KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Tajvan a nemzetközi feszültség új góca

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Tajvan amerikai támogatással csütörtökön megtagadta Kínához tartozását, és visszautasította egyesülését Kínával az „egy ország, két rendszer” elve alapján – jelentette a Magyar Békekör tudósítója.

Peking válaszul visszavonta arra tett ígéretét, hogy nem küld katonát Tajvanra, a kínai fegyveres erők pedig folytatják a sziget blokád alá vételét és elfoglalását szimuláló hadgyakorlatukat, jóllehet a gyakorlat befejezését 7-re tervezték.

Nancy Pelosi, az amerikai kongresszus augusztus 2-án Tajvanon járt elnöke Washingtonban szerdán közölte, hogy „az Egyesült Államok nem hagyja elszigetelni Tajvant”. Tajvanon jártakor Pelosi azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak meg kell védenie Tajvant Kínával szemben.

Moszkva védelmébe vette Peking álláspontját. Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Maria Zaharova Pelosi kijelentését kommentálva kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak nincs sem jogi, sem erkölcsi alapja, hogy döntsön országok és népek sorsáról.

A kínai-orosz szoros együttműködésre jellemzően Kína támogatásáról biztosította Oroszországot Ukrajnával kapcsolatban, és moszkvai nagykövete révén tudatta, hogy az ukrán válság kirobbantójának és szítójának Washingtont tartja. “Amerika végső célja, hogy kimerítse és szétzúzza Oroszországot egy elhúzódó háborúval és a szankciókkal” – mondta Zsang Han-huj nagykövet.

Tajpej, Washington, Moszkva, 2022. augusztus 11. csütörtök (MB)

Magyar Békekör

Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük