KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

"Tankos" Gyuri bácsi, a Gárda egységének egyik lehetséges újrateremtője!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Meghívó érkezett szeptember közepén részemre, mely a közismertebb nevén „tankos Gyuri bácsi”, vagyis Horváth György Magyar Gárda tag nemzet testvérünk kerek évfordulós, 70. születésnapjára invitálta bajtársait.

Azok közé tartozom, akik átélték az 1956.-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján történteket, mert hetekkel korábban elhatároztuk barátaimmal a közös megemlékezést, nem pártokkal,de ünnepi lélekkel. Átélhettem a rendőrnek álcázott bolsevista terrort egész nap, így jelen voltam a helyszínen barátaimmal, amikor a Demszky parkban korábban kiállított harckocsi motorja mellettünk váratlanul felbőgött, hogy szimbolikusan, ahogy ’56-ban is a felkelők elé álljon védelmükre, válaszul az ávós és rebiszes terrorra.

A pillanat azok számára, akik a helyszínen jelen voltak soha többé nem felejthető! A motorból váratlanul füst áradt és méltóságteljesen legördült talpazatáról, majd ágyúcsövét a megemlékezőkkel szemben felvonult vízágyúik mögé bújó könnygázt és gumilövedékek záporát az ünneplőkre zúdító terroristák felé fordítva elindult velük szemben. Óriási ováció tört ki a megalázott ünneplők ezreiből, mert azonnal felfogták a pillanat történelmi súlyát!

Egy talpalatnyi hely nem volt a T-34-esen mert elborították az árpádhází és nemzeti címeres zászlóikat lengető tüntetők. A tank a vele farkasszemet néző rendőröknek felöltöztetett porkolábok előtt néhány méterrel megállt és motorja elcsendesült. Vezetője az erre korábban néphadseregünkben kiképzett Horváth György története közismert számtalan riportból. A „tankos Gyuri bácsi” átérezve egyedül vállán nyugvó felelősségét a hirtelen ötlettel beindított tankot leállította. A bolsevik rendszer mégis elítélte, közel két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amelynek hatálya néhány nappal 70. születésnapja előtt járt le.

Horváth György úgy gondolta, hogy helye van a 2007-ben megalakult Magyar Gárdában, ahova a második eskűtételkor belépett ugyanez év októberében. Helyesen tette! Ez a Gárda valamennyi alakulata képviseletében meghatottsággal és bensőségesen köszöntötte 70. születésnapján. Lehet, hogy Horváth György és születésnapjának megálmodói erre nem is gondoltak a szervezéskor, de jó volt együtt látni másfél év után a Magyar Gárda különböző néven működő alakulatait és vezetőiket egy asztalnál ülve.

Komoly remény a jövőre nézve, hogy közös józanság és Nemzetünkért érzett közös felelősség véglegesen egy asztalnál marasztalja a feleket, hogy a Gárda végre újra összefogva, egységben betölthesse rászabatott történelmi küldetését.

Adja Isten, hogy így legyen!

Isten óvja Magyar Hazánkat, Nemzetünket és adjon Szebb Jövőt!

Reiner Péter pártoló

[slideshow]

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

12 thoughts on “"Tankos" Gyuri bácsi, a Gárda egységének egyik lehetséges újrateremtője!

  1. Kedves Gyuri bácsi,
    Isten éltesse egészségben, ismeretlenül, de még is ismerősként ünnepi lélekkel és egyforma gondolkodás móddal, igazi magyar nemzeti érzülettel, hisz példát mutatott sok többszázezer, olyan magyar fiatalnak és felnőttnek aki nem is tudja az elvakítottságban, mi is az ünnep, a nemzet ünnepe, együvétartozás, magyarság, kiváltság magyarnak lenni, s sorolhatnám az építőköveket, a magyar lélek és tudat felemelésére.
    Adja za Ür, hogy még sok időn keresztül vezesse a kisebb vagy nagyobb körében az megtévedett ífjúságot, felnőtteket a felismerés és megtérés útjára.
    Isten áldja rgészséggel, erővel és kitartással családja és szerettei körében.
    Csak így diadalmaskodhat újból az igazság, szeretet a gonoszság felett. Nem tudja letörni ezt az erőt semmilyen álnokság, bár megpróbálták képviselői, megijedt csatlósaik. Mint azt az 50. évfordüló és azt követő időszak eseményei igazolják.
    Üdvözlettel,
    Zsoldos János,
    Balatonmáriafürdő/Marosvásrhely

  2. Azért ezt a parasztvakítást nem lehet szó nélkül hagyni.
    A „Tankos Gyuri bácsi” egy a hatalom, a gyurcsányék által szervezett provokáció végrehajtója volt. Beépített ember.
    A „pártoló úr” ezt biztosan jobban tudja, mert a szerecsenmosdatása igyekezetében, nagyon kilóg a lóláb az írásából.
    Cáfolja aki tudja!

    1. RE:T.István
      Lehet, hogy igaza van, lehet, hogy nincs!
      De hála a parazita rochildék által pénzelt génkutatásnak, nagyon jó géntechnológiás szűrés lehetséges már, azon személyek kiszűrésére akik beépültek a nemzetünkbe.
      Az öreg isten mentse meg a lázítókat és felbujtókat ha erre egyszer sor kerül,
      Mert akkor majd kiderül, hogy kik a nemzetünkbe beépült paraziták és kik azok az aljas nemzet árulók akik beálltak sábeszgójnak.
      Az öreg isten segítse ennek a kutatásnak mi előbbi végre hajtását!

      1. Kicsit irónikusan a hozzászólásához: lehet, hogy nincs is annyi géntechnológiás labor a világon, amivel darabszámra kiszűrhető lenne az összes beépített ellensége kis hazánknak.

    2. Amikor ez az esemény történt, én rögtön azt mondtam, hogy provokátor.
      Na, ne már, hogy egy tökéletesen üzemképes tankot csak úgy kint hagyjanak közterületen, hogy bárki beindíthassa.
      Nyilván az egész előre el volt készítve. Éppen üzemanyag is volt benne, és indítható volt. És a semmiből előkerül egy ember, aki tudja, hogy a tankban van akkumulátor is (méghozzá jó állapotban), meg üzemanyag is, sőt még üzemképes is, és bátran beszállva beindítja. Ez nem tűnt fel a közelben lévő droidoknak, sőt azt sem tudták, hogy üzemképes! Na, ne már!!!
      Emlékszem, milyen jól jött ez akkor a droid-renőröknek. Ürügy volt a minél nagyobb megtorlásra. Az öreg meg kapott majd két év felfüggesztettet, vagyis semmit! Illetve ki tudja, mit, elismerésül a „hős akcióért”.
      Véleményem ma sem változott, bár „Tankos” Gyuri bácsit nem ismerem. Azonban a képeket látva erősen az az érzésem, hogy jidis származású. Ez önmagában nem lenne baj, de köztudott, hogy közöttük sok volt az MSZMP tagja. Az öreggel kapcsolatban is ez volt, és ma is ez, az érzésem.
      (Gondolkodó)

  3. Hogy ti mekkora bunkók vagytok ! Ha zsidó lenne az öreg , az sem számítana , de a provokátorozásotok és a hozzá toldott indoklás a saját hülyeségeteket mutatja ! A tankban nem volt akkumulátor , úgy hoztak hozzá az események során , üzemanyag is csak egy egész kevés , amit nem tartottak fontosnak levenni belőle , hiszen aksi nélkül úgysem lehetett (volna) beindítani .
    Ti most a saját gyávaságotokat mentegetitek !

    1. Miről beszélsz kicsi huszár?
      Valóban nem az a lényeg, hogy zsidó-e vagy sem (elvégre te szereted őket és pártolod), hanem az, hogy azok közül igen sokan léptek be az MSZMP-be, és nekem ez az érzésem, hogy az öreg is ilyen ember. Vagy te régről ismered személyesen? Mert „messziről jött ember sokat mondhat”, s az, hogy Ő mit mond magáról, még látatlanban nekem nem sokat jelent.
      Honnan tudod, hogy nem volt a tankban akku? Ott voltál? S ha valóban nem volt, akkor a közelben lévő droidok miért nézték tétlenül szerinted, hogy hozzanak egy akkut és azt beszereljék, mert azt te is tudhatod, hogy egy tankhoz nem egy zsebben is elférő lapos elem kell, ugye? Ráadásul közterületre hogyan állíthatnak ki egy egyébként működőképes tankot, mindenki babrálására? Szerinted?
      Végül hogy jön ide a mi állítólagos gyávaságunk? Mert mi nem mentünk oda ilyen marhaságot csinálni? Honnan tudod te, hogy én mit tettem azokban a hetekben? És miért bunkóság az, ha valaki összerakja a tényeket?
      Ha valaki oktalan, az csak te lehetsz.
      Higgadj le kiskomám!
      Gondolkodó

      1. Tudod komám , marha nagy a különbség , hogy valaki mer cselekedni is , vagy csak pofázik ! Te csak okoskodsz és dumálsz itt , és van merszed megszólni egy olyan embert , aki ténylegesen tett is valamit ? Az , hogy a hatóságok hibáztak , szerinted bizonyítja , hogy az öreg a provokátor ? Ez ám a logika ! Inkább gondolkodjál tovább …….

  4. Sztanónak!
    Tudod, „kicsi huszár”, valóban „marha” nagy a különbség! Te is csak „pofázol” (hogy a saját szavaid idézzem!). Ugyan mond már meg, hogy mi nagy tettet csinált az öreg? Fellelkesülve saját fiatalsága emlékén (esetleg!), csinált egy afféle csínytevést! Mi haszna volt? Mit mozdított meg? Tömegek (százezrek) özönlöttek ezek után a Kossuth térre? Egy frászt! Otthon kussoltak, amíg én heteken át mindig ott voltam! Pedig, ha akkor százezrek tódultak volna az utcákra, most nem itt tartanánk!
    A hatóságok nem hibáztak, mert nagyon is tudták, hogy a tank beélesíthető! Csupán hagyták! Igen, ez a logika! Sajnálom, hogy te nem rendelkezel vele!
    Jobb lenne, ha nosztalgia és hevesség helyett a józan ész vezetne mindannyiunkat!
    Mocskolódhatsz velem akármennyit, nem hat meg. Én a hűvös ész pártján állok!
    A mai ellenségeink ellen csak ezzel győzhetünk! Ők is ezt alkalmazzák, megspékelve azzal, hogy felkorbácsolják az emberek érzelmeit! Hogy ne tudjanak józan fejjel dönteni! Ezt kell nekünk lehűteni, hogy ne érjenek célt a gazemberek!
    Hideg fej, józan ész! Ez a vezérlő elvem. Nézzünk szembe a valós helyzetünkkel, és józanul (indulatok nélkül) keressük a kiútat!
    Gondolkodó

    1. Nem én kezdtem a mocskolódást , hanem ti , amikor lezsidóztátok meg provokátoroztátok „Tankos Gyuri bácsit” ………….
      Hogy mi nagy tettet csinált az öreg ? Megmutatta , hogy van még ember az országban , aki nem fél fegyvert fogni a hatalom ellen , megmutatta , hogy van aki meri kockáztatni a szabadságát , akár az életét is , hogy szembeszálljon a rendszerrel ! Mert azt azért ő is tudta , hogy ennek következményei lesznek ……….
      És lássuk be , ez valamivel több , mint a Kossuth tériek kockázatmentes maratoni tüntetése ! Az is figyelmet érdemlő akció volt , minden tiszteletem Gonda Lacié , de eredménye annak se lett .
      Te meg téves vagy legalábbis bizonytalan alapokból logikailag kihozol egy rossz következtetést , és belerúgsz valakibe , akit nemzeti hősként kellene tisztelni ! Ezt nevezed hideg fejnek , meg józan észnek ?

  5. Szép magyaros portré kerekedik ki a hozzászólásokból, a „kádár huszárok, ” jól kiválogatott hülyék hagyománya is el felejtődött?
    ” A rendőr, az, az 1Xű parasztgyerek megismert!” Selye prof. a TVben, ő még tudta!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük