KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szijjártó: a Bosch 70 milliárd forintos beruházást jelentett be Magyarországon

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Csaknem 70 milliárd forintos beruházást jelentett be a Robert Bosch Power Tool Kft. Magyarországon, amelynek keretében 2024 végéig logisztikai központot hoznak létre, illetve bővítik a kéziszerszám- és akkumulátorgyártást Mickolcon – közölte a tárca tájékoztatása szerint pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a német tulajdoni hátterű, hazánkban mintegy 20 ezer embernek munkát adó vállalat két fázisban megvalósuló projektjének értéke 70 milliárd forint, amihez az állam 10 milliárd forint támogatást nyújt.

Beszédében kiemelte, hogy az elmúlt három évben példátlan módon kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, Magyarország azonban nem pusztán jól vizsgázott a rendkívül nehéz időszakban, hanem tavaly egyenesen „mesterhármast” ért el, megdöntve a foglalkoztatottság, a beruházások és az export rekordját is.

„Ezzel sikerült azt a célkitűzésünket elérni, hogy Magyarország egyfajta lokális kivétel legyen abban a recesszióban, amely körülvesz minket”

– szögezte le.

Aláhúzta: a siker alapja a beruházások ösztönzése, a világ egyik legversenyképesebb adórendszerének fenntartása, amelyek nyomán hazánk nyújtja a legvonzóbb beruházási környezetet Közép-Európában.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy 2022-ben minden nehézség ellenére is 4,6 százalékos növekedést produkált a gazdaság, hat egymást követő hónapban 4,7 millió felett volt a foglalkoztatottak száma, és 19 százalékos bővülést követően 142 milliárd eurót ért el a kivitel.

Emellett – mint rámutatott – 6,5 milliárd eurónyi beruházás érkezett Magyarországra, amelyek magas hozzáadott értékű munkahelyeket teremtenek.

A miniszter ezután leszögezte, hogy a Bosch 440 leányvállalattal rendelkezik a világ 60 országában, így különösen nagy eredmény, hogy a magyarországi fejlesztés mellett döntöttek.

Kijelentette, hogy a cég beruházásai egyszerre szolgálják a kormány két célját, az újraiparosítást, illetve az elmozdulást a „Made in Hungary” felől az „Invented in Hungary” irányába.

„Tehát a Bosch nem csak beruházási volument hoz Magyarországra, az elmúlt években egyébként több százmilliárd forint értékben, hanem beruházásaival a magyar gazdaság technológiai színvonalát is jelentős mértékben növeli”

– közölte.

Ez is érdekelheti:  Vučić: Szerbia nemzeti érdekei forognak kockán

Majd hozzátette, hogy Magyarország az elektromos motorral működő kéziszerszámok exportjában a világranglista 8. helyén áll, az elektromos motorral hajtott kézifűrészek esetében pedig a 6. helyen.

Végül arra is kitért, hogy Magyarországon a német cégek alkotják a legnagyobb beruházói közösséget, így tavaly csúcsot döntött a kétoldalú kereskedelmi forgalom is, amely már november végére elérte a 60 milliárd eurót.

Rámutatott: a magyar a világ 15. legnyitottabb gazdasága, az export adja a bruttó hazai termék (GDP) 80 százalékát, ami azt jelenti, hogy a külgazdaság alapvetően határozza meg az ország működését.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük