KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szlovákiai buszbaleset: 18 utas hazaérkezett, ketten továbbra is mélyaltatásban vannak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Szlovákiában balesetet szenvedett magyar autóbusz utasai közül tizennyolcan hazaérkeztek Magyarországra – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában. Elmondta: a 21 súlyos sérült közül ketten továbbra is mélyaltatásban vannak.

A magyar busz egy kamionnal ütközött össze hétfő délelőtt a szlovákiai D2-es autópályán. A balesetben egy ember meghalt, 37-en könnyebben, 21-en súlyosan sérültek meg, őket a szakolcai, a nagyszombati, a malackai, illetve három pozsonyi kórházban ápolják.

Menczer Tamás elmondta: a külügyminisztérium call centerébe 31 hívás érkezett a balesettel kapcsolatban, és minden utast sikerült azonosítani.

Kiemelte:

a nagykövetség munkatársai hétfő óta a helyszínen, illetve a kórházakban vannak, hogy segítsék a sérülteket, de az utasok azonosításában és a rokonok, ismerősök tájékoztatásában is részt vettek, vesznek.

Hangsúlyozta, hogy kollégáik a továbbiakban is segítik a baleset sérültjeit.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszámolt arról, hogy a könnyebben megsérült 37 utast egy tűzoltó-parancsnokságon vizsgálták meg, közülük 23-at további vizsgálatokra kórházba küldtek. Ezt 19 ember fogadta el, őket kórházba szállították, míg négy ember visszautasította a további vizsgálatokat.

Az utasok közül 18-an indultak el hétfő este és érkeztek meg Magyarországra

– ismertette.

A baleset okával kapcsolatban Menczer Tamás nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, azt mondta: addig nem kommentálja ezt, amíg a hatósági vizsgálat le nem zárul.

Kitért arra, amint a sérültek hazaszállítható állapotban lesznek, az Országos Mentőszolgálat – az orvosi protokoll szerint – segítséget nyújt a hazaszállításukban.

 

Kiemelt kép: Szlovák rendőrség

Ez is érdekelheti:  Kirill Budanov kijelölt célpontja lett az oroszoknak

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük