KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Tajvan – NATO államok Kína pártján

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az Egyesült Államok két NATO-szövetségese szembefordult Washington Kína-politikájával, és Tajvan függetlensége helyett Kína egységét támogatja, összhangban az ENSZ Közgyűlésének 1971-ben hozott határozatával, melyet az USA megszegett – jelentette pénteken a Magyar Békekör tudósítója.

A nyugati katonai szövetség washingtoni álláspontot elutasító két országa Görögország és Törökország. NATO-n kívüli államok is az „egy Kína elvet” vallják a magukénak: Új Zéland, Indonézia, Szingapúr, Banglades, Vietnam, Malajzia, Brunei, Laosz, Kambodzsa. Oroszország kezdettől fogva Kína pártján állt Tajvan kérdésében.

Kínai nemzetközi szakértők attól tartanak, hogy ha az USA nem hagy föl Tajvan függetlenségét támogató politikájával, a sziget Ukrajna sorsára juthat, hiszen Kína nem fogja megengedni, hogy Tajvant amerikai katonai hídfőállásnak használják föl vele szemben.

A Kínai Kommunista Párt és a kormány békés eszközökkel, az együttműködés elmélyítésével szerette volna újraegyesíteni Tajvant Kínával, az „egy ország, két rendszer” jegyében, de lehet, hogy békés megoldás helyett katonai vezet majd az ország újraegyesítéséhez, hiszen az USA Tajvant szemelte ki eszközül Kína feltartóztatásához – vélekedett Jan An-lin, a sanghaji nemzetközi tanulmányok intézetének igazgató-helyettese.

A szakértő szerint Peking ugyan továbbra is békés újraegyesítésre törekszik, de ha nem marad más választása, és feltétlenül szükségessé válik, katonai erőt vesz igénybe.+++

Peking, 2022. augusztus 12. péntek (MB)

Kiadta: Magyar Békekör

NIF

Ez is érdekelheti:  NATO vezéri cím: holland és román verseny - nekünk egyik sem igazán jó

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük