hogy az új, EPR Olkiluoto 3 atomreaktor teljesítményével is számolhat. Az erőmű 2021 decemberében indult be és jelenleg tesztüzemmódban működik. Az erőművet üzemeltető TVO szerint a teljes, 1600 megawattos teljesítményt október elejére lehet elérni.

(MTI)

Ez is érdekelheti:  Ukrajna hirtelen kilépett a fekete-tengeri megállapodásból

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük