Tanulságos megemlékezés

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Míg a  világháborúkban sok elesett honvédunkról  gondos kutatások  ellenére sem lehet tudni,  hol nyugszanak, mi lett velük, meg kell becsülni azokét, akiknek ismeretes a nyughelyük.

A II. világháború egyik kényszerűségéből adódóan 1944-ben gyakorló repülésre indult egy 23 éves fiatalember. Gazdagmúltú, hazaszerető családból származott, így gondolkodás nélkül vállalta a veszélyes  feladatot.

A szerencse azonban nem kedvezett neki, mert idegen bombázók kilőtték, és a Vas megyei Kemenesmagasi külterületén ért földet a kiégett gép, a meghalt pilótával. A helyiek azonnal eltemették s méltó módon a mai napig ápolják, gondozzák sírját.

E kicsiny lélekszámú falu rendben tartott temetőjében, a minap volt vitéz Héjjas Aurél felújított síremlékénél  megemlékezés, ahol az önkormányzat, a Visegrádi Szent György Lovagrend, a 35. számú Szent Márton Cserkészcsapat és Ferge László honvéd őrnagy vett részt, mondott beszédet.

Mint Sebestyén Zoltán polgármester elmondta, az új faragott fejfát egy önkéntes készítette, s a felújított síremléket  Voelkerné Kovács Márta evangélikus lelkész,  Kirner Zoltán celldömölki plébános áldotta meg, imát mondva  hősi halottainkért.

A tiszta, egyenes beszédeket a Kemenesmagasi Általános Iskola szép hangú gyerkőcei által előadott régi dalok, valamint a helyi, országos hírű Citerazenekar és Népdalkör  tette ünnepélyesebbé.

Vitéz Héjjas Aurél néhai repülő hadnagy  sírjának gondozását azon, ma még aprócska gyerekek veszik   át és adják majd ők is tovább, akiket tanítójuk, Sebestyén Zoltán erre rávezetett.

Így is lehet… Nem pénz kérdése, hanem emberség, odafigyelés a jövő nemzedékének tudatos felelősségre nevelésével, a múlt megismertetésével, a hazaszeretet fontosságával.

V. A.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük