Hirdetés

Szomorú, de biztató karácsonyi gondolatok! Még nem késő!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
(A kép csak illusztráció)
(A kép csak illusztráció)

Tegnap, bevásárlásból hazafelé igyekezve (csak a főzéshez szükséges fontos dolgokat vettem meg) Debrecenben, a Petőfi téren, a fodrászat melletti Nemzeti Dohánybolt bejárata mellett egy embert vettem észre, ahogy a fal mellé guzorogva fekszik, és láthatóan nincs magánál.

Én egy ilyen emberrel nem sok mindent tudnék tenni, hisz nekem is nehezemre esik még a közlekedés is, nem bírnék el vele. Azt láttam, hogy él, mert megmozdította a kezét. Pár lépést tovább mentem, s figyeltem, hátha valaki megpróbál neki segíteni.

Nos, a “szeretet nagy ünnepe” előtt egy nappal nem, hogy senki nem állt meg mellette, de még rá se néztek az emberek. Egyetlen fiatalember ment oda hozzá, de amikor látta, hogy él, tovább ment. Elfacsarodott a szívem… Tudom, hogy hibás az az ember, aki ilyen állapotba kerül, de mit tudhatom én, mi vezette idáig, mi okozta, hogy ennyire lesüllyedt? Akármi is történt vele, most segítség kellett neki. Vártam néhány percet, majd elő vettem a telefonomat, és felhívtam a rendőrséget. Elmondtam, hogy mit látok, és megköszönték, azt ígérve, hogy megnézik, mi van vele. Vártam még pár percet, de aztán tovább mentem, hisz nekem is dolgom volt még. Később még láttam, hogy már nincs ott az ember. Amikor haza értem, csörgött a telefonom. Ismeretlen szám volt, felvettem, és egy rendőrtiszt hívott fel. Megkérdezte, hogy ugye, én szóltam nekik a miatt az ember miatt, aki a Petőfi téren feküdt. Igent mondtam, s erre ő tájékoztatott, hogy bevitték a megfelelő helyre, reggelig ott lesz. Azt mondta, mert kicsit magához tért, hogy megverték. Én ilyet nem láttam, s míg én ott voltam, senki nem ért hozzá (még rá se néztek) mondtam a tisztnek, de lehet, hogy előtte tényleg megverték. A rendőrtiszt nagyon megköszönte, hogy hívtam őket, és boldog karácsonyt és újévet kívánva köszönt el tőlem. Csak tátottam a számat a meglepetéstől, de őszintén jól esett, hogy tájékoztatott. Meg is köszöntem neki én is, és ugyanúgy köszöntem el tőle.

Azután a magam csendességében elgondolkoztam. Hogy is van ez? Mit is kellene ünnepelnünk Karácsonykor? Miféle szeretetet?

S a következők jutottak eszembe. A kezdetek kezdetén a megtévedt, Isten iránt engedetlen ember elszakította magát az Istentől, s engedett a Sátán csábításának. Mivel nem hiszek az öngyógyításban, könnyű megértenem, hogy ezt a megromlott állapotot az ember képtelen lett volna helyre állítani, ezért Istennek magának kellett cselekednie. Így jött Jézus, testet öltve közénk, hogy helyreállítsa a megszakadt, megromlott kapcsolatot. De kiknek is van szükségük a segítségre? Mit mond erről Jézus?

 “Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” (Mt 9: 12-13)

És hogyan jött közénk Jézus? Bele gondolt valaki abba, hogy gyakorlatilag Ő is hajléktalanként jött a földre, nyomorúságos körülmények között, az istálló mocskos, büdös szennye között? Neki és szüleinek sem volt fedél, ahol lehajtsák fejüket, csak az az istálló. S később is így élt, így járta a világot. Volt, amikor befogadták, volt, amikor elkergették,… Sőt, kisgyermekként menekülnie kellett Heródes gyilkos haragja elől is. Nem véletlenül mondta:

“A rókáknak van barlangjuk és az égi madaraknak van fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.” (Mt 8: 20)

Bele gondoltunk ebbe valaha? Hogy a Mindenható lényegében egy hajléktalan és menekült volt itt közöttünk? Képes volt lealacsonyodni a legelesettebbek, legkiszolgáltatottabb emberek szintjére, hogy felemelje őket onnan, s a legnagyobb dicsőségbe juttassa őket.

“Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is.” (Jn 14: 2-3)

Nos, Karácsonykor minden hívő embernek (de így kellene lenni minden embernek), ezt a második eljövetelt kell várnia! Nem valamiféle emberi majomszeretet ünnepe a karácsony. Nem arról kell, hogy szóljon, hogy egymást elhalmozzuk ajándékokkal,… hanem arról hogy próbáljunk Jézushoz hasonlóan élni, s észrevenni az elesetteket, a bajban lévőket, a kárhozat felé rohanókat, s próbáljuk megmenteni őket! Ajándékozzuk meg őket az evangélium üzenetével:

“Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa.” (Jn 3: 16-17)

Ez a két versszak így, együtt az igazi evangéliumi üzenet, örömhír! Ez az a szeretet, amire Jézus tanítani akart bennünket!

Ha ezt nem értjük, és nem tesszük, minden vallásos buzgólkodásunk hiábavaló! Akkor nem mennyei kincseket gyűjtünk, hanem olyanokat, amiket a tűz megemészt, s magunk is elégünk a tűzben! Csak Jézus volt képes kiemelni minket a halál torkából, a kárhozatból. S ha őt követjük, akkor nekünk is ezt kell tennünk.

Karácsony ünnepén gondolkozzunk el ezen nagyon. Mit ér a mi hívő életünk? Kit is várunk mi vissza, és miféle szeretet van bennünk?

Megismétlem Jézus szavait:

“Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.”

Legyünk éberek és készenlétben, mert: Az Úr közel!

Ámen! (Jövel, Uram, Jézus, hamar!)

Czakó István

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás