KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szlovákia és Csehország már vétóval fenyegeti az EU-t

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Robert Fico szlovák kormányfő nem hiszi el Petro Porosenko ukrán elnök minden szavát

vetoEgyaránt értelmetlennek nevezte az Oroszország elleni szankciók tervezett kiterjesztését Bohuslav Sobotka cseh és Robert Fico szlovák kormányfő. Mindketten bejelentették azt is, hogy országuk nevében fenntartják a jogot a tervezett intézkedéscsomag megvétózására.

A két szocdem párti miniszterelnök a következő héten állandó kapcsolatban lesz egymással, és kabinetjük végleges álláspontjáról a konkrét brüsszeli javaslatok ismeretében rendszeresen konzultálni fognak.

Fico a szlovák újságíróknak nyilatkozva rámutatott, az eddigi szankciók eredménytelenek voltak, mert egyáltalán nem késztették jobb belátásra Oroszországot. Ráadásul a Kreml ellenintézkedései jelentős anyagi károkat okoztak a szlovákiai exportőröknek. Hozzátette: – Tisztelem az ukrán államfőt, de minden szavát nem hiszem el. Petro Porosenko az ukrajnai eseményekről saját helyzetértékelését adta elő. Úgy vélem, a teljes igazságról csak akkor alakíthatunk ki tárgyilagos képet, ha más véleményeket is megfontolunk. Mi nem a propaganda és a dezinformációk vagy más országok érdekei alapján cselekszünk. Követelni fogjuk, hogy megbízható és kellőképpen ellenőrzött tények ismeretében döntsünk, következetesen vegyük figyelembe a nemzetközi jogot, partnereink pedig tartsák tiszteletben nemzeti érdekeinket. Az uniós országoknak úgy kell a továbbiakban is viselkedniük, hogy ne kerüljön veszélybe a stabil földgáz-szállítás – hangsúlyozta a szlovák kormányfő.

Prágai kollégája rámutatott arra is, hogy az EU szankciók kiterjesztését nemcsak Prága és Pozsony ellenzi. Hasonló ellenvetések és fenntartások várhatók a magyar és az osztrák kormány részéről is.

NOL.hu

Ez is érdekelheti:  Ukrajnában már lőnek a "toborzók" az ellenálló mozgósítottakra

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Szlovákia és Csehország már vétóval fenyegeti az EU-t

  1. Itt tulajdonképpen nem csak a keleteuropai országok kerülnek bajba hanem a nyugatiak is mert a gáz oda is megy aztán a jo nép kirámolja a parlamentböl a szankcionálokat. És teljes mértékben igazuk lesz.a brüsszeli idioták meg mehetnek Ukrajnába kapálni.

  2. Ebben az esetben sem Ficonak van igaza, hanem a tényeknek. Szlovákia igen nagy exportbevételtől esne el, olyannyira, hogy összedőlhet a gazdaságuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük