KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szeverodoneck környéki előrenyomulásról és ukrán vezérkari veszteségekről számolt be az orosz katonai szóvivő

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Egy több mint félszáz ukrán tábornok és tiszt életét követelő Kalibr-csapásról és Szeverodoneck körüli előrenyomulásról számolt be Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve.

Konasenkov szerint Szeverodonecknél luhanszki „népi milícia” orosz támogatással felszabadította Metyelkine falut. Közölte, hogy Liszicsanszk térségében ukrán katonák az alacsony harci morál, a lőszer és az utánpótlás hiánya miatt elhagyták nehézfegyverzetüket és állásaikat.

Rogyion Mirosnyik, a „Luhanszki Népköztársaság” moszkvai nagykövete vasárnapi Telegram-bejegyzésében az írta, hogy az Ajdar ukrán „nacionalista” alakulat parancsnokai és harcosai adták meg magukat Metyelkinében, az Azot vegyizüzemben körülzárt ukrán erők pedig jelezték, hogy készek a tárgyalások folytatására. Ramzan Kadirov csecsen vezető azzal vádolta meg a létesítményben lévő ukrán erőket, hogy a civileknek, akiket maguk mellett tartanak, nem szóltak, hogy napok óta szabadon elvonulhatnának a számukra megnyitott humanitárius folyosón.

Mirosnyik azt írta, hogy a magaslaton fekvő szomszédos Liszicsanszk peremkerületeire, ahonnan az ukrán erők tűz alatt tartják a környező településeket, az orosz erők súlyos csapásokat mérnek, a „terroristák” pedig súlyos veszteségeket szenvedtek el Beresztovében, Szpornéban, Volcsojarivkában és a liszicsanszki ipari zónában, az kőolajfinomító területén. Beszámolója értelmében a szakadárok „jelentősen” előrenyomultak Artemivszk (2015 óta Bahmut) irányába és hét kilométerre közelítették meg a várost. A Popaszna irányában lévő Zolotében utcai harcokat folytatnak, bekerítettek egy ukrán csoportosulást Hirszkében, valamint behatoltak Nirkovébe és Mikolajivkába.

A diplomata a Szolovjov.Live csatornán azt mondta, hogy Liszicsanszkban egy 5-8 ezer fős ukrán csoportosulás lehet.

Konasenkov kijelentette, hogy tengeri indítású Kalibr manőverező robotrepülőgépek csapást mértek egy ukrán vezetési pontra Dnyipropetrovszk megyei Siroka Dacsa falunál, amikor az Alexandria operatív-stratégiai erő csoportosulás parancsnoki állománya éppen ott tartott munkamegbeszélést. Bejelentette, hogy az ukrán fegyveres erők több mint ötven tábornoka és tisztje életét vesztette, köztük a vezérkar, a Kahovka csoportosulás, a légideszant rohamegységek, valamint Mikolajiv és a Zaporizzsja irányában harcoló alakulatok parancsnokságának tagjai.

Ez is érdekelheti:  Veri az USA-t a Jóisten: Összeomlott egy híd Baltimore-ban, autók zuhantak a vízbe (videó - frissítés)

Ugyancsak Kalibr-csapás semmisített meg a tábornok szerint a mikolajivi transzformátorgyár területén tíz 155 milliméteres M777-es amerikai tarackot és mintegy húsz harcjárművet, amelyet Nyugatról az elmúlt tíz napban szállítottak a „kijevi rezsimnek”.

A szóvivő azt mondta, hogy precíziós levegő-föld rakéták találták el az ukrán 14. önálló gépesített dandár 1. zászlóaljának Volodimir-Volinszki városból a Donyec-medencei harci övezetbe érkező, személyzetet, fegyverzetet és hadfelszerelést szállító vonatát, aminek következtében több mint száz katona életét vesztette, 30 harckocsi és páncélozott harcjármű pedig megsemmisült a Dnyipropetrovszk megyei Gubiniha vasútállomás kirakodási pontjánál. A „Donyecki Népköztársaságban” lévő Szelidovénél az ukrán 56. gépesített gyalogsági dandár szenvedett el csapást, aminek következtében mintegy kétszázan – köztük külföldi zsoldosok – életüket vesztették, két Grad rakétasorozatvető, tíz gyalogsági harcjármű és páncélozott személyszállító pedig üzemképtelenné vált. Donyecknél az ütegelhárítás hét tüzelőállásban lévő Grad-szakaszt és egy tüzérségi szakaszt semmisített meg.

A harcászati légierő gépei eltaláltak négy rakéta- és tüzérségi fegyverraktárt, és egy Buk-M1 légvédelmi rakétaindítót, a rakéta- és a tüzérségi csapatok pedig 22 vezetési posztot, 48 lőállásban lévő tüzérségi egységet, 123 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást, valamint Iszkander rakétákkal két, a harkivi harckocsijavító üzemben lévő Uragan rakétasorozatvetőt likvidáltak.

Az elmúlt nap folyamán Konasenkov szerint a légi-, rakéta- és tüzérségi csapások következtében több mint négyszáz „nacionalista” életét vesztette, tíz harckocsi és egyéb páncélozott harcjármű, 11 tüzérségi löveg, 11 rakétasorozatvető és 28 speciális katonai jármű pedig megsemmisült. A légvédelem lelőtt egy Szu-25-ös repülőgépet, nyolc drónt, három Tocska-U és két Uragan rakétát.

Az orosz védelmi tárca összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 207 repülőgépet, 132 helikoptert, 1249 drónt, 344 légvédelmi rakétarendszert, 3683 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 562 rakétasorozatvetőt, 2043 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 3715 különleges katonai járművet veszítettek.

Ez is érdekelheti:  Szijjártó nyíltan elmondta: szerinte így érhet majd véget az orosz-ukrán háború

Konasenkov az emberveszteségek miatt harcba küldött katonai személyzet gyenge kiképzettségének tulajdonította, hogy két ukrán Szu-25-ös szombaton ukrán egységek állásait támadta Dnyipropetrovszk megyei Siroke falu közelében.

Mihail Mizincev vezérezredes, a humanitárius reagálásért felelős oroszországi tárcaközi koordinációs parancsnokság és a Nemzeti Védelmi Irányító Központ vezetője a szombat éjjel kiadott nyilatkozatában azt állította, hogy Mikolajivban az ukrán különleges szolgálatok több mint 40 statiszta bevonásával megrendezett jeleneteket készülnek leforgatni, azt bizonyítandó, hogy az orosz fegyveres erők válogatás nélkül lövik a magánházakat. A tábornok szerint a lejárató videó szereplőinek fejenként 25 dollár honoráriumot fizettek.

A donyecki hatóságok vasárnap reggeli bejelentése szerint a „népköztársaságban” az elmúlt nap folyamán hét civil életét vesztette, 24 pedig megsebesült. Helyszíni jelentések szerint Donyeck lakónegyedeinek ágyúzása és rakétázása vasárnap is folytatódott.

 

Kiemelt kép: Az orosz Velikij Novgorod és Kolpino tengeralattjárók Kalibr cirkálórakétákkal lőtték ki az ISIS szíriai bázisait, 2017. szeptember 14-én /Fotó: Vadim Savitsky\TASS a Getty Images

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük