KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Takarodjon Vadai Ágnes a közéletből! – sajtótájékoztatót tartott a Mi Hazánk elnöke

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Mi Hazánk Mozgalom követeli, hogy a DK „magyargyűlölő” képviselője, Vadai Ágnes mondjon le parlamenti mandátumáról és „takarodjon” a közéletből – közölte a párt elnöke kedden Budapesten.

Toroczkai László a Szabadság téri Szovjet hősi emlékműnél megtartott sajtótájékoztatóján Vadai Ágnes azon Facebook-posztját kifogásolta, amelyben a politikus úgy vélekedik, hogy a magyar kormánynak nemcsak új erdélyi jégpályákra kellene költenie, hanem arra is, hogy „ne jöjjön a Tisza Magyarországi szakaszára például Romániából se minden mocsok”.

Hozzátette: a Mi Hazánk támogat minden, a határon túli magyarság jólétét és fejlődését szolgáló kormányzati beruházást.

A pártelnök szerint, Vadai Ágnes Facebook posztjával bebizonyította, hogy jelenleg is itt van közöttünk a magyargyűlő internacionalizmus, kommunizmus és bolsevizmus szelleme, amikor hangulatkeltésre használja fel, hogy az erdélyi Marosszentgyörgyön a magyar adófizetők támogatásával jégcsarnokot avattak.

Miközben azért nem háborog, hogy a számítások szerint egyetlen szomáliai migráns élete során 300 millió forintjába kerül az európai adófizetőknek és egy iraki migráns kerül annyiba, mint a jégpálya – tette hozzá.

„A Romániából Magyarországra ömlő mocsok”, kifejezés, pedig nyilvánvalóan ennek a magyarellenes hangulatkeltésnek a része, vagyis „mocsoknak nevez mindent, ami Romániából jön” – vélekedett.

Ez a lehetőség semmi más nem volt számára, minthogy belerúgjon a magyarságba, vagyis magyarellenes uszításra használta fel a jégcsarnok átadását, ezért távoznia kell a közéletből az egész „csapatával” együtt – jelentette ki Toroczkai László.

MTI

Ez is érdekelheti:  Gulyás Gergely is reagált - Magyarország Kormányának hivatalos álláspontja Magyar Péter megnyilvánulásairól (videó)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük