KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szilágyi Ákos: Öngól

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Félmondatokban is gyilkolnak a libsi média rabszolgái. Az Euronews beszámolt a 2-2-es müncheni meccsről s láss csodát, úgy fejezi be a beszámolót, hogy – idézem – a magyar csapat elfáradt az összecsapás végére. Látszólag semmi komoly. Csak lenyomni a magyar csapatot. Nem a németek fáradtak el, akik utánunk kullogtak és állandóan az egyenlítésen dolgoztak. Nem.

Ők nem ugyanazt a meccset nézték, de lehet, hogy a szivárványos szemüvegük törte más fényben a tényeket.

Érdekes, ahogy azok az “európai” németek akarnak kioktatni minket demokráciából, akik büszkesége a BMW ma, 2021-ben szivárványos zászlót tett emblémájába. Szép szokás. Régi szokás. 1936-ban, a mai szivárvány helyett nemes egyszerűséggel horogkereszt díszelgett a márkajelzés közepén.
Valaki hallott már olyat, hogy a történelem ismétli önmagát?

De maradjunk a jelenben, ha létezhetik még ilyen fenomén.

A meleg-lobbi langyosodni kényszerült tegnap, Münchenben. Mintha egy kicsit öngólt lőttek volna.
Odavezethetsz egy lovat a vízhez, de nem kényszerítheted arra, hogy igyon! Ismerjük a mondást, mi magyarok. Úgy tűnik, az EU és Németország vezetői még nem hallották ezt az igazságot.

Lehet erőszakkal, felülről vezényelve, politikai kapcsolókkal kivilágítani Münchent, Németországot, akár az egész EU-t is.
Ha az általuk „oly tisztelt” demokráciának megfelelően megkérdeznék az embereket, nagyon kevés tapsot kapnának. Na, nem is nagyon élnek ezzel a lehetőséggel.
Tegnap azonban túltolták a biciklit s – alaptalan de túlfűtött magabiztosságukban – elkövették ezt a hibát.

Szilágyi Ákos: Szivárvány

A sikertelen, szivárványos stadionfestés után, a valóságtól elrugaszkodott, korlátlan mennyiségű önbizalmukkal és pénzükkel 12 ezer szivárványos zászlócskát kívántak kiosztani a német szurkolóknak. Annyira el vannak szállva önmaguktól, hogy fel sem tételezték olyan emberek létezését, akik meccset nézni jöttek, arra fizettek be, és eszük ágában sincs “önkéntes” aktivistáskodni egy olyan ügy mellett, amitől a többségüket hányinger kerülgeti olyan körülmények között, ahol még őszintén megnyilvánulhatnak.
Nos, egy ilyen stadionban összekeveredik a nyilvánosság PC terrorja a baráti társaságok érzetével és amíg még nem hivatalosan kötelező lelkileg térdrerogyni, még a német szurkolók sem teszik.

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Kompromisszumok
München, 2021. június 23. Schafer András gólöröme a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának utolsó fordulójában játszott Németország – Magyarország mérkõzésen a müncheni Allianz Arénában 2021. június 23-án. MTI/Kovács Tamás

Ne gondoljuk persze, hogy ez meghátrálásra kényszeríti őket. Eddig is tudták, hogy mennyire elutasítottak az elveik. Most be kellett érniük néhány vágóképpel a közönség soraiból és egy – azaz egy – provokátor pályára befutásával, szivárványos zászlóval a nyakában.

Ez nekünk és nekik, maguknak a német embereknek visszaigazolás és megerősítés, hogy ezen félelmetes és jól lezárt gondolatterror falán is üthető rés, még ha ők ütötték, akkor is. Ezen a résen beláthatunk a valóságos világba. Ezt persze csak addig, amíg – ebből a tapasztalatból okulva – nem fogják szankcionálni a renitenskedést.
Nekünk most legyen elég annyi, hogy tudhatjuk, nem vagyunk teljesen egyedül, az összes vetítés ellenére sem.

Június 15-én Budapesten az állítólagosan homofób pedofil törvény ellen tüntettek az LMBTQ aktivisták.

Egy transzparensre lettem figyelmes. A következő szöveg volt olvasható rajta angolul:
Homoszexualitás 450 állatfajnál létezik.
Homofóbiát csak egynél találtak.
Melyik tűnik természetellenesnek? – teszi fel a kérdést a külső jegyei alapján, nőneműnek látszó tüntető.
Allatvilag-Homofobia.jpg
A neten találtam a következő sorokat: Az emberi faj, a fizikai világban – a teremtéséből adódóan – kettős lény. A teste félig-meddig állati tulajdonságokkal bír, míg a lelke istenivel. Együtt vannak jelen benne az állatias ösztönök éppúgy, mint az isteni magasságokba való vágyakozás, s ő maga döntheti el, hogy melyikhez vonzódik inkább.

Én figyelmeztetném a kedves LMBTQ aktivistákat.

Az állatvilágban szintén:
– szabadon, szégyenérzés nélkül közösülnek egymás előtt az egyedek.
– csak a fajfenntartásra használják a szexet.
– dívik a kannibalizmus.
– ott és akkor végzik el a kis és nagy dolgukat, ahol és amikor rájuk jön.

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

Gondoltam szólok, ha már az állatvilági normákkal kacérkodunk.

A kérdés tehát, merre is halad ez a “mi” Európai Uniónk? Elkezdtünk volna visszaköltözni a fára?

Kiemelt kép: München, 2021. június 23. Schafer András gólöröme a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának utolsó fordulójában játszott Németország – Magyarország mérkõzésen a müncheni Allianz Arénában 2021. június 23-án. MTI/Kovács Tamás

Nemzeti InternetFigyelő / Szilágyi Ákos Paláver jegyzet
2o21. o6. 24.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük