KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Tarlós István: Olyan a világon nincs, hogy egy városvezető külföldön a hazája ellen kampányoljon

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Tarlós István és Fürjes Balázs a Demokratának adott páros interjúban beszélt Budapestről és Karácsony Gergely főpolgármester politikai helyzetéről.

Tarlós István korábbi főpolgármester a lapnak elmondta, hogy nagy projektből tizennégyet valósítottak meg az ő időszakában. Azt a három nagyobb projektet, ami jelenleg fut, szintén ők indították el, ahogyan a BKV járműcseréjét is. Azoknak az opcióknak a lehívását, amelyekre most sor kerül, illetve amelyeket most terveznek, a korábbi városvezetés nyertes pályázatai teszik lehetővé. Tarlós szerint a 2019-es kampány arról szólt, hogy amit ő nem tudott elérni a kormánynál, azt majd Karácsony Gergely mind el fogja érni, ki fogja erőszakolni a kabinetnél.

„Hát, ahogy mostanában hallom a panaszaikat, meg kell kérdeznem: akkor hogy is állunk ezzel a dologgal?” – tette fel a kérdést a volt főpolgármester. Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára szerint ha marad Tarlós István, nincs a Karácsony-féle közlekedési káosz, a végtelen dugók, a közterek, a köztisztaság züllése, leromlása.

Ugródeszka a főváros?

Az államtitkár szerint Tarlós Istvánnak egyetlen ügye volt: dolgozni Budapestért. Karácsony Gergely számára pedig a város először nagypolitikai ugródeszka volt, miniszterelnöki ambíciókkal. Aztán az előválasztáson elütötte a villamos, ahogy ő fogalmazott. Megbukott. Ma pedig számára a főpolgármesterség politikai túlélésének egyetlen eszköze. Tudja, ha elveszíti, mehet vissza kardigános elemzőnek. Ezért ragaszkodik hozzá foggal-körömmel. Taktikája a kormányellenesség, a lázítás. Minden áron konfliktusokat gerjeszt és tart fenn a kormánnyal szemben. Akkor is, ha ez kifejezetten rossz a városnak – mondta Fürjes Balázs.

Tarlós István szerint a BKV-t működési hiány nélkül adták át, a város kasszájában pedig 200 milliárd forintnyi tartalék volt.

Közöttünk alapvető szemléletbeli különbség van. Karácsony Gergely nem teljesítménycentrikus, nem számszerű eredményekben méri a sikert vagy a sikertelenséget, hanem egészen másban

– fogalmazott Tarlós István. Gyurcsány Ferenc – szerinte – ugyan nem szereti Karácsony Gergelyt, de számára nem ez a lényeg, hanem hogy ő uralja a közgyűlési többséget. És az idevezető legkönnyebb út az, ha Karácsony Gergely marad a főpolgármester.

Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

Tarlós István szerint lehet a kormányt demokráciákban szidni, lehet kritizálni, de hogy az ellenzék élete kizárólag ebből álljon, és abból, hogy a saját hazája ellen kampányol külföldön, olyan a világon nincsen.

Próbálja meg ezt valaki az Egyesült Államokban megcsinálni!

Szerinte döntő az is, hogy a kormány a sorskérdéseket a jövő generáció és a nemzet érdekeinek megfelelően kezeli, az ellenzék pedig mintha mindenben ennek pont az ellenkezőjét akarná. Ezért nyeri a kormányoldal sorra a választásokat.

Kinek az embere Karácsony Gergely?

Fürjes Balázs szerint Gyurcsány és Karácsony egymás emberei. Gyurcsánynak kell Karácsony, hogy esélyük legyen a fővárosban. Karácsonynak pedig se jelöltsége, se többsége nincs Gyurcsány Ferenc nélkül. A Miniszterelnökség államtitkára szerint „Gyurcsány Ferenc minden színjáték ellenére újra becsicskul majd most is Karácsony Gergelynek”.

A főpolgármester pedig eddig is bármit megtehetett Gyurcsánnyal, következmények nélkül. Az előválasztáson megpuccsolta a magasan vezető Dobrev Klárát, és nyakukra hozta az összevissza beszélő Márki-Zayt. Ők egymás élősködői, Gyurcsány megint beáll majd mögé – fogalmazott Fürjes Balázs az interjúban.

Budapest főpolgármesterét ma valójában Gyurcsány Ferencnek hívják

– állítja Fürjes Balázs, Karácsony csak árnyékpolgármester. Gyurcsány bábja. És ez mindaddig így lesz, amíg Karácsonyt Gyurcsány segíti hatalomba, és tőle függ a többsége. Mindaddig, amíg Karácsony nem mer szakítani Gyurcsánnyal. Márpedig nem mer. Erőtlen és tehetetlen hozzá a nullaszázalékos pártjával – fogalmazott.

Január első napjaiban több közvélemény-kutatás is megjelent, amelyek azt mutatták, hogy a Fidesz országos támogatottsága a biztos szavazók körében továbbra is 50 százalék körül van. Ugyanakkor a Medián felmérésében volt egy olyan megjegyzés, hogy bár van némi csökkenés a kormánypártoknál, de ebből az ellenzék nem tudott profitálni. Fürjes Balázs szerint ennek oka, hogy

amit a baloldal képvisel, abból nem kérnek a magyarok. Akkor sem, ha esetleg a választók egytizede a szankciós gazdasági válság miatt érthetően elbizonytalanodott. A baloldal hiteltelenségének egyik oka, hogy a magyar baloldal a hatalom nagy akarásában összefogott a rasszista szélsőjobbal, a náci Jobbikkal. Ezt az elvtelen szövetkezést is büntették a választók tavasszal. Ennek szimbolikus és egészen szürreális pillanata volt, amikor Karácsony Gergely a Városházán, egy kampányvideóban, »főpolgármester« felirat mögött, Budapest címere és zászlaja előtt állt ki teljes mellszélességgel egy olyan jobbikos mellett, aki Budapestet Judapestnek, a vallásos zsidó embereket tetűcsúszdásoknak nevezte

− mondta Fürjes Balázs.

Ez is érdekelheti:  Magyar Péter szerint rettegnek a Karmelitában

Vadhajtások

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük