KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szijjártó: a globális biztonság forog kockán

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Jelenleg nem túlzás azt állítani, hogy az ukrajnai háború miatt a globális biztonságunk forog kockán – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági és Szociális Bizottság 3. miniszteri szintű ülésén Bangkokban.

Szijjártó Péter a beszédét rögzítő, a Facebookon csütörtökön megosztott videóban hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború folyamatosan eszkalálódik, miközben a világnak más kihívásokkal is szembe kell néznie.

A háború kockázatot jelent fizikailag, az energia- és az élelmiszerellátás szempontjából, valamint pénzügyileg is – tette hozzá.

Éppen ezért szerintem ki kell jelenti, hogy a dolgok rossz irányba tartanak, és azzal szembesülünk, hogy a több évtizednyi erőfeszítéseink veszélybe kerülhetnek – fogalmazott Szijjártó Péter.

A tárcavezető rámutatott: azt az országot képviseli, amelyik Ukrajna közvetlen szomszédja, vagyis a magyarok a háború közvetlen közelében élnek, így a háború hatásait is első kézből tapasztalják.

Hozzátette, ugyanakkor a háború hatásai nem ismernek határokat, ezért az ázsiai és a csendes-óceáni térség is megszenvedi a háború következményeit.

A miniszter kijelentette, a megoldás a béke lenne, ezért Magyarország folyamatosan az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások előmozdításán dolgozik.

Ha eljönne a béke, akkor kontrollálni tudnánk az inflációt, az irracionálisan emelkedő energiaárakat és vissza tudnánk állítani az élelmiszerellátás biztonságát is globális szinten – emelte ki Szijjártó Péter.

Közölte, hogy Magyarország minden olyan döntést támogat, amely közelebb hozza a békét, de nem fogja támogatni azokat, amelyek meghosszabbítják a háborút.

Szólt arról is, hogy az ázsiai régióval való kapcsolat további erősítése a kölcsönös tisztelet alapjaira helyezve elengedhetetlen. Európa és Ázsia kooperációja hozzásegítene minket ahhoz, hogy a háborús helyzet negatív hatásait enyhíteni tudjuk – értékelt.

Megjegyezte, hogy ha nem tudják helyreállítani a kereskedelmi folyamatokat, az ellátási láncot Európa és Ázsia között, akkor nem lehet elkerülni az európai recessziót.

Ez is érdekelheti:  Újra magyar tulajdonba kerül a Boci csoki

Éppen ezért szeretnénk felszólítani az ENSZ-t arra, hogy az európai és az ázsiai szállítási útvonalak zökkenőmentességét biztosítsa és helyezze vissza a szabadkereskedelem alapjaira a két kontinens kapcsolatait – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

 

Kiemelt kép: Szijjártó Péter felszólalása az ENSZ Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági és Szociális Bizottságának ülésén Bankokban. / 2022. szeptember 29./

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük