KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szinte ingyen lehetne fűteni azzal az eszközzel, amit Egely György bemutatott

Rezsicsökkentés (?) ide vagy oda, a fűtés drága dolog. Azonban léteznek olyan találmányok, amelyek jelentősen megnehezítenék a pénztárcafosztók dolgát. Éppen egy ilyet mutat be az alábbi videón Egely György, akit nagyon sokan jól ismernek. 

egely_gyorgy16092603

Ő az az ember – végzettségét tekintve gépészmérnök – , aki hosszú évek óta találmányok egész sorát vonultatja fel, melyek megkönnyíthetnék a hétköznapjainkat. A különböző lobbiérdekek azonban minden erejüket bedobják azok ellen, akik találmányaikkal veszélyeztethetik az emberiséget függőségben tartó érdekcsoportokat. 

Az alábbi felvétel is már több mint 3 éve készült. Hogy miért csak most mutatjuk be? Mert most találkoztunk vele, azonban nagyon fontos, hogy ezek az információk  – még, ha késve is – minél többekhez eljussanak.

Íme, itt egy berendezés, aminek használata filléres, nem kell hozzá gáz vagy olaj (ami ugye igencsak drága), csupán egy kevés faszén, egy grafit ceruzabetét és egy pici elektromos áram. Amit viszont ezért cserébe kapunk, az szinte hihetetlen.

Égely György bemutatja:

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Ukrajna orosz műtrágyáért könyörög

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

8 thoughts on “Szinte ingyen lehetne fűteni azzal az eszközzel, amit Egely György bemutatott

  1. na ilyesmikrol jó, hasznos tudnia mindenkinek, mint az ezt megcáfoló dolgokról is. Csak a ketto együtt adja ennek rendes képét meg számunkra …

    mindíg, mindenben, mindenkor az igazra, a helyt-állóra van szükségünk …

  2. Már megint a kezelhetetlen pénzéhség ami szinte minden probléma alapja.
    H.B.
    “Évezredek óta a pénz az ö becsületük, az uzsora a fegyverük, és az utálat az értéket előállító népekkel szemben, a vezér csillaguk”

  3. T Magyarsag es Egely Gyorgy tudom a gepeszmernoki diplomaval sokmindent meg lehet kapni mint ahogy on is sokmindent megkapot ezt bizonyitja csodalatos talalmanya is. De sajnos az egyetemek nem keszitik fel a diplomazo halgatolkat a szabvany Magyar ostobasagok, erdek es korupcio valamint a naiv felfogas ellen. Nalunk 1000 eve kuzdenek orszagunk tudatos tonkreteteleert ostoba, diletens emberek maradi felfogassal megaldot bunkok, vagy nagyon is okos szamitok akik aljas indokok miat nem engedelyeztek a Magyar feltalalokat eredmenyessen mukodni es talalmanyaikat, felfedezeseiket a kozvelemeny elle tarni hasznositani. Pedig voltak egynehanyan az elmult szazadokban Irinyi Janos, es a csoda gyufa ill a bisztonsagi gyufa, de mivel nalunk es Magyar talalta fel nem kell de mint Sved az mar igen johet nem szamitott, hogy mibe kerul es az sem, hogy Irinyi Janos ehezik, De a Magyar vezetok ma is segitenek mindenkin cask rajtunk Magyarokon na azt mar nem. MI a fenenek nekunk az olcso futes technika meg a vegen jol is elhetnenek az ehezok, es mi meg szegenyebbek lennenk es lassabban jonnenek a milliardok. Magyar felfogas a tanulsag ha elismerest es jobbeletet akarsz vidd a talalmanyod es menj el innen barhova mert a hon fog elveszejteni mint sok mas joravalo tudost feltalalot es munkast.Menj el innen mert hazadnak renduletlenul legy hive Magyar de sajnos nem ithol ,idegenben konnyebb.Tisztelettel Nimcsovics gergely aki mar 33 evvel ezelott elment innen, de a szivet azt nem tudta magaval vinni az itt maradt, mert ez a hazam en itt szuluttem, itt szulettunk es nehez az elszakadas a szulofodunktol es masokat segiteni es nem a mi hazankat.Vagy is megis igaza van Woros Martyi Mihalynak Hazadnak renduletlenul legy hive o Magyar.

  4. Azért én nagy kíváncsisággal megnézném ennek az Égely Györgynek a téli fűtésének a gázszámláit.
    Biztos meglenne az oka, hogy miért nem fagyott még télen halálra.

  5. 30 éve várom Égési úr válaszát. Az akkori időbeni találmányára nem válaszolt email kérdésemre.
    Nem tudom mit kérdeztem tőle, nem is számít. Egyébként nagyon nagyra becsülöm tudását, sokat segít a másként gondolkodásban.
    Sok-sok sikert kívánok a munkásságában.
    Kevés magyar feltaláló van , aki 30-40 évig bírja az elfogadtalanságot .

  6. Ez olyan,mint a perpétum mobile,úgy hülyeség,ahogy van,vlllamosmérnökként mondom,Széllhámos ez a pali.

  7. Egely György szélhámos, érdekes módon mindig eltünik , elrabolják
    a találmányát. Érdeklődéssel vártam amikor Széles Gábor nagy “rössel”
    bejelentette, hogy szeptembertől ( 2014 !!) most aztán megoldják Egelyvel Magyarország energia problémáját. Nagy a csend azóta is!

  8. ” minden haladó gondolkodónak, ezer középszerű elme állja az útját,hogy a múltat védelmezze.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük