Szóvá kell tennünk: Törvénykezési ámokfutás

Nem kizárt, hogy a szokatlanul változékony időjárás is befolyásolta a parlamenti képviselőket, de más tényezők is közrejátszhattak abban, hogy „futószalagon” gyártották az újabbnál újabb törvényeket, gyötrődtek az özönével beérkező módosítások „megemésztésével”, majd a vajúdási aktus lezajlását jelentő sikeres szavazati arányban megszületett új „törvény-jövevény” csőstől kapta az ellenzék és a közvélemény kritikáját, de az is előfordult, hogy beinvitálták a mindentudó, döntéseiben megkérdőjelezhetetlen Alkotmánybíróság szőnyegének a szélére és annullálták a létrejöttét.

Hasonló tortúrák okai nagy valószínűséggel abban rejlettek, hogy egyes törvények előkészítése csapnivalóan rossz volt, mások pedig szükségtelenek, értelmezhetetlenek vagy alkalmazhatatlanok voltak és többségükre jellemző volt az érthetőséget megnehezítő – sőt egyenesen kizáró -, redundancia.

I./a. Etalon példánk egyik gyöngyszeme az a törvény, amely a primitív gondolkodású kiagyalója (agyalójuk) elképzelése szerint, az elesett rétegek megsegítését szolgálná, de helyette megalázta, megszégyenítette és/vagy elbizonytalanította azokat, akik koruknál, egészségi állapotuknál, valamint anyagi helyzetüknél fogva nem képesek elhunyt hozzátartozójuk végtisztességének megadásához szükséges anyagiak előteremtésére. Ez a példátlanul embertelen, tapintatlan, átgondolatlan és az esetek többségében végrehajthatatlan törvény (nevezhetnénk a „csináld magad mozgalom”-hoz hasonlóan: „ásd a gödröt, ne siránkozz” mozgalomnak). Ez a törvény mindaddig a parlament szégyenfoltja lesz, amíg el nem törlik. Megváltoztatására vagy helyettesítésére megemlítjük az MJB által már többször javasolt megoldást, miszerint: minden magyar állampolgár számára alanyi jogon kellene biztosítani, a végső búcsúztatásához szükséges alapvető (eszközökre, munkadíjra, szállításra, felkészítésre, stb.,) szükséges költségeket, amelyek a hozzátartozó(k) lehetősége és kívánsága szerint, saját büdzséjük terhére bővíthetők. Nem vonatkozik ez természetesen a Horn-féle pufajkások dísztemetésére, amely teljes költségét az adófizetők állják!

I./b. A „trafiktörvény” vagy „mahorka törvény” szülőanyja (vagy szülőapja) sem lesz a Nobel-díj várományosa, és a következmények számbavételénél alighanem leblokkolt az origónál, kinyitva a lopás, a korrupció, a csalás, az ügyeskedés, a hamisítás és a csempészés kincsestárát, vagy egy új „NIKOTIN ZRT” fedőnevű iparág létrejöttét, amelyek felderítésére, megfékezésére, illetve szankcionálására fordított erőkkel és eszközökkel csupán olyan eredményeket lehet elérni, mint amilyeneket az USA-ban bevezetett szesztilalom során elértek: SEMMILYENT! Többe kerül a leves, mint a hús!

I./c. A hazaárulás vádját, a rendszerváltozást követően, egyre többen, több helyen és gyakrabban hangoztatják (a vádlottat vagy a vádlót ért) mindennemű következmények nélkül. Talán sokaknak fel sem tűnt, hogy a Rákosi- Kádár érák alatt elkövetett legsúlyosabb bűnök miatti felelősségre vonás Antall József, Sólyom László, Für Lajos és hasonszőrű társaik „álszent” hozzáállása következtében a feledtetés homályába „landolt” és az időnként követelődzők száját a „most nem aktuális” magyarázattal(?) Fogták be.

Hazaárulást követ el az az állampolgár, aki hazánk függetlenségét, területi épségét, vagy alkotmányos rendjét megsérti, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn. Súlyosbító körülménynek számít, ha külföldi fegyveres erőnek a behívását vagy igénybevételét követi el.

Történelmünk legkirívóbb példájának számító hazaárulás Kádár János, Münnich Ferenc, Apró Antal, Biszku Béla Csémi Károly, Marosán György és társaik nevéhez fűződik, de az indiai szent tehenekhez hasonlóan, különleges (törvényen kívüli) védelem alatt álltak, ami a jámbor kérődző állatokra vonatkoztatva még (úgy, ahogy) érthető, de az emberszabású szörnyetegekre történt kiterjesztése, már az ismeretlen elkövetők cinkosságára utal!

Talán azt sem ártana figyelmen kívül hagyni, hogy hazaárulásnak minősül az is, ha államunkra súlyos hátrányt okozó, igaztalan, becsmérlő, vádaskodó kijelentéseket tesz állami szolgálatban vagy hivatalos megbízatásban (ezek közé sorolhatók – többek között Göncz Árpád, Gyurcsány Ferenc, Göncz Kinga, Tabajdi Csaba, Bokros Lajos, Heller Ágnes, stb.,), valamint aki külföldi személyek vagy szervezetek bevonását kéri, belpolitikai kérdések vizsgálatára vagy rendezésére.

I./d. A törvénykezési ámokfutás fonákságai már a rendszerváltozás első évében is jelentkeztek, amikor például a parlamenti határozat és a Számvevőszék által kivizsgált tények ellenére, Für Lajos „futni hagyott” 11 korrupt, enyveskezű és hivatali hatalmukkal visszaélő tábornokot, Göncz Árpád köztársasági elnök pedig meleg szavakkal búcsúztatta és „a több évtizedes (!!!) eredményes munkássága elismeréseként” (Sic!), a Magyar Köztársaság Rubinokkal ékesített Zászlórendje kitűntetést adományozta annak a Kárpáti Ferenc tábornoknak (a Számvevőszék által érinttetek egyikének), aki a sereg fő-komisszárjaként „több évtizeden át” mosta a tiszti, tiszthelyettesi, sor-és polgári állomány agyát a kommunista-bolsevik maszlagokkal, hazugságokkal és téveszmékkel.

Amikor az MTA TMB tagjaként (1992-ben) levélben arra kértem Für Lajost és Kosáry Domokost (az MTA elnökét), hogy a Hadtudományi Szakbizottságot (HSZB) válasszuk újra, mert vannak közöttük kompromittálódott személyek is, akkor mindkettőtől azt az egybecsengő választ kaptam, hogy: „most nem aktuális a kérdés”. Két hónap múlva, megköszönve a TMB-ben kifejtett munkásságomat, felmentettek a TMB tagságból, majd aktuálissá vált a HSZB újjáválasztása, telítve lett pufajkásokkal és elnökévé azt a Mórocz Lajos vezérezredest választották meg, aki ’56-ban (századosként) harckocsiból lőtte a Soroksár úton felállított barikádokat védő forradalmárokat, majd később rekordgyorsasággal haladt felfelé a rendfokozati lista csúcsára, és – többek között – , a VSZ Egyesített Fegyveres Erői Főparancsnokának magyarországi helyettese lett.

Az irányt mutatók követőihez csatlakozott Raffay Ernő, aki a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatói kinevezésekor megnyugtatta a személyi állományt, hogy „nem lesz tisztogatás” náluk, vagyis ne tartsanak semmitől az oda átejtőernyőztetett politikai munkások és pártbizottsági tagok. Szabó János honvédelmi miniszterré történt kinevezésekor szintén azt nyilatkozta 1998. augusztus elsején megjelent Bencsik András Demokrata c. lapjában, hogy: „Nem rendezek tisztogatást! Biztosan értették, akik felé címeztem. Mire volna jó a végtelenségig nyaldosni a sebeinket?”. Javukra kell írni, hogy mindketten következetesek voltak és betartották az ígéretüket, az érintettek pedig „biztosan” értették az üzeneteket. No comment!

II.

BÍRÓSÁGOK, BÍRÁK, ÜGYÉSZSÉGEK ÉS ÜGYÉSZEK

Hazánk egyik „leggyengébb láncszemének” minősülnek a bíróságok, a bírák, valamint az ügyészségek és az ügyészek. Tevékenységüket sok esetben „fémjelzi” a mérhetetlen lassúság (huzavona), a figyelmetlenség, a vádemelés és az ítélkezés pongyolasága, a hiányos felkészültségük, valamint az elfogultságukra (részrehajlásukra) utaló állásfoglalásuk kirívó (a közvéleményt irritáló és felháborító) jellege. Mindezek mellett,- minden tisztelet és elismerés a kivételeknek.

Igazolásként megemlíthetők: a Rajk ügy, a Mindszenty ügy, a Sólyom perben elítélt tábornokok ügye, az ’56-os megtorlás bírósági ügytömegei, az olajszőkítési ügy, a Tocsik ügy, a Princz ügy, a Hagyó ügy, a MÁV ügy, a Lapos ügy, a Malév ügy, a Hunvald ügy és az oldalakon át sorolható, egyéb megtartott vagy elhallgatott ügyészségi/bírósági ügyek tömegei, beleértve a legutóbbi Biszku ügyet és a négy ember halálát okozó Eva Varholíková Rezesová ügyét.

II./a. A bíróságok tevékenységének vizsgálata során tapasztalt ún. „túlterhelési” jelenségek megszüntetésére tett (ellenszolgáltatást nem igénylő) alábbi javaslatunk komoly megfontolást és alkalmazási próbát igényel:

– a peres ügyek kezdetekor az igazmondásra figyelmeztetett (sablon szöveg elhadarásán kívül), az ítéletben marasztalják el azokat a tanúkat is, akik bizonyíthatóan hamisan tanúskodtak és a bíróság megtévesztése mellett a peres ügy elhúzódásában is érintettek;

– törekedjenek arra, hogy egy adott per elnapolása ne haladja meg az egy hónapot, mert a tárgyalási idő azzal is növekszik, hogy a hosszabb szünet elteltével számos kérdést (pontot, véleményt, igazolást vagy tagadást) minden per kezdetén ismételni kell;

– a bírák szigorúan ragaszkodjanak a kereseti pontokhoz kapcsolódó pro és kontra érvek (tények, adatok, magyarázatok) tisztázására, mert gyakran előfordul, hogy a peres felek más kérdésekkel „húzzák” az időt;

– a peres felek egyikének rendszeres távolmaradása esetében, a per elnapolása max. egy alkalommal legyen megengedett;

– a per „levezénylését” csak abban az esetben vállalja fel a bíró, ha a témakör nem ismeretlen előtte, vagy fel tud rá készülni, mert ellenkező esetben szakértők kijelölésével (azok felkészülésével) jelentősen elhúzódik a peres ügy lezajlása (ezt a következőkben konkrét példákkal igazoljuk).

II./b. Az ügyészségek időhúzása és a vádemeléshez szükséges anyagok utáni (felesleges) kutakodására való hivatkozása talán legjobban a Biszku ügy apropójával igazolható, hiszen évtizedek óta ismert, hiteles okmányokkal igazolható (amelyeket több mint egy éve át is küldtünk a Legfőbb Ügyészségre), hogy 1957. december 10-én az MSZMP politikai bizottsági ülésén, Biszku Béla (belügyminiszter és Pol. Biz. tag) egy jelentést nyújtott be, valamint szóbeli felszálalást is tett, mindkettőben az „ellenforradalmárok” felelősségre vonását taglalta, és sokallta az enyhe ítéletek számát, ugyanakkor kevesellte a viszonylag kevés fizikai megsemmisítések mennyiségét (Sic!)! Felszólalásában megemlítette, hogy Kispesten személyesen ellenőrizte a bíróság munkáját, liberalizmust tapasztalt és „utasítást adott, hogy a kispesti ellenforradalmi szervezkedés ügyét pontosan dokumentálják, és szigorú ítéleteket kell javasolni” (Sic!). Vajon van-e a világon még egy olyan ügyészség, amelynek ennyi konkrétum nem lenne elegendő a vádemeléshez?

II./c. Ismereteink szerint, az ügyészség akkor is köteles vizsgálatot indítani törvénysértő ügyekben, ha feljelentés nem történik, de tudomást szerez a történtekről. Igazolható, hogy az elmúlt évtizedekben hasonló jellegű vizsgálatok csak elvétve történtek, sőt az ügyészségek még a feljelentéseket is figyelmen kívül hagyták. Háborús bűntett vagy emberiség elleni bűntettekről már többször és többen tájékoztattuk az ügyészséget, de a vizsgálatok elmaradtak. Ezért „úszhatta” meg Kádár és bandája is az elmarasztalást, Gyurcsány és söpredéke a 2006-ban történteket és Szalay Róbert, a Kilián laktanya birtokba vevője, a Corvin-közi forradalmárok lövetéséért (gyakorlatilag az első ’56-os sortűz végrehajtásáért) felelős politikai tiszt (majd pufajkás „rendcsináló”) a felelősségre vonást. A Miklós utcai bíróságon lezajlott Bokor-Szalay perben a pufajkás Bánkuty Géza írásban és szóban kifejtett hamis tanúvallomását, sem a bírónő, sem a kerületi ügyészség nem szankcionálta.

II./d. Iskolapéldaként is szolgálhat, a következőkben felvázolt, egyes bírák időhúzási módszerét bemutató perek lezajlása. A Floridában lakó Bánkuty Géza (USA – magyar kettős állampolgárságú üzletember) becsületsértés címén, polgári pert indított prof. dr. Vincze János ellen. A mintegy három évig húzódó, 12 tárgyalást „átélt” per egyikén sem jelent meg a felperes, és csupán azért nem folytatódott, mert az utolsó tárgyaláson a felperes védője azzal a bejelentéssel kért újabb tárgyalási időpontot, hogy Bánkuty az USA-ban van azért nem jelenhetett meg erre a tárgyalásra. Vincze professzor viszont tájékoztatta a tanácsvezető bírót, hogy néhány órával a per kezdete előtt találkozott Bánkutyval az utcán, sőt beszélt is vele. A bíró erre berekesztette a tárgyalás, és ad acta tehette az ügyet, mert azóta az alperes semmilyen értesítést nem kapott a per további sorsáról (ez már több, mint 10 éve történt).

Bánkuty viszont újabb akcióba kezdett, büntetőpert indított Várhelyi András és személyem ellen, szintén becsületsértési ügyben. A kb. négy évig tartó (8 tárgyalást magában foglaló) per egyik tárgyalásán sem jelent meg a vádló, az utolsó tárgyalási napon, a vádló védője bejelentette, hogy nem tudott kapcsolatba lépni ügyfelével és eltávozik a tárgyaló teremből. A tanácsvezető bíró befejezettnek nyilvánította a pert.

Bánkuty következő lépése az volt, hogy ellenem indított polgári pert, amely mintegy három évig tartott (8 tárgyalással), és a felperes egyetlenegy tárgyalásra sem jött el! Az utolsó tárgyalási napon a bíró minden általa beadott kereseti pontját elutasította, és az ítéletben kötelezte a perköltség megfizetésére, valamint az ügyvédi költségem megtérítésére (37 ezer HUF értékben. Ennek már két éve és megkeresésünket Bánkuty védője is válasz nélkül hagyta.

Durván számolva, Bánkuty bohóckodása 10 évig tartott, ezalatt 28 tárgyaláson foglalkoztatta a bírákat, a védőket, az alpereseket, a vádlottakat és a megidézett tanúkat (mintegy 50 embert), orruknál fogva vezette a bírákat és az USA-ban fennhangon azt nyilatkozta, hogy milyen pereket és kik ellen indított vagy folytat a becsületének védelmében.

Tömény hazugságai és alaptalan vádaskodásai miatt személyesen soha nem volt bátorsága megjelenni a bírósági tárgyalásokon és a nagy tapasztalattal rendelkező bírák nem vették észre, hogy közönséges szélhámossal van dolguk, még akkor se, amikor hivatalos okmánnyal igazoltam, hogy a Floridai Bíróságon a bíró által feltett kérdésre, hogy mi volt a szerepe a forradalomban, eskü alatt tett vallomásában a következőket nyilatkozta: „Én a magyar földalatti mozgalom vezetője voltam 1956 novemberétől, amíg elhagytam Magyarországot”. Egyértelmű tehát, hogy a harcokban nem vett részt, és az is köztudott, hogy magyar földalatti mozgalom nem létezett, tehát vezetője sem volt!

II./e. Nem kevésbé tanulságos történet dr. Pataki Árpád tanácsvezető bíró – mások által már közétett – botrányos tevékenységének (ítéleteinek), saját tapasztalatokkal való kiegészítése, igazolva az előzőekben emlegetett bírói elfogultságot, valamint tájékozatlanságot. Király Béla személyem ellen indított polgári per során, Pataki bíró úr arra figyelmeztetett, hogy nem lenne szabad egy olyan embert megsérteni, aki a Magyar Köztársasági Érdemkereszt kitűntetés birtokosa. Ezzel érvelt Király védője is. Mindkettőjüket emlékeztettem arra, hogy Király Horthytól, Hitlertől, Mussolinitól, Szálasitól, Rákositól, Farkastól, Göncztől, Medgyessytől és Gyurcsánytól is kapott kitűntetést, de ezek sem jelenthetik azt, hogy a hibáit, bűneit, hazugságait ne lehessen szóvá tenni…

Pataki úr a Szalay/Bokor perben is „bemutatta” felkészültségét, amikor a kereseti pontok közül azzal a magyarázattal utasította el az egyik érvelésemet, hogy történelmi kérdések megítélése nem a bíróság feladata. Ezzel egyet is lehetne érteni, de a pufajkás Szalay keresetében felvetett sérelmét, miszerint nem egyértelmű, hogy az ő vezetésével foglalták el a Kilián laktanyát, mert 4 (azaz négy) egymástól eltérő változatokban adta elő az elmúlt évek során a laktanya birtokbavétel mozzanatait, tehát minimum három állítása hazugságnak minősül. Pataki bírónak nem történelmi kérdésben kellett állást foglalnia, hanem Szalay kvartett művét értékelni.

Pataki Árpád legsúlyosabb tévedése az volt, hogy elfogadott Szalaytól egy „sajtpapírra” rögzített igazolást, miszerint 1962-ben kapott bírósági ítélete koncepciós perben készült, ezért semmisnek tekintendő. Vagyis: állításommal ellentétben, Szalay nem minősül köztörvényes elítéltnek.

Fellebbezésemet a táblabíróság is elutasította, holott az 1989. évi XXXVI. törvényben rögzítettek alapján, Szalay jogerős ítéletben megállapított cselekménye (lopásra való felbujtás) nem áll összefüggésben az 56-os forradalommal, ezért a fenti törvény 6.§-ának (2) bekezdése alapján az 1962-ben kapott ítélete nem minősíthető semmisnek!

Vajon a bírák nem ismerik a törvényeket? Vagy tetszés szerint értelmezhetik? Merthogy: most Szalay is úgy értelmezi, hogy makulátlan előéletű, lelkiismeret furdalása sincsen, bár a lopásban elítélt szeretője (bűntársa) nem kapott semmisségi igazolást.

III.

EGYÉB AKTUÁLIS DOLGOK

III./a. A kormány által létrehozott Veritas Történetkutató Intézet vezetőjévé Szakály Sándort nevezték ki 5 évi időtartamra. Szakály Sándor kiváló bölcsésztudományi képzettséggel számtalan munkahelyen és beosztásokban dolgozott , volt a Hadtörténelmi Intézet és Múzeum segédmunkatársa, , főmunkatársa, osztályvezetője, a bécsi kirendeltség vezető-helyettese, az intézmény főigazgatója, majd a Duna TV kulturális igazgatója, alelnöke, a Magyar Országos Levéltár főigazgatójának tanácsadója, (egyben fő-levéltárosa), az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos kutatója, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Társadalomtudományi Tanszék tudományos szaktanácsadója, majd egyetemi tanára, a veszprémi Pannon Egyetem Filológiai és Társadalomtudományi Kar professzora, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektor helyettese. Továbbá 12 (azaz tizenkét) bizottság (társulat, kuratórium, tudományos tanács és szerkesztőség) tagja. Munkáját számos díjjal és kitűntetéssel honorálták.

Legújabb munkakörében sem lesz gond vele, amit elvárnak tőle, azt teljesíti, de sok újra ne számítsanak, aligha konfrontálódik a hazug, torz vagy ártalmas nézetekkel, Csak azért drukkoljunk, hogy az Intézet a veritas jelző szellemében, ne azt a torz és hazug irányvonalat kövessék, amely az NKE szervezésében Király Béla tudományos (?) emlékülés keretében megmutatkozott.

III./b. A rohamosan közelgő országgyűlési választásokra való tekintettel nem ártana, ha Lázár János úr egy kicsit visszafogottabban viselkedne, és nem rontaná a FIDESZ esélyeit. Emlékezetes, hogy a parlament pénztárából a számla nélküli 12,5 milliós pénzfelvétellel néhány évvel ezelőtt az OGY képviselők listavezetője volt, de azzal sem növelte a pártja tekintélyét, hogy lekezelően nyilatkozott azokról, akiknek nincs semmijük, a jelenlegi fácánvadászati bulija pedig kísértetiesen hasonlít a Kiskirályok mundérban, c. könyvecskében szereplő egyes hatalmi mámorban szenvedő személyek viselkedéséhez. És az utóbbiakat nem akarom mentegetni, hiszen loptak, csaltak, hazudtak eleget, de aligha volt közöttük olyan, aki egy időben két vagy több munkahelyről kapott volna fizetést!

Lázár úrhoz hasonlóan Bábiné Szottfried Gabriella is jobb lett volna, ha nem nyilatkozik a munkanélküliekről, vagy ha az egyik jól fizetető munkahelyét felajánlotta volna egy munkanélkülinek, mert azzal biztosan növelte volna a pártjára szavazók számát, így viszont a más pártokra voksolók számát szaporította.

III./c. Kövér László elnök úr szerint a kommunisták eltávolításához és a magyar társadalmi viszonyok, valamint az emberek gondolkodás módjának a megváltoztatásához negyven év kell. Nem akarom megsérteni Kövér urat, de ellent kell mondanom a jóslatának. Ha így mennek a dolgok, akkor, negyven év is kevés lesz a változáshoz! Ha emberiségirtó pártok virulnak szaporodnak, összekacsintanak és viszik a prímet a közéletben, ha a parlamentben ortodox kommunisták feszengnek, ha a Fidesz permanens defenzívában van (vagy lesz), ha a bűnösök hangadókká válnak és a felelősségre vonás elsikkad (lásd: Gyurcsány, Biszku, Demszky, Bajnai, Mesterházy és hasonszőrű társaik), Ha a HIR TV-ben (is) az ellenzékieket népszerűsítik (mutogatják szünet nélkül), akkor mitől és miért lenne gyökeres változás? Ha a parlament elnöke az egyes kinevezéseknél az előző éra prominenseit részesíti előnyben, akkor nem történik csoda.

2/3-os többség ÉBRESZTŐ!!! Rákosi és/vagy Kádár nem gondolkodott 40 évben!

III./d. A választások közeledtére előbukkantak az országot nyomorba döntő régi (levitézlett) rend hívei. Az „őshüllők”is kimásztak az odvaikból, Lendvai Ildikó, Kuncze Gábor, Szanyi Tibor és társai, keblükre ölelték a paranoiás, félnótás, hazug és hordószónok Gyurcsányt. A hisztérika Vadai Ágnes által (is) gerjesztett lenini-sztalini-kádári mámorban élő, agybeteg, Krupszkaja kinézetű tüntetők elfelejtették az egy párt rendszer áldásait: az árú hiányt, a selejtes áruk tömegét, a megtorlást, az akasztófák erdeit, a csengőfrászt, az új temetkezési módszert és kellékeit, hátradrótozott kezű, koporsó nélkül elkapart mártírokat, a hozzátartozok kisemmizését, az aknákkal telepített határsávokat, a besúgók tízezreit, a főguruk „édes életét”, kötelező tapsikolást, felvonulást és a „vezérek” istenítését.

Most pedig a milliárdosokká avanzsált éhes proletárok halandzsáját szívják magukba és könnyes szemmel csókolgatják az éveken át szemükbe hazudozó, adósságot adósságra halmozó, felelősség alól kibújó, ismét hatalomra vágyódó banda fáradtságot nem ismerő, kampányoló tagjait.

Olyanokról is hallani, akik Kádár visszatérésében reménykednek. Komolyan kell venni ezeket a „hívőket” is, mert például az ún. Kádár Baráti Társaság közvetlen kapcsolatban van a felhők felett lebegő, és hazánkat figyelő Kádárral.

Befejezésként azt is figyelembe kell venni, hogy a baloldal eddig is minden választáskor új csalási trükköket vetett be voksai számának növelése érdekében, az elmúlt hónapokban is bemutatott néhány újdonságot és még az sem biztos, hogy nem ismétli meg, mivel az ügyészség nem emelt vádat ellenük. Tehát kiegészítve az előző ÉBRESZTŐRE utaló felszólítást: ÉBERSÉG(!) Tisztelt Olvasók, ÉBRESZTŐ és ÉBERSÉG!

Prof. Dr. Bokor Imre

Nemzeti InternetFigyelő