KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szijjártó Péter: „Románia elnöke sajnos egy szélsőségesen magyarellenes politikus.”

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Miután Johannis megtámadta az új román-magyar határátkelőről szóló törvényt, Szijjártó Péter külügyminiszter joggal bírálta a kamélenkodó román államelnököt.

Mint bejegyzésében fogalmaz: „Folyamatosan belekeveri (már mint Klaus Johannis (szerk.)) Magyarországot, és a magyar kormányt a romániai választási kampányba.”

Ugyanis Klaus Johannis román államfő alkotmányossági óvást emelt a Kübekháza és Óbéb (Beba Veche) közötti magyar-román nemzetközi közúti határátkelő létesítéséről elfogadott törvény ellen, közölte pénteken a román elnöki hivatal – írja a Transindex.ro.

Klaus Johannis

A bukaresti képviselőház által május végén elfogadott jogszabály előírja, hogy a román kormány kezdjen diplomáciai tárgyalásokat Magyarországgal a magyar-román-szerb hármas határnál található új nemzetközi határátkelőhely létrehozásáról.

Az államfő szerint azért sérti a román alaptörvényt a képviselőház által csaknem egyhangúlag megszavazott törvény, mert általa a parlament beavatkozna az államfő, illetve a kormány hatáskörébe. Az óvás szerint a nemzetközi kapcsolatok terén a parlamentnek az a szerepe, hogy a kormány által kidolgozott, az államfő által aláírt nemzetközi szerződéseket ratifikálja. Románia nevében kizárólag a végrehajtó hatalom kezdeményezhet nemzetközi tárgyalásokat, ezt törvény nem írhatja elő a kormány számára – olvasható az elnöki hivatal közleményében.

A kihirdetésre váró törvényt a Szociáldemokrata Párt három Temes megyei, valamint a szerb kisebbség parlamenti képviselője kezdeményezte. A jogszabály indoklása szerint a határátkelő a Románia, Magyarország és Szerbia közötti gazdasági, kulturális, oktatási együttműködést segítené, hozzájárulna a munkaerő szabad áramlásához, és megkönnyítené a határok által mesterségesen elválasztott családok tagjai közötti kapcsolattartást. A kezdeményezők szerint egy állandó határátkelő működtetése visszaszoríthatja az illegális migrációt is, és a jelenlegi 85-ről 22 kilométerre csökkentené az utat Óbéb és a térség legfontosabb városa, Szeged között. magyar-román-szerb hármas határnál a magyarországi Kübekháza és a szerbiai Rábé között már megnyílt az állandó határátkelőhely, amelyet tavaly októberben avatott fel Szijjártó Péter magyar és Ivica Dacic szerb külügyminiszter – írja a Transindex.

Ez is érdekelheti:  Agyhalál – A Telex.hu olvasói röhögnek a kapcsolati erőszakon – Ez a színvonal a Telex olvasóinál – 4 ezer röhögő fej

Forrás: Transindex.ro, Facebook: Szíjjártó Péter

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Szijjártó Péter: „Románia elnöke sajnos egy szélsőségesen magyarellenes politikus.”

  1. Nos száz év épp elég volt megismerni a vláh népséget , tehát fölösleges időt pazarolni rájuk
    – sosem fognak jó irányba megváltozni

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük