KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Tánczos-ügy: Megvan a valódi gyilkos, de 50 évre titkosították! (Javított, kiegészített változat!)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

tanczos_1Miközben az Orbán-kormány az 1998-as Aranykéz utcai robbantásos merénylet elkövetőit éppen napjainkban tartóztatta le, az ugyanebben az évben brutális kegyetlenséggel megölt körmendi 11 éves kislány, H. Zsófi valódi gyilkosát/gyilkosait futni hagyják.

Az Újbuda Televízió múlt havi adásában az 1998-as nyomozás során közreműködő rendőrségi grafológus, dr. Lépold Józsefné megdöbbentő kijelentést tett: A valódi gyilkos már megvan, de 50 évre titkosították az ügyet! Mindez közvetetten alátámasztja a Magyar Jelen 2007-es oknyomozó riportját, ahol azt bizonyították, hogy egy befolyásos zsidó szekta gyilkolta meg rituális okokból a 11 éves kislányt. Tánczos Gábor pedig ártatlanul ült 10 évet…

Az 1998-as gyilkosságot nyugodtan nevezhetjük a modern-kori tiszaeszlári bűnpernek. Toroczkai László a Magyar Jelen című lapban már 2007-ben közölt egy 2 részes, komoly kutatómunkára alapozott oknyomozó írást, amelyben azt bizonyította, hogy a gyilkosság miatt bebörtönzött Tánczos Gábor ártatlan, a valódi gyilkosokat pedig egy abban az időben Vas megyében járt belterjes, ám nemzetközi befolyással bíró zsidó szekta tagjai között kell keresni. Most mindezt alátámasztja az egykori nyomozásban közreműködő dr. Lépold Józsefné rendőrségi grafológus kijelentése, amelyet az Újbuda Televízió egyik adásában tett, egy hónappal ezelőtt. Dr. Lépold Józsefné egyébként már a nyomozás során – Tánczos Gábor írását tanulmányozva – arra a következtetésre jutott, hogy Tánczos Gábor ártatlan, a gyilkosságot valaki más követte el. Most pedig ki merte mondani azt, hogy a gyilkos már megvan, de 50 évre titkosították az ügyet! Ugyan miféle befolyásos gyilkos vagy gyilkosok lehetnek azok, akiknek a kedvéért 50 évre titkosíthatnak egy ilyen mocskos ügyet? Kísértetiesen emlékeztet ez minket az 1882-es tiszaeszlári perre. Az Újbuda Televízió alábbi adásában 22:33-tól kezdődik a lényeg:

Az alábbi linkeken pedig elolvashatják a Magyar Jelenben 2007-ben megjelent 2 részes oknyomozó riportot, amelyben Toroczkai László azt bizonyítja be, hogy nem Tánczos Gábor gyilkolta meg a 11 éves H. Zsófit, hanem vélhetően egy zsidó szekta. A cikk miatt egyébként a Magyar Jelen felkerült a nemzetközi zsidó szervezetek feketelistájára, ám nem cáfolták és néhány halálos fenyegetésen kívül, nem is perelték be a lapot. 1. rész: Szentkorona Rádió
A 2. rész itt olvasható, az újság 1. és 8-10. oldalain: Magyar Jelen

Ez is érdekelheti:  Varga Judit: Magyar Péter bezárt egy szobába (frissítés: teljes interjú)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

53 thoughts on “Tánczos-ügy: Megvan a valódi gyilkos, de 50 évre titkosították! (Javított, kiegészített változat!)

  1. Ha egy gyilkost nem állítanak bíróság elé, akkor az bűnpártolás. 50 évre titkosítani egy ilyen esetet végképp disznóság!

    Szerencsétlen Tánczos Gábor ártatlanul volt börtönben, tehát kárpótlást érdemel!

    Lenhardtné

    1. Nem ő az egyetlen ártatlanul elítélt.

      Babarczi Szilveszter

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

    2. Ebben az országban minden megtörténhet, megtehetek, mert becsület, tisztesség nincs, csak gerinctelen talpnyalók, akik idegen érdekeket szolgálnak! Miért mondják magyarnak magukat, és miért akarnak mindig politikusok lenni? Ki kéri fel ezeket a mocskokat, mert a nép az biztos, hogy nem!

      Szabóné

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

    3. Én határozottan tudom, hogy Ő a gyilkos, …nekem elmondta azt is, hogy miért tette, és mi volt a motivációs ok.

      Gábor Gábor

      Kedves Gábor Gábor! Ez felnőtt emberhez (ha az egyáltalán) nem illik, mert nem játékról van szó! Bizonyíték nélkül ilyet mondani, felér egy hamis tanúzással, amit a törvény szigorúan büntet! Remélem, ezzel tisztában van!

      Egyébként pedig kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

      1. Vácott volt a srác a földszinti bal oldali 2. zárkában….elég ennyi?….A motivációs okot is elmondta, amit jóval későbben…jeleztem hivatalos levélben, de ha jól emlékszem arra nem úgy reagáltak, ahogy kellett volna…szóban többet is el tudnák mondani a netet kizárva…

        Gábor Gábor

        Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

    4. A kárpótláson felül az összes gazembert legfőképp az ítélkező bírót is annyi időre börtönbe kell zárni mint amennyit Tánczos Gábor letöltött!

      kató rudi

    5. Mindennemű titkosítás bűnpártolás!
      Teljesen mindegy, hogy milyen hazug ideológiával hazudozzák!
      kató rudi

  2. Minden gondolkodni tudó ember tisztában volt-van vele, hogy a zsidók művelték akár a Tiszaeszlári gyilkosságot is! Meg is kapták érte a jutalmukat a gyalázatban résztvevő rendőr bűnözők a bene elvtárs és bandája! Remélem, hogy nem természetes halállal fog egyik tróger se megdögleni aki részt vett ebben az aljas színjátékban!

    kató rudi

  3. akármilyen magas rangal vagy kulfoldi egyén kovette el azt akkor is meg kell buntetni mert o is** csak ember eloszor is és csak azután politikus és legfobbkép ha valamilyen utolso szemét szekta tag **lehet az bármilyen nemzetiségu bunos **és legfobkép az is aki kiadta a titkositást mert tud rola és eltitkoltatja,ezáltal buntárs ***nyugodtan perbe kellene voni azt az embert aki kiadta a parancsot a titkositásra és aki titkositotta!!!!***

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Igaz, hogy az email címét megadta, de azt nem jelenítjük meg nyilvánosan, és a rendszer hibája miatt semmilyen azonosításra alkalmas adat nem látható azoknak, akik Önt meg akarják szólítani.

    Híradmin!

  4. AZ EGÉSZ RENDŐRI VEZETÉS KOMCSI SZELLEMBE NEVELKEDTEK..SZOVJET MENTALITÁS A VEZETŐ IRÁNY ..MÉG. SAJNOS.CSAK MEGKELLENE NÉZNI A LONDONI BOBIK HOZZÁ ÁLLÁSÁT AZ EMBEREKHEZ…ŐK VANNAK AZ EMBEREKÉRT…
    TIHA.

  5. Döbbenet!Nem vagyok ellene a halálbüntetésnek,de ha most ezt a szerencsétlen szellemileg úgymond fogyatékos T.Gábort halálraítélték volna,vajon kinek a feje fájt volna,hogy egy ártatlan embert kivégeztek???Senkinek!!Maximum csak az anyukája bolundult volna meg!!! Egyetértenék azzal,hogy szerencsétlen pára kárpótlást kapjon,mivel tényleg ártatlanul ült,amig az igazi gyilkos élte világát és röhögöt a markába!!!! Ebbe az országba sajnos foggal-körömmel védik a zsidókat és a barna bőrü etnikumot!!!Hol van még egy ilyen ország???Szégyen!!! :(((

    Pomogátsné

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. Sehol máshol!!!!
      Ha emailt ad az ember, már visszakereshetik és könnyen ő járhat rosszul ha ki meri mondani a véleményét erről a két népcsoportról hazánkban. Ildikó

  6. Ha tényleg titkositották a gyolkos v gyilkosok nevét, ám legyen, de akkor Táncosnak adjanak kártéritést, ha már az igzságszolgáltatásról beszélünk!
    trendike

  7. RÉGI MEGGYŐZŐDFÉSEM A TISZAESZLÁRI PERREL KAPCSOLATBAN, HOGY AZ A CIONISTA ZSIDÓ KÖRÖK MŰVE VOLT. JÓL KÖRÜLHATÁROLHATÓ A GAZDASÁGI BUNKÓBOTOT FORGATÓ BŰNBANDA EREDETÉNEK BIZONYÍTÉKA.
    TEHÁT AKKOR IS, MOST IS V A K U L J M A G Y A R !
    MEDDIG LEHET EZT VELÜNK CSINÁLNI? S EZ NEM KÖLTŐI KÉRDÉS!!

    Charissime d’la Mancha

    1. ?Mind addig amíg ijen s E fajta vezetőink lesznek != seggnyalók csak.

      szabolcs richárd

      Azért erre a hozzászólásra nem lehet büszke. Sem stílusa miatt, sem helyesírása miatt. Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

  8. Istenem (:
    Tánczos nem egy „szegény ártatlan fogyatékos ember ” , ő egy beteg ember,egy gyilkos. Nem hiszem, hogy 5 évre titkosították volna az „igazi gyilkost” ez teljesen abszurd (:
    Ha Tánczos valóban ártatlan nem lenne, nem találták volna meg a DNS-ét a lakásban.. Én hiszem, hogy ő volt és nem kapta meg a méltó büntetését.
    Továbbá felháborít, hogy rengeteg körmendi végi őt. Köztudott az állapota.. Ami kezelhető..
    És ha még kártérítést is kap.. Na elég legyen!

    Gdor

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. Kedves Uram!

      Ön tényleg komolyan gondolja, amit írt? Bíróság mentette fel. Ha valóban gyilkos lenne, ott halt volna meg a börtönben,… Mi van akkor, ha kiderült, hogy nem is találták meg a DNS-ét, csak azt mondták? Volt már ilyenre példa,… Nem a Táncszos ügy az első eset, hogy ártatlanul zártak be és ítéltek el embereket. Mellesleg nem 5 évre titkosították, hanem 50 évre. Az esethez hozzá tartozik még, hogy az ügyben véleményt nyilvánító írásszakértőt is megvádolták, s őt is most mentették fel,…

      Híradmin

      1. Kiegészítésül még annyit,hogy a Táncos ügyben mindenkit megvertek aki kiakarta deríteni az igazságot.
        IGAZSÁGOT TÁNCOS GÁBORNAK!!!

        „…vannak megtorlott bűnök és vannak megtorlatlanok és vannak büntethető ártatlanok és vannak büntethetetlen bűnözők ” – DE MÁR NEM SOKÁIG.

        H.B.

      2. Kedves Híradmin!

        A cikket Ön írta, vagy csupán moderálja a kommenteket?

        A hajam ki tudom tépni a bizonyítékok nélküli vagdalkozós ‘mi aztán jó bebizonyítottuk a valóságot’ cikkektől.
        ad1.: Mikor, ki és hol mentette fel Tánczos Gábort? (a büntetését letöltve szabadult)
        ad2.: oknyomozó riportba nem kellene legalább egy árva bizonyítékot becsatolni a vagdalkozáson kívül?

        Csak úgy, ahogy az országban nagyon-nagyon sokan, nem tudom megítélni az ügyet, mert nincs róla minden bizonyítékra kiterjedő információm. Sokakkal ellentétben én nem szeretek mindenféle valósnak hitt/vélt beállított cikk alapján kőbe vésett ítéletet alkotni.
        Nem tudom sem azt, hogy bűnös, sem azt, hogy ártatlan. De könyörgöm! Ha már újságírás, próbáljunk meg legalább valamennyire ragaszkodni a tényekhez és ha oknyomozunk, akkor támasszuk már alá valódi bizonyítékokkal, hogy esetleg valóban hihető legyen az újságíró állítása!

        Csak egy gondolkodó olvasó

        Kedves „Gondolkodó olvasó”!

        Mivel nincs feltüntetve szignóként a nevem, nyilvánvaló, hogy nem én írtam, csak moderálom,…

        Egyénként pedig kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

        Híradmin!

    2. Te mocskos patkány hiába véded a fajtádat mindenki tudja hogy ti voltatok a gyilkosok!
      kató rudi

      1. ez a mindenki tudja,olyan mint a középkori boszorkánysággal való vagdalkozás.
        Nem is értem miért tűr meg a moderátor ilyen
        színvonalatlan hozzászólást…

        vdg

        Amiért az Ön hozzászólását is megtűröm! (Híradmin)

    3. már bocsánat, de nem találták meg a DNS-ét a lakásban sem!
      Garai Erzsébet.

  9. Ezek mindent meg mernek tenni? Hogy lehet gyilkosokat takargatni – akárkik is azok?

    Márta Mercédesz Balkányiné Vizkeleti

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  10. Es a tobbi titokzatosan eltunt egeszseges, jol tanulo gyerekek…zsido szektak jol megelnek Magyarorszagon, ez a zsido Magyarorszag a zsidok gyilkolaszasait is elturi…de vajon a nep meddig fog turni??

    erika bakonyi

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  11. Azt, hogy nem Tánczos Gábor követte el a brutális gyilkosságot 1998-ban a körmendi H. Zsófia ellen, szerintem már akkor tudni lehetett. Olvastam Dr. Somos Zoltán Ügyvéd Úr könyvét, amely olyan dolgokat világított meg, ami a bíróságon láthatatlanak bizonyult. („Jól csak a szívével lát az ember…”). Tánczos Gábor becsülettel leülte a büntetést – más helyett, ártatlanul. Emelt fővel járhat, hiszen a kislány vére nem az ő kezéhez tapadt. Viszont a magyar igazságszolgáltatás akkor is, most is hagy kívánni valót maga után. Érdekek (pártérdekek?) is lehetnek az ügyek – ezen ügy – mögött is. Zsófika, legyen könnyű a föld fölötted, nyugodj békében! Tisztelettel, Balogh Ernő

  12. Szeretném az időhiányban szenvedőknek a figyelmét a 20-24 percre irányítani, és a nem nyitott beállítódásúak ne nézzék a 25. perc után.
    Legyen úgy, ahogy szeretnéd.. , de aztán miért csodálkozol?
    Bedzsim

  13. ha újabb bizonyíték került elő, akkor újra kell tárgyalni az ügyet. ezt tudja a T Gábor ügyvédje is. azt mindenki tudta, aki végig követte a szörnyű ügyet, hogy nem a Táncos Gábor volt a tettes, nem csak a rendőrök hibáztak, a nyomozati szakaszban,hanem a bíróság is, a tárgyalási szakaszban, hanem más az elkövető. én úgy tudom, hogy a Táncosék magánnyomozót is fogadtak, mert nem nyugodtak meg a kedélyek. az sem mellékes, hiába 15 éve történt a bűntény, hogy az igazi gyilkosnak -(osoknak) elő kell kerülni. annyi hibát vétettek a nyomozati és a bírósági szakaszban is a törvény emberei ezen ügyben, hogy nem is értem, hogyan tudnak nyugodt fejjel hazamenni a családjukhoz, szeretni, gyereket, feleséget, élni a szép mindennapi életüket, mint aki jól végezte a dolgát. emlékszünk, ugye, volt még egy másik híres bűncselekmény is, a móri gyilkosság)
    Garai Erzsébet

    Nem emlékszem az illető nevére, akit 7 év után engedtek ki, mert kiderült, hogy abszolút önvédelemből lőtt le egy maffiózót azok közül, kik ki akarták nyírni. Nem is túl régen szabadult, s bizony, kemény évek voltak azok a börtönben. Abban az esetben is hibás volt a nyomozás is, az ítélet is. (H)

    1. Íme egy írás arról, hogy Tánczos Gábor koronatanui sorra halnak meg…
      http://www.borsonline.hu/20130210_sorra_halnak_tanczos_gabor_koronatanui

      Nagy Katalin

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

  14. Sajnos azért nem lehet vállalni az igazi gyilkost, mert ha kiderülne az igazság, sok ártatlan ember kerülne veszélybe. Magyarországon már így is nagy az antiszemitizmus, nem kell tovább szítani. Akik foglalkoztak az esettel tudják mi történt, de szerencsére ez túl sok embert nem érdekel.

    Litta Becse

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  15. A grafológus hölgy elmehetne léleklátónak. Óriási kijelentéseket tesz. Én a helyében kiszivárogtatnám amit tudok, lehetetlen lenne bizonyítani.

    Babayaga

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  16. T.G ,mit kaphatott a sitten a kedves réti négerektől???Hány éjszakát alázták és gyalázták hátulról???? Ezért mennyi kártérítést lehet fizetni?

    Lacus

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  17. Táncos Gábor olyan régóta a kezdetektől mondja és áll ki az ártatlansága mellett -hogy én már hiszek neki!-most a napokban nem ítéltek el valakit holott minden DNS és egyéb vizsgálat bizonyítja hogy gyilkos mert a rendőrök hibáztak és nem írták le a DNS vétekét.Táncos ügynél ha jól emlékszem szintén tévedett a yard mert egy zsákba tették az ő és az áldozat ruháit!Így keveredtek…és ezt soha nem vették figyelembe! hogy van ez?Mondjuk ez a zsidó rituális gyilkosság sem hihető számomra -de én is azt gondolom ártatlanul ült!
    Dragi,Pécs

    1. Igy van sajnos ma Magyar orszagon mindent a zsidokra akarnak fogni, minden lehetoseget megragadva. Kizart dolog, hogy ilyet tegyen egy zsido, es nalluk nincs semmi szekta!
      En tudom, hogy a zsidok is eppen olyan vetkes emberek mint barki mas, de az Isteni szot soha senki nem vonhatja vissza!
      Ne bantsatok Magyarok a zsidokat mert aki oket bantja azt Isten sem segiti!

      Biro E

      Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

      Híradmin!

      1. Tisztelt Hozzászóló!
        Kicsit el tetszett késni a pártfogó szándékával, mert már megtalálták a valódi tettest, és zsidó volt. Ettől függetlenül védelmébe veheti, ha akarja. Kiváló tisztelettel: Pasinszki István

  18. EZ tragédia, hogy országunkban ilyen történik Táncost nem lehet kártalanitani, Pénzel nem lehet egy felelőtlen itéletet megvenni. Bárki volt a gyilkos, ha nem Táncos, akkor én azokat büntetném börtönre, akik tudták és mégis Táncost itélték el. Ezt nem akarom elhinni, hogy megtörtént, de ha igen. AKASSZUK A BŰNÖZŐKET!!!!!!!!!!!!!!!!! Horga Pál

  19. A Tánczos-ügyben a testvérbátyám igazságügyi vegyészszakértőként közreműködött dr. Somos Zoltán ügyvéd úr felkérésére. A bátyám megcáfolta az egyetlen tárgyi bizonyíték relevanciáját, amely szerint a gyanúsított és az áldozat ruházatán azonos mikronyomok voltak találhatóak, azaz a vád szerint Tánczosnak járnia kellett az áldozat lakásán. A nyomozóhatóság a bűncselekményt követően a két ruházatot egy csomagban egy rendőrségi gépkocsi csomagterében szállította Budapestre vizsgálat céljából polyetilén tasakban. Ezzel a bűnjelkezelés alapvető szabályait sértették meg. A bátyám bizonyította, hogy a mikrorészecskék az elektrosztatikus feltöltődés hatására átugrálnak egyik tárgyról a másikra, tehát a nyomcserélődésnek, nyomkeveredésnek ez volt az oka, azaz Tánczos nem feltétlenül járt az áldozat lakásán. A bíróság leseperte az asztalról védelem szakértői véleményét… Meg sem hallgatták…

    Pasinszki István

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  20. Ti betegek vagytok mind, elhiszitek ezt a szemetet. Nem láttatok egy aktát sem csak keveritek a kását. Körmenden mindenki tudja, hogy Táncos volt az elkövető, ti meg okoskodtok egy szenny író híreivel. Betegek, nem tudom magatoktól vagytok ilyen buták, vagy fizetnek nektek ezért.

    Eszter

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. Tisztelt Hozzászóló! Ha nem veszi rossz néven, Öntől eltérően inkább nem választanám a tegező társalgási módot, tekintve, hogy nem ismerjük egymást. Az Ön mentális állapotát sem minősíteném – Öntől eltérően. Én személy szerint ismerem az aktákat és a bűncselekmény részleteit is, mint írtam, a testvérem igazságügyi szakértőként részt vett a tárgyalásokon, és végig követte az eseményeket. Megosztotta velem az üggyel kapcsolatos ismereteit – nem volt titkosítva. Tánczos Gábor nem járt a helyszínen, csak az épületben, ahol a barátja lakott. Ugyanabban a ruházatban jelent meg tanúkihallgatáson a rendőrségen, amelyben a barátját meglátogatta a cselekmény időpontjában. Kizárt, hogy valakinek úgy át lehet vágni a torkát fültől fülig, hogy közben sem a keze, sem a ruházata nem lesz véres. Tánczos Gábornak vegyelemzéssel vizsgálták a kezét és ruházatát, nem találtak rajta vérmaradványt, csak a nadrágján a saját véréből egy gyufafejnyit, mert előző napon elvágta a kezét. Izelítőnek ennyit a bizonyítékokból. Egyébként Tánczos Gábor ellen a bíróság egyetlenegy bizonyítékot talált: a saját beismerő vallomását, amit kényszer hatása alatt tett. Olvastam a Legfelsőbb Bíróság ítéletét és az indokolást. Szívélyes üdvözlettel: Pasinszki István

    2. Ide figyelje te mocskos zsidó ribanc! A „nyomozás” során a nyilvánosságra került adatok alapján is teljes mértékben bebizonyosodott hogy a zsidók gyilkolták meg a kislányt! A kivégzés módja, ahogy azt végrehajtották tökéletesen megegyezik a Tiszaeszlári gyilkosság módszerével! Akkori állapotában a fizikai ereje se volt meg Gábornak ahhoz, hogy egyedül végre hajtsa ezt az aljas gyilkosságot! Semmilyen valós tény nem merült fel ami bizonyítaná, hogy Gábornak bármilyen köze lett volna a kivégzéshez!

      kató rudi

  21. 12 beismerő vallomás + bocsánatkérés a családtól A beismerő vallomások egy része orvosszakértők előtt történt!
    http://index.hu/bulvar/0404tnczs/

    nyitott szem

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  22. Kezdettől fogva végig kísértem Táncos Gábor ügyét, annál is inkább, mert a mi városunkban is akkor tűnt el egy 7 éves kislány, akinek a gyilkosait a mai napig nem találták meg. Szóval visszatérve a Táncos ügyhöz, annyi minden szólt a mellett (az „az ellen”-t javítottam, mert úgy írása értelmetlen lenne – Híradmin), hogy ez az ember ártatlan, hogy nem is tudom , hogyan merték elítélni. (kellett egy bűnbak,mindegy milyen áron) Szóval, most nagyon örülök, hogy végre be is tudták ezt bizonyítani, igaz egy ember élete tönkrement, de mit számít ez azoknak akik elítélték?!!!!! Lelkiismeret?!!!!!!!

    Magyar Lászlóné

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  23. Tisztelt, Táncos Gábor ártatlanságát megkérdőjelező olvasók és hozzászólók. Teccenek tudni, itt van ez a hasznos eszköz, úgy hívják, számítógép. Használják is, tudom. Képesek a világ hálón is barangolni a segítségével, erre is rájöttem. Ha már ilyen ügyesek, járjanak már utána ennek az ügynek. De ne csak úgy véletlen szerűen, hanem célzottan. Sok mindent találnak majd ami Táncos Gábor ártatlansága mellett szól. Ja, azt elfelejtettem, hogy ne felejtsenek el gondolkodni is közben. Csak az az egy, amit Pasinszki István elmít, már elég kellene, hogy legyen. A modern nyomozás pedig egy fityfenét ér. Mikronyomokat, DNS mintát, ujjlenyomatot akkor állítanak elő bizonyíték gyanánt, amikor akarnak.
    Beszéltem
    eSzeL

  24. http://www.pasinszkilabor.hu/tanczos_ugy.html

    777

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  25. http://vimeo.com/52587114

    777

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

  26. Tisztelt Hozzászólók!
    Én is olvastam Somos Zoltán könyvét, aki nem a saját véleményét, hanem a tényszerű adatokat fogalmazta meg. Ügyvédi pályfutása során méltatlan és példátlan bizonyítási körülményeket mutat be, a vád részéről senkit sem érdekeltek a tények, „csupán” arra fektették a hangsúlyt, hogy ami ellene szólhat a gyanúsítottnak azt tárják a bíróság elé, ami cáfolta ezeknek a megtörténtét, meg sem hallották. De a bíróság miért nem a bizonyított körülményeket vette figyelembe, hiszen ami nem minden kétséget kizáró módon bizonyítja a vád megalapozottságát, vagy nem egy zárt láncú logikai folyamat eredménye, azt a terhelt javára kell értékelni, vagyis attól, hogy a T.G. beisberő vallomást tett (azok bármilyen módon is születtek) még a vádnak a vallomást is tudni kell alátámasztani a bizonyítási szakaszban. Az igazságot két ember tudhatja, egyik Táncos Gábor ha nem követte el a gyilkosságot, a másik a valódi gyilkos. Nekünk nem az a feladatunk, hogy megmondjuk a tuti-t, hanem az, hogy ennyi ellentmondásos körülmény birtokában az értetlenségünknek adjunk hangot, hiszen az élet kiszámíthatatlan események elé minket is bármikor állíthat és joggal szeretnénk remélni, hogy egy vád és egy ítélet nem ilyen körülmények között fog születni.

    Tóni

    Kedves Tóni, ebben teljesen igaza van. Bárki, bármikor kerülhet olyan helyzetbe, amikor az arra illetékesek rendkívül körültekintő és pontos eljárására van szüksége, hogy igazát bebizonyítsa.

    Csak, hogy egy teljesen lehetséges, életszerű példát mondjak, bármelyik férfit megvádolhat egy nő azzal, hogy amikor kettesben tartózkodtak valahol, a férfi meg akarta erőszakolni (vagy akár azzal, hogy meg is tette) akár őt, akár kiskorú gyermekét (ha azzal volt kettesben az illető férfi). Ha ilyenkor nem végeznek precíz orvosi és pszichológiai vizsgálatot, vagy annak eredményét (ami a gyanúsítottat felmentené), nem mérlegelik helyesen, nem veszik figyelembe, bárki pillanatok alatt több évre a börtönben találhatja magát. Ez teljesen életszerű példa! Ilyenkor rendkívül fontos a mindenre kiterjedő, alapos vizsgálat, az eredmények hibátlan értékelése, és a pontos bizonyítás. Már pedig, ha teszem azt egy ilyen esetben a bíró elfogult (mert vagy őt vagy rokonát érte hasonló támadás, szerencsétlenség), és ezért a tényeket félresepri és úgy hoz ítéletet, akkor senki nem lehet biztonságban!

    Mindezek mellett kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. Tisztelt Tóni és Híradmin! Szabadjon felhívni a figyelmet arra az apróságra, hogy a tudományos módszerek precíz alkalmazása (mint azt Híradmin néhány mondattal később ki is fejti) nem jelent semmit. A lényeg az ember (már ha egy elfogult „bíró” annak tekinthető). Minden attól függ, hogy a tudományát precízen használó bizonyság kereső mit akar bizonyítani. Gazemberek mindenhol vannak. Az olyan apró „bizonyítékok”, mint a DNS, az ujjlenyomat vagy egyebek bármikor elhelyezhetők bárhol. Ezen az alapon még a vizsgálónak nem is kell elfogultnak lennie, elég, ha a nyomozást végző „szervek” elhelyezik a bizonyítékokat és máris sínen van a dolog.
      A hazánkban működő bírók nagy hányada zsidó. A talmud pedig kimondja, hogy ha egy gój és egy zsidó kerül egymással szembe a bíróságon, akkor a zsidónak kell igazat adni. És itt véget ér minden „tudományos módszer”. Lehet okoskodni, meg ujjlenyomatban mikronyomos DNS-t kimutatni. Táncos Gábor azért bűnös, mert nem zsidó.
      eSzeL

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük