KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szolyva 1944-45: a haláltábor

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Reiner Péter gondolatai

Tisztelt Honfitársaim,kedves Barátaim!

Kárpátaljai barátaim alkotó segítségével közzé teszek egy újabb nagy jelentőségű dokumentumfilmet a Szolyván 1944-45-ben létesített bolsevik megsemmisítő haláltáborról.

Ez a végtelen szomorú történet szerves része a 45 évig  tudatosan elhallgatott magyar történelmünknek pont úgy, mint lengyel testvéreinknek volt Katyn.

A drámai történelmünket alapos kutatások alapján feltárók hiteles munkája alapján bemutató emlékhelyet, közel negyedszázada mi is rendszeresen látogatjuk a szervezésemben  évente honismereti kirándulásra járókkal együtt.

Mint ahogy történelmünkben is minden mindennel összefügg, ennek a drámai történetnek a tudatos elhallgatása sem választható el attól a most folyó küzdelemtől mely Horthy kormányzónk hagyatékának tudatos félremagyarázásával és a négy évtizedes bolsevik felfogású oktatásból eredeztethetően nem egyesíti, hanem sajnálatosan megosztja nemzetünket, tetten érhető kettős mércével ítéli meg történelmünket.

Szolyva drámája is bizonyítja, hogy előbb-utóbb elkerülhetetlen az igazság megismerése és reményeink szerint az ebből következő igazságtétel, a bolsevista terror következtében elpusztított mártírok és sérelmeket szenvedők teljes kárpótlása.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Pressman szerint ő mindent megpróbál, de a magyar kormány nem ért a szóból

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Szolyva 1944-45: a haláltábor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük