KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Támadások Orbán Viktor miniszterelnök ellen – Eva Maria Barki levelei

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Dr. Eva Maria Barki

Bevezető

A magyar származású bécsi ügyvédnő, Eva Maria Barki, mindig derekasan kiáll védelmünkben, a Magyarország ellen indított, gyakran rágalmakkal teli nyugati támadások ellen. Ez történt most is, június 29-én, Orbán Viktor Horthy beszédével kapcsolatban.

A Der Spiegel és az ebben megjelent cikket kritikátlanul átvevő osztrák napilap, Der Standard, legújabb támadása Orbán Viktor egy héttel ezelőtti beszédét Horthy Miklósról, mint felelős államférfiról, veszi célba a már sokszor elhangzott rágalmat megismételve, amely szerint a kormányzó is negatív szerepet játszott a holocaustban. Mint Eva Maria Barki kifejti, mindez most csak arra szolgál, hogy Orbán Viktort mint egy undemokratikus, autokrata politikust ábrázolják, és a magyar politikát befolyásolják.

Az ügyvédnő röviden és velősen ismerteti a Horthy ellen elhangzott vádak megalapozatlanságát és egy új tényt is közöl, ami szerint ő egy véletlen folytán bepillantást nyert az Eichmann jobb kezeként ismert osztrák származású Franz Novak ellen a hatvanas években lefolytatott perbe. Novak tagadta Horthy felelősségét, sőt megerősítette a más forrásokból is ismert tényt, hogy a kormányzó minden lehetőséget megragadott, hogy megvédje a magyarországi zsidókat.

(Vajta Dénes)

Alábbiakban közöljük Eva Maria Barki ügyvédnő előzőkben említett leveleit (NIF szerkesztőség)

1) Elsőként szerkesztőségünknek is írt levele álljon itt:

Dr. Eva Maria Barki

Landhausgass 4 1010 Wien

Bécs, 2017.jun.29.

Tárgy:Támadások Orbán Viktor miniszterelnök ellen Horthy Miklós birodalmi kormányzó pozitív fényben való feltüntetése miatt

 Tiszteltszerkesztőség ! Tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Tisztelt Magyarország barátai ! 

Orbán Viktor magyar miniszterelnök egy héttel ezelőtt tartott beszédében Horthy Miklós birodalmi kormányzót kivételes államférfinek nevezte, és főként az első világháborút követő érdemeit méltatta, amikor a Tanácsköztársaság összeomlását és a felfoghatatlan trianoni diktátumot követően Magyarországot konszolidálta és újjáépítette. Aki nem látja Horthynak ezeket az érdemeit a magyar történelem egyik legnehezebb időszakában, az nem ismeri a történelmet.

A magyar miniszterelnöknek azt vetik a szemére, hogy beszédében nem említi Horthy Miklósnak kb. 600 000 magyar zsidó személynek német megsemmisítő táborba deportálásában valóközös felelősségét.

A közös felelősségre   vonatkozó állítás éppúgy nem helytálló, mint a Spiegel újságcikkében megfogalmazott azon állítás, miszerint a magyar miniszterelnök a halálbüntetés mellett  szállt volna síkra. 

A zsidók deportálásában és megsemmisítésében való felelősség nemcsak hogy nem helytálló, hanem épp ellenkezőleg, Horthy fellépett a német birodalom zsidópolitikája ellen, a zsidóüldözéseket elutasította, és ezzel provokálta ki Magyarország németmegszállását. Zsidóüldözésekre Magyarországon kizárólag a német megszállást követően, az Adolf Eichmann által felállított különítmény által került sor. Miután a tényleges úti cél ismertté vált, Horthy személyesen állította le a deportálásokat, melyek folytatására csak Horthy megbuktatását követően kerülhetett sor. 

Horthy soha nem került bíróság elé nem úgy,  mint   Adolf Eichmann és  segítői Németországban, valamint Ausztriában Franz Novák. Az 1944 március 19.-én éjszaka történt német bevonulást követően hivatalba helyezett Sztójay Döme miniszterelnököt a háború utáni Magyarországon halálraítélték.

Ez is érdekelheti:  Dmitrij Trenin: Nem "kerek" az amerikaiak meglátása a moszkvai terrortámadással kapcsolatban

Figyelemreméltó, hogy Horthy ellen ilyen jellegű vádakat korábban soha nem fogalmaztak meg, a felelősök ellen indított büntetőeljárások kapcsán annakidején a Spiegelben megjelent beszámolók is korrektek és objektívek voltak.  De persze, az akkori kommunista kormányzat nem számított ellenségképnek, és nem volt vitatott, mint a mai kormány.

A fentiek miatt a Spiegel, valamint a Standard szerkesztőségének a mellékelt levelet küldtem, és kérem annak tartalmát szíveskedjenek tudomásul venni.

Mivel véletlenül volt lehetőségem betekinteni Franz Novák büntetőaktájába, aki Budapesten Eichmann jobb keze és a zsidódeportálások főfelelőse volt, fontosnak éreztem a tények helyreigazítását.

Üdvözlettel

Dr. Eva Maria Barki

2) Másodikként közöljük a Der Spiegel Főszerkesztőjének írt levelét:

Dr. Eva Maria Barki Landhausgasse 4 1010 Wien

Bécs, 2017.június 29.

 DER SPIEGEL,

Klaus Bringbäumer Főszerkesztő Úr részére

Ericusspitze 1

D-20457 Hamburg,  Németország

 email:  spiegel@spiegel.de

 fax 0049-40-3007-2793

 Tárgy: 2017.   június 26.-i, “Orbán tabukat döntöget – és Horthy Miklóst, Hitler szövetségesét méltatja” című cikkük

  Tisztelt Klaus Bringbäumer Főszerkesztő Úr!

2017. június 26.-án nyomtatott és online kiadásban is megjelent a Keno Verseck által jegyzett, “Orbán tabukat döntöget – és Horthy Miklóst, Hitler szövetségesét méltatja” című cikk.

 A fenti cikkben Orbán Viktor magyar miniszterelnököt azért kritizálják, mert Horthy Miklóst kivételes államférfinek nevezte, és főként, hogy nem említette Horthy közös felelősségét a holokausztban. Ez a megnyilatkozás nyilvánvalóan Orbán Viktor anonim idézetekbe burkolt kritikáját hivatott szolgálni, és a médiák szokásos vádjait kiegészíteni, miszerint Orbánt idegengyűlölettel, migráns- és Európa-ellenességgel, Soros György állandó támadásával és a halálbüntetés mellett való kiállással vádolják.

 Amennyiben csak kritikáról lenne szó, úgy ez belefér a véleménynyilvánítás szabadságába, és nem kifogásolható.

A cikk azonban helytelen tényállításokat is tartalmaz, és különösképpen történelmi események meghamisítását és helytelen ábrázolását. 

Ameddig a kritika migráns- és Európa-ellenes megnyilvánulásokra, radikális világképre vagy idegenellenes nézetekre irányul, úgy ez még megengedhető véleménynyilvánításnak minősíthető, de az az állítás, miszerint a magyar miniszterelnök a halálbüntetés mellett szállt  volna síkra, egyszerűen nem helytálló, hiszen egy beszédében pusztán annyit mondott, hogy lehetne erről a kérdésről vitatkozni. Az, hogy ezt a megnyilvánulást az Európai Unión belül is kritizálták, annál is figyelemreméltóbb, mivel  az Európai Unióban a halálbüntetést valójában nem is törölték el, hanem a Lisszaboni szerződés révén rejtett módon újra lehetővé tették és bevezették. 

A cikkel szembeni lényegesebb fenntartásom azonban Horthy Miklós antiszemitaként való beállítását illeti, és annak állítását, hogy ő is felelős 600.000 magyar zsidó ember német megsemmisítő táborokba való deportálásáért. 

Ez az állítás ellentétben áll az objektív történelmi tényekkel, de az Önök magazinjának számos korábbi cikkével is, amelyekben a magyar zsidók megsemmisítésével kapcsolatos akciók helyesen kerültek ábrázolása.

Ez is érdekelheti:  Ukrajna a Majdan után az iszlamista fanatikusok európai központja lett

A magyar zsidók deportálásának kérdésköre különösen jól feldolgozott, ami főként az Adolf Eichmann ellen Jeruzsálemben folyt igencsak részletekbe menőpernek, valamint az ezt követően a felelősök ellen Ausztriában és Németországban indított büntetőeljárásoknak köszönhető.

A fentiek alapján történelmi tény, hogy Horthy a zsidókérdésben kezdettől fogva szembe állt Hitlerrel, amiért Hitler őt – különösen az 1943-as áprilisi megbeszélésüket követően – élesen kritizálta és elítélte. Miután 1943 decemberében a bácskai zsidóellenes megmozdulások tetteseit hadbíróság elé állították, és a magyar kormány a háborúból való kilépés érdekében titkos tárgyalásokat folytatott a nyugati szövetségesekkel, a Berlin és Budapest közötti feszültségek egyre fokozódtak. Egyébként a nyugati szövetségesek a háborúból való kilépésre irányuló tárgyalásokat azért utasították el, mert attól tartottak, hogy emiatt a németek támadást indítanának Magyarország ellen, valamint, mert ebben az esetben az ország már nem lett volna biztonságos hely a zsidók számára.

A fenti aggály megalapozottnak bizonyult, hiszen Németország 1944. március 19-re virradó éjjel megszállta Magyarországot, mégpedig azzal az indokkal:  Magyarországon „A zsidókérdés végső megoldásának a szabotálása“.

A megszállással egyidejűleg Adolf Eichmann vezetése alatt 150 fős különítményt állítottak fel Budapesten a zsidók megsemmisítésére, amely a zsidók internálásával és egy zsidó tanács megszervezésével kezdte munkáját. A német megszállás nyomására   új kormányt alakítottak, a korábbi berlini magyar nagykövettel, Sztójay Dömével az élén.

Amint az az Eichmann-per irataiból kivehető, a zsidók deportálását Magyarországon 1944. május 15.-i kezdettel kizárólag a különítményvégezte, miközben Auschwitz-ot mint végállomást azzal ködösítették el, hogy 30.000 levelezőlapot küldtek “Waldsee” (Közép-Németország) feladási hellyel küldönccel Budapestre, ahol azokat szétosztották, úgy hogy nem volt ismeretes, hogy a deportálás Auschwitzba történt.

Miután az egyik levelezőlapról Svájcban kiderült, hogy hamisítvány, és ezt követően bizonyítást nyert, hogy a zsidókat nem munkára viszik Németországba, Horthy Miklós az 1944 július 19.- i“szállítmányt” visszahozatta, és minden további deportálást leállíttatott. Ennek következményeként Horthy hatalmát 1944. októberében megdöntötték, és a deportálások csak ezt követően folytatódtak.

A részletek a jeruzsálemi Eichman-per (ügyiratszám: 40/61) igen terjedelmes iratanyagából, valamint a Németországban Hermann Krumey és Otto Hunsche, valamint Bécsben Franz Novak (Bécsi Tartományi Büntető Bíróság  27b Vr 529/61 sz.) ellen folyt eljárás aktáiból kivehetőek. (Az Eichmann-per tanúkihallgatási jegyzőkönyve az interneten lehívható a “Bécsi Tartományi Büntető Bíróság 33a Hs 3484/61 szám alatt).

Fenti fejtegetéseim összhangban vannak az Önök hírmagazinjának akkori beszámolóival, különösen a Spiegel 18/1964 (1964. április 29.) és 45/1966 (1966.10.31.) és további kiadásaival is. A Spiegel annak idején korrekt és objektív beszámolót jelentetett meg Horthy Miklós felelősségéről, aki ellen bírósági eljárás sem indult soha, szó sem volt erről, a Spiegel cikkeiben sem. Annak idején az újságírás még az objektivitás és korrektség elvei mentén zajlott. Vagy ennek az oka netalán az, hogy az akkori kommunista kormány Magyarországon nem volt ellenségkép?

Ez is érdekelheti:  Ukrajna a Majdan után az iszlamista fanatikusok európai központja lett

Annyi biztos, hogy a magyar miniszterelnök nem vádolható történelmi tények elhallgatásával, hanem pont fordított a helyzet: A tárgyi cikkeket az évek óta folyó azon kísérletek közé kell sorolni, amelyek pusztán politikai indítékból próbálják Magyarországot rossz színben feltüntetni és támadni, jelen esetben még a bizonyított történelmi tények nem helytálló ábrázolásával és ellentétükbe fordításával is.

Kívánatos lenne az objektivitáshoz és a kötelező újságírói gondossághoz való visszatérés. 

Megkülönböztetett tisztelettel

Dr. Eva Maria Barki

3) Végül lássuk a Der Standardnak írt levelet:

Dr. Eva Maria Barki Landhausgase 4  1010 Wien                        

Bécs, 2017.június 29.

DER STANDARD

Szerkesztősége

Dr. Alexandra FÖDERL-SCHMID

Vordere Zollamtstraße 13  1030 Wien

Tárgy:  “Spiegel: Orbán Horthyt, Hitler szövetségesét méltatja” című cikkük

  Tisztelt Dr. Alexandra Föderl-Schmid Főszerkesztő Asszony! 

A Standard című lapban 2017. június 26.-án “Spiegel: Orbán Horthyt, Hitler szövetségesét méltatja” címmel írás jelent meg, amely lényegében a Spiegel című folyóiratban ugyanaznap megjelent “Orbán tabukat döntöget – és Horthy Miklóst, Hitler szövetségesét méltatja” című cikk kritikátlan átvétele.!!! E cikkben Orbán Viktor magyar miniszterelnököt azért támadják, mert Horthy Miklóst kivételes államférfinek nevezte, és érdemeit, konkrétan az országnak a kommunista tanácsköztársaság bukása, és a Magyarország részéről máig fel nem dolgozott trianoni tragédia utáni újjászervezéséért méltatta.

 A “Spiegel” című hírmagazinnak a mellékelt levelet írtam, mivel még ezt a helytálló megállapítást is kritika tárgyává tették, és történelmi tényeket helytelenül, eltorzítva ábrázoltak.

Kérem, az említett levél tartalmát szíveskedjenek Önök is tudomásul venni.  

Sajnálatos, hogy a Magyarországon jövőre esedékes parlamenti választások miatt már most megragadják az alkalmat a magyar kormány elleni egyre hevesebb támadásokra, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy befolyásolják a választás kimenetelét, és politikai egyenessége és a globális geopolitikai érdekek helyett a nép érdekeinek szem előtt tartása miatt nem kedvelt Orbán Viktor miniszterelnök esetleges harmadik választási győzelmét megakadályozzák.

A médiának nem csak saját országukban, hanem magyar szomszédaikkal szemben is jelentős felelősségük van. A véleményszabadságot is át kell hatnia az etikának, a tisztességnek és a korrektségnek. Sajnálatos módon a nyugati médiavilága egyre inkább eltávolodik ezen alapelvektől. Magyarországon ezek még  érvényesek   Magyarország e szempontból is  példakép kellene, hogy legyen.

Megkülönböztetett tisztelettel

Dr. Eva Maria Barki

Melléklet:  “Spiegel” részére írott levél

Másolatot kap:

Magyar nagykövetség, médianyilvánosság

Forrás: Dr. Eva Maria Barki

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Támadások Orbán Viktor miniszterelnök ellen – Eva Maria Barki levelei

  1. Azért nem halad az ilyen támadások visszaszorítása, mert a visszautasítások nagyon udvarias köntösben történnek. Eva Maria Barki asszony sem merte a szemükbe vágni, hogy a német politika, így a Der Spiegel és a Der Standard lapokról, hogy ők azok, akik letértek a demokrácia útjáról, és mára sunyi módon ők lettek a fasiszta eszmék hordozói. Hát az nem a fasizmus köre, hogy a nyugati államok okozta politikai és a migránsválságot is, azokkal a bűntelen államokkal akarják megfizettetni, akiknek semmi közük sincs az egészhez?
    Mert fasiszta eszme az is, ha a bűnteleneket büntették, úgy ahogy a hitleri Németországban ez megtörtént esetei, amit ma az emberi (magyar is!) holokausztnak hívnak.

  2. HORTHY IS A BINA BRIT A FRANCIA NÉMET ZSIDO PÁHOLYOK ÖSSZPARANCSNOKSAGA ALATT KOMUVES TERV SZERINT MUKODOTT MUKODIK.CSAK ZSIDO LEHET A HELYTARTO ES MINDENKI A MEDIATÓL A PÉNZUGYON AT A KORMANYZATIG OSSZEAS FEGYVERES TESTULETIG,A ZSIDO FÖZÖTT A ZSIDONAK 1903 ELÖTTI TERVEK ALAPJÁN AMI 13-BAN REALIZALODOTT ES EGY UJ MENEKULÖHELYET FELÉPITETTEK ZSIDOK VEDELME ALATT MAJD OTT TOVABB FOLYTATVA MINDEBNT HA AZ USA DÜL.EZERT IRTOTTAK KÖZBEN MENTVE TAMOGATVA GAZSUKLALVA LÁÉZITVA USZITVA KEZEKLTEK A HULYE GYALOGOS ZSIDOTHA MINDEN ORSZAGBAN ASSZIMILALODTAK VOLNA EGESUZ MASKENT ALAKUL DE A ZSIDO NÉP SE TUDJA ATLÉPNI AZ ÁRNYEKAT,MINDENESETRE AKI NEM ECHTE MAGYAR NALUNK AKI NEM HAL MEG A MEGYAR NÉPÉRT AKAR SÖT A ZSIDO ALLAM ES EGYEB ZSIDO RANKUSZITOTT HORDAK ELLEN AZ MENJEN

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük