KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szijjártó: magyar nemzetbiztonsági érdek a kelet-nyugati együttműködés helyreállítása

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Magyarországnak nemzetbiztonsági érdeke a pragmatikus együttműködés jövőbeli helyreállítása Kelet és Nyugat között, miután a két blokk közötti konfliktuson Közép-Európa mindig rajtavesztett – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Antalya Diplomacy Forum és a Külgazdasági és Külügyi Intézet pódiumbeszélgetésén hangsúlyozta, hogy az utóbbi időszakban szétesett a fennálló politikai és gazdasági világrend, és ezzel odalett az európai gazdasági fejlődés eddigi alapja is, a fejlett nyugati technológiák és az olcsó orosz energiaforrások kombinációja.

Kiemelte: senki nem tudja, hogy a folyamatosan felbomló kötelékek helyreállíthatók-e a jövőben, most kevésbé tűnik realisztikusnak az eurázsiai együttműködés az ukrajnai fegyveres konfliktussal és a háborús retorikával.

„Olyan jövőben hittünk, amelyben jó együttműködés lehet regionális integrációk között, olyan globális rendben, amelyben Nyugat és Kelet pragmatikus, civilizált módon tud együttműködni”

– közölte.

Majd aláhúzta, a történelmi tapasztalatok is azt mutatják, hogy Magyarország és Közép-Európa mindig rajtavesztett Kelet és Nyugat konfliktusán.

„Nem azért érvelünk az együttműködés helyreállítása mellett, mert valakinek a kémei vagyunk, hanem azért, mert ez központi nemzetbiztonsági érdekünk”

– fogalmazott.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy az európai diskurzus már az ukrajnai háború előtt is túlideologizált és túlpolitizált volt, nehéz volt a pragmatizmus, az észszerűség alapján tárgyalni, a fegyveres konfliktus pedig csak tovább rontotta a helyzetet.

Ha az észszerűség vagy a pragmatizmus hangján szólal meg valaki, azt azonnal megvádolják az EU és a NATO egységének megtörésével, sőt akár azzal, hogy Oroszország kéme vagy a Kreml propagandájának képviselője – mondta.

Leszögezte: három olyan ügy van, amely a helyzetben gyökeres változást hozhatna annak érdekében, hogy valós megoldásokat lehessen találni a fennálló kihívásokra.

Az első, hogy visszatér-e a kölcsönös tisztelet a nemzetközi kapcsolatokba, mivel ennek teljes hiánya volt tapasztalható az utóbbi időben. A második, hogy mindenki megérti-e, hogy az ideológiai vagy politikai megközelítés nem írhatja felül a fizikai realitásokat. A harmadik, hogy nyitva maradnak-e a kommunikációs csatornák a szembenálló felek között – sorolta.

Ez is érdekelheti:  Izrael az ellentámadás mellett döntött Irán ellen

Utóbbival kapcsolatban pedig fontosnak nevezte Törökország erőfeszítéseit, mondván, ezek nyomán sikerült megállapodni az ukrajnai gabonaexport újraindításáról.

A miniszter ezt követően leszögezte, hogy Magyarország sikere attól függ, hogy mennyire integrálódik a nemzetközi gazdaságba, elsősorban az exportteljesítményétől és a külföldi beruházások vonzásáról.

Aláhúzta: hazánk érdekelt egy erős Európai Unióban, miután a magyar kivitel körülbelül 80 százaléka a többi tagállamba irányul, a kormány ezért is vesz részt aktívan a közösség jövőjéről szóló vitákban.

Kijelentette, hogy az uralkodó politikai ideológiák csak gyengítik a blokkot, az Európai Egyesült Államok eszméje pedig teljes zsákutca.

Egy erős EU-nak erős tagállamokon kell alapulnia, amelyek büszkén képviselik kulturális, történelmi és vallási gyökereiket – figyelmeztetett.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük