KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szlovén lap: Magyarország Ukrajna orosz megszállására „enyhén irigy elégedettséggel” tekinthet

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Delo.si publicistája úgy véli, a magyar nyilvánosság „hagyta magát meggyőzni arról, hogy a háborúra adott első, ösztönös reakciója hibás volt”.

A Delo.si „Miként lettünk Donbasz?” című publicisztikájának szerzője közölte, hogy Magyarország Oroszországhoz hasonlóan egy egykor erős birodalom örököseként tekint saját magára, az egykori volt birodalmak végét pedig nemzeti katasztrófaként értelmezik.

A szlovén újságíró szerint mikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, Magyarországon erős volt a szimpátia a legyőzöttel szemben, ami a történelmi tapasztalatok miatt érthető is.

A szerző ezután azzal folytatta, hogy

„a választások előtt álló Fidesz komoly gondban volt, moszkvabarát politikája miatt Orbán Viktor mégsem került bajba: sosem látott mértékű győzelmet aratott, amihez nagyon nagy erőfeszítésekre volt ugyanakkor szükség”

– emlékeztetett.

„A magyar sajtó putyinista propagandát kezdett terjeszteni”

A véleménycikk szerint ekkor vonták teljes felügyelet alá a tömegtájékoztatást,

„a magyar sajtó putyinista propagandát kezdett terjeszteni akkor is, amikor Orbán a leginkább európapárti, atlantista arcát mutatta a világnak”.

A szerző hozzátette, hogy ahhoz, ami következett, „kellett a magyar nyilvánosság is, amely hagyta magát meggyőzni arról, hogy a háborúra adott első, ösztönös reakciója hibás volt”. Laczó Ferenc magyar történészre is hivatkozott, aki felhívta arra a figyelmet, hogy minden nemzetnek többféle narratíva áll rendelkezésére, melyek sokszor egymásnak is ellentmondanak.

Hozzátette, hogy „a magyar ellenzék az ukrajnai háborúban 1956 megismétlődését látta, felelevenítve a »Ruszkik haza!« szlogent, miközben az orosz-ukrán viszonyt a magyar-szlovákkal is párhuzamba lehet állítani”.

„Hiszen hosszú együttélésre tekinthet vissza mindkét nemzetpár, a magyar nacionalizmus pedig Ukrajna orosz megszállására enyhén irigy elégedettséggel tekinthet”

– vélte a Delo.si munkatársa.

Mandiner

Ez is érdekelheti:  Kuleba őrjöngve adott interjút a Politicónak: Adjátok ide nekünk a rohadt Patriotokat!

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük