Tácsi István: A DEMOKRÁCIA LÉLEKTANA

Beszéljünk nyíltan a polgári demokráciánkról!

A demokrácia az eredetében nem a tehetségtelenek (gonoszok?) gyülekezetét, és a népellenség kisebbségi uralmát jelenti az ész, az értelem és a társadalmi progresszivitás felett.

Miként ez a kommunizmusban is bizony így volt, ezért bukott meg oly csúfondárosan rövid idő alatt a rendszere. Természetesen a 1990-es magyarországi hatalomváltás után az ország a mentalitását onnan is örökölte, és ez azóta is működve keseríti a nemzetünk életét. Vele szemben a tőkés kizsákmányoló társadalomban pedig az alábbi lélektani fondorlat szerint működik.

Mert, honnan is ismerjük a demokrácia társadalmi jelenségét? Valahogy onnan, minthogy Athén társadalma végveszélybe került a halálos ellensége, a Perzsa Birodalom által. Jellemzően a Kr.e. 507-399. évek között működött görög demokrácia kezdeteire, az ókori görög-perzsa háborúkat közvetlen megelőzően. A hazáját féltő görög őslakosságnak döntenie kellett. Vagy megbuktatják a nekik idegen asszír-latin- dór arisztokrácia oligarchikus elnyomását fenntartó türanniszok uralmát, és helyébe Kleiszthenész vezetésével a népvédő athéni demokrácia intézményrendszerét vezetik be, vagy a perzsák győzik le őket a háborúkban. Következménye, hogy az athéni ősnép magához ragadva a hatalmat, Miltiadész (550-489) sztratégosz vezetésével a dicső 490. évi győztes marathóni csatájukban megvédik a perszáktól a szép görög és eredetében úrnépi hazájukat. Továbbá várható volt egy második perzsa invázió is Athén állama, polisza ellen, ami be is következik 480-ban. Az elkerülhetetlen önvédő háborúban ismét a nép demokratikus összefogásával, Themisztoklész vezetésével a szalamiszi tengeri csatában legyőzték halálos ellenségüket. Megmentve általa szép hazájukat, és közvetve Európát, a perzsák akkori meghódításától. A görög demokratikus kor legnagyobb államférfijának Periklészt (495-429) tartja a történelem. De még belefér a görög demokrácia történetébe a marathóni győztes, Miltiadész börtönbe zárása és ottani halála, valamit a szalamiszi győztes Themisztoklész száműzetésbe menekülése is, az újra feléledő athéni arisztokrácia pénzelte vádaskodások elől.

De ne higgye senki sem, hogy a demokrácia maga is görög társadalmi találmány lenne. Mert bizonyítható, hogy a görögök előtt a történelem első demokráciái a HUN- MAGYAR nemzetek által létrehozott sztyeppei katonai demokráciákban – miként a Hsziungnuk államban – az ókor elejétől már léteztek ilyen ősi államformaként (Wikipédia nyomán). Bár Arisztotelész megfogalmazásával: „a demokráciát az egyenlőség iránti (olykor túlzott) igény szülöttjének tartotta, az egyenlőtlenségre épülő oligarchiával szemben”, azért az akkori nemzetségi alapú demokráciákat sikeres átmeneti államformának írhatjuk le. A történelmi példát megragadva az ókori nemzetségi demokráciákat joggal hun-magyar találmánynak tekinthetjük – amit ősi testvérnépünkként a görögök is ismertek. Társadalmi alapja a jó-erkölcs = a természettörvények politikai követése volt. Bizonyítja a haladó voltát az Árpád-féle ókori nemzetségi társadalmi modellünk, mely az egyenlőség helyett a nemzetségek egyetértésére épült. Akkor még működtek a fenntartható élet követéséből eredő, az etikus demokrácia vívmányai. Mely az emberiség magyari ősnemzetének fejlődése során genetikailag is rögzült, az igazság és a jézusi szeretetvallás hitrendszerében. Egy mondatban jellemezve: sajátja az eredendően valódi osztálynélküli társadalmi forma, és a vegyes tulajdonviszonyú polgári, értsd városállami rendszer, az egykori kettőshatalmú (női és férfi) fejedelemségekkel. Amit a meghódítóink a következő korokban már királysági és császársági uralomban – különösen az utóbbi 100 évben – bizony ismét a társadalmi igazságtalanságok és a nemzetellenesség oligarchikus elnyomó rendszerére, a hazugság kizsákmányoló rabszolgatartásra változtatták vissza. Értelemszerűen a jó erkölcsiség helyébe, a pusztító magánjog totális uralmára épített, a jogállamiságra átváltott, végeredményben és ironikusan a „jogtalanság-demokráciáját” megvalósítva. Megjegyezve, a jog és az erkölcs nem azonos társadalmi kategóriák.

A demokrácia e rövid történetéből is pontosan megérthető, annak érdekében, hogy a görögök eredményesen védekezhessenek a náluknál sokszorosan nagyobb katonai és gazdasági túlerőben levő ellenséggel szemben, Athén népének le kellett ráznia magáról a gazdag kizsákmányoló és a nekik idegen dór-latin eredetű arisztokrácia oligarchikus uralmát. Helyébe pedig a nép egyetértését hordozó többségi ősnépi uralmat, az ősi hun-magyar demokráciát állították vissza. Talán az is megérthető e történelmi vázlatunkból, hogy a 21. század demokráciái mind ellentétesen működnek az ősi etikus-demokráciák vívmányaival. Miszerint ma nem a többségi nemzetségeket védi, hanem a demokrácia álarca mögé bújt nemzetellenes kisebbségek törvénytelen uralkodását szolgálja ki, egyetemes kiterjedtséggel.

A mai atlanti demokráciák sötét titka, hogy még véletlenül sem a népuralomból meríti a működése motorját, hanem egyenesen népellenes hatalmi diktatúrák rejtőzködnek az álarca mögött. Amíg egy valódi népuralomban a nemzet tagjai közül a rátermettség alapján választanak képviselőket, fel egészen az országgyűlésig, addig a mai demokráciák jellege nem választási, hanem jelölési demokráciáknak definiálhatóak. Értsük rajta, hogy nem alulról építkezve, a lakóközösségek állítanak maguknak rátermett képviselő jelölteket, hanem csak valamilyen botcsinálta pártok állította jelöltjeikre lehet szavazni. Ráadásul kettéválasztják a szavazás procedúráját is, országgyűlési és helyi képviselő választási szintekre. A jelölési demokráciák lényege, hogy valakik a pártstruktúrákon keresztül, titkos háttéralkuk következtében olyan jelölteket javasolnak képviselőknek, akik kizárólag az őt delegáló pártérdekek kiszolgálói. Ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy ha egy pártjelölt képviselő nem csak a lakosság érdekeit fogja szolgálni.

Az érthetőség érdekében válasszuk ketté a demokráciák működési elvét:

1. A nemzetségi, avagy a klasszikus görög választási demokrácia. Azért tudott a maga idejében nemzeti és világtörténelmi feladatokat eredményesen végrehajtani, mert a néptöbbség legkiválóbb tagjait tudta közvetlen jelöltállítási joggal és a párhuzamos választási joggal közfelkiáltással vagy titkosan a cserépszavazásokon megválasztani. Maga az etikus-demokrácia.
2. A nemzetközi, avagy a globális atlanti diktatúrák jelölési demokráciái. Szándékosan szétválasztották benne a választásra jogosult nép jelöltállítási jogát a választási jogától. Azért vált népellenes pénzhatalmi diktatúrák fedő szervezetévé a mai áldemokratikus rendszer, mert a valóságban nem az választ, aki szavaz, hanem az, aki jelöl! A választásokon általában az győz, aki „megfelelő” jelölteket állíthat, akik túlnyomó többségét szinte biztos, hogy megválasztja a választók többsége. Ebben a folyamatban alkalmazzák az ismertetett jelölési demokráciák lélektanának gyakorlatát, a magán-, vagyis a jogállami-demokrácia megszületéseként.

A nép maga, amíg tehette, a konzervatív kifejlődéséből adódóan, minden esetben az önmaga által ismert társai közül választotta a vezetőit. Mára ez a folyamat megfordult, és a népnek az önmaga által nem ismert jelöltek névsorából kell választania. Egyszerűbben: a médiában ismerté tett pártok ismeretlen jelöltjeire. Talán érthető a két gyakorlat különbsége. Az elsőben, vagyis a klasszikus demokráciákban mind a jelölt állítás, mind a szavazás együtt a nép kezében összpontosult. Addig a másodikban, az újkori gyakorlatában szétválva, a legfontosabb jelöltállítás az titkos hatalmi alkuk eredményeként már nem a nép joga, és csak egyedül a választási jog maradt meg a nép kezében. A folyamatot nem ismerő szavazó, sajnos egy gondolatátviteli manipuláció (hazugság) áldozataként, annak elszenvedő alanyaként, legtöbbször önmaga és nemzete ellen szavaz a jelöltségi választásokon. A több párti jelölés tovább rontja egy nemzeti választási cél elérhetőségét. A hatalombitorlók, a jelöltek állítási jogát megszerezve a pártstruktúrák által, a továbbiakban a rejtőzködő oligarchikus egyeduralom a megválasztatott jelölteken keresztül gyakorolja a saját országa, különösen a neki idegen népek és nemzetek feletti totális diktatúrájának társadalmi hatalmát. Tehát kijelenthetjük, hogy a pártok nem mások, mint az újkori jelölési demokráciák háttér szervezetei. A tényleges, legtöbbször a kevesek, az oligarchikus hatalmat bitorlók fedőszervei.

A fentiek szerinti teljesen újszerű demokrácia történetet azért kellett felvázolnunk, hogy megértsük: egy idegen hatalom szerviliseivel és vallásával totálisan elnyomott nép már nem képes önmagát sem megvédeni, se a belső, se a külső ellenségeivel szemben. Így a magyar nemzet, ha nem képes összefogva az ősei nemzetségi demokráciája elvén egy utolsó erőfeszítéssel – az egyedül helyes – a nép által jelölt és választott, az alulról építkező nemzeti és személyre szóló szakrális hatalmi rendszerét – konzervatív köztársaságát – létrehozni a saját jelöltállítási joga visszaszerzésével, akkor az a nemzet halálához vezet. Ha az így elnyomott, ténylegesen az oligarchikus kisebbség által megtámadott nemzet, tehát nem tudja levetni magáról ezt a halálos ölelésű és áldemokratikus parazitizmusát, akkor mindennek vége. Már csak idő kérdése a nemzethalál bekövetkezte.

Talán az nem vitatható, hogy a választók azért érzik a bajt, és mindig a lehető legkisebb rossz irányában voksolnak. Amit jól mutat az utóbbi időszakok kétharmados választási arányai. De az idegen hódító hatalomnak esze ágában sincs engedni, ezért, így is csak késleltetni képesek az események sorát.

Magyarország, 2016-ban is, ebben a társadalmi végállapotában a haláltusáját vívja!

Tácsi István,  Vaskút, 2016. 06. 20.

Utóirat: az íráshoz szorosan hozzátartozik a görög demokrácia rövid története:

Az ókori athéni demokrácia

Demokrácia: A többség uralmán alapuló politikai rendszer.

Az athéni demokrácia formája Kr. e. az 5. században nyerte le végleges formáját, amit Kleiszthenész alakított ki. Kleiszthenész Kr.e. 507.-től, mint nemzeti arisztokrata vezető, alakítja ki az új berendezkedést. Célja megakadályozni a zsarnokság visszatérését, a hatalmat ellenőrizhetővé tenni. Az új berendezkedés az új elvek szerint kialakított területi egységen nyugodott, szemben a korábbi származási, majd vagyoni besorolással. A területi egységek váltak a tisztségek betöltésének, a katonáskodásnak, és a közigazgatásnak az alapjává. Megszüntetik a szabad polgárok közötti különbségeket.

Tehát Kleiszthenész 10 kerületre osztja fel Athént, amikben kb. egyenlő számban élnek az emberek, ezzel akarja biztosítani a szabad népképviseletet. A 10 kerületet PHÜLÉNEK hívják. Ezen kívül még 3 nagy részre is felosztja a területeket, egy városi, egy tengerparti, és egy belföldi-termelői körzetre. Egy phülé területe mindhárom részből kellett, hogy álljon, nagyjából területükhöz viszonyítva azonos mértékben. A phüléket többségben a DÉMOSZ (nép) tagjai irányították, de az arisztokrácia is jelen volt. Minden phüléből 50 embert választottak, akik részt vettek az 500-ak tanácsában, a BULÉBAN. A bulé fő feladata a törvény előkészítése, a tisztviselők munkájának ellenőrzése, az állam pénzügyeinek irányítása. A napi dolgok intézésére 50 fős ügyeletes bizottságokat hoztak létre. Mindegyik phülé választott egy SZTRATÉGOSZT is, így volt összesen 10 sztratégosz. A sztratégoszok hadügyekkel foglalkoznak, és ez a tisztség a többi tisztséggel ellentétben több évig is betölthető volt. A legfőbb hatalom az évenként kb. 40-szer ülésező EKKLÉSZIA (népgyűlés) kezében volt. A népgyűlés hozta a törvényeket és döntött a háború és béke kezdéséről, a külpolitikáról, és itt választották a tisztségviselőket, ellenőrizték a bulét. A tisztségviselők az ARKHÓNOK, ők munkájukért pénzt kapnak. Minden Athéni polgár, aki betölti a 20. életévét tagja lehet a népgyűlésnek. A rabszolgák, nők, és metioszok nem vehettek részt a népgyűlésen. A METIOSZOK az athéni polgárjoggal nem rendelkező idegen bevándorlók.

Athén városa a kikötővel együtt körülbelül 100.000 fős város volt, ebből 14.000 ember rendelkezett polgárjoggal. Fontos része az athéni demokráciának a bíróság, mely 6000 tagból állt. 600-600 fő minden phüléből. Közülük kerülnek ki az egyes konkrét ügyekben intézkedő bíróság tagjai, akik szolgálatuk idejére napidíjat kaptak. A demokrácia egyik újítása volt a CSERÉPSZAVAZÁS, mellyel ismét csak a zsarnokság visszatérését szeretnék megakadályozni. Ha valakiről a polgárok úgy vélték, hogy zsarnokságra tör, akkor a cserépszavazással száműzték Athénből 10 évre.

Az athéni demokrácia fénykora a persze háborúk utáni időszakra tehető. Ennek egyik legnagyobb alakja az ősi arisztokrata családból származó PERIKLÉSZ, akit 15-ször választottak meg a sztratégoszi posztra. Ez a Kr.e. 5. század környéke. Periklész korában a jogi egyenlőség a szabad polgárok számára már megvalósult. A politikában, a közéletben való részvételt a gyakorlatban is biztosították mindenki számára. A politikai életben sajátos szerepet játszó színházi látogatásért is bevetik a napidíjat. Az athéni demokrácia fénykora, Athén fénykora is egyben.

Nem oly bonyolult ez!!!
 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)