Szétszedték Katy Perryt a balos kommentelők a Twitteren

Az énekesnő együttérzéséről és szeretetéről biztosította a csalódott Trump-szavazókat.

Amit Katy Perry legújabb posztjáért a Twitteren kapott, azt nem teszi ki az ablakba. Bejegyzésében ugyanis együttérzést tanúsított Trump elnök szavazói iránt, a reakció azonban, amit kapott megmutatja, miért hallgatták el olyan sokan valódi párthovatartozásukat – véli John Rich countryzene sztár, aki kedden szerepelt a „Fox & Friends” című műsorban. 

 

„Meg kell köszönnöm neki. Ez egy empatikus mondanivaló, nagyon jó szívre vall, hogy ilyen kijelentést tett. Övé az egyik legnagyobb Twitter-platform, és ezt kitette oda, de ez igazolja is számomra azt, amit sok liberális barátom mondott nekem az elmúlt két-három hónapban” – mondta a contryzenész.

Hirdetés

Rich elmondta, hogy sok olyan színésszel és humoristával barátkozik, akik alapvetően baloldali beállítottságúak, és korábban főleg Bernie Sanders szenátort támogatták, ám az elmúlt években meggondolták magukat, és egyre inkább Donald Trump politikájával kezdtek rokonszenvezni.

„Mindegyikük egyenként jött hozzám és mondta: »Hé, ne mondd el senkinek, de ezúttal Trumpra fogok szavazni« kérdeztem: »Miért nem mondod el az embereknek, hogy így gondolkodsz?« Azt mondták: »Viccelsz velem? Tudod, mi történne velem, ha ilyesmit mondanék?«”

Katy Perry vasárnap posztolt a Twitteren: „Az első dolog, amit az elnöki győzelem kihirdetésekor tettem, az, hogy sms-t írtam és felhívtam a családtagjaimat, akik nem értenek velem egyet, hogy elmondjam nekik, szeretem őket és itt vagyok értük. #FamilyFirst. Hívd még ma fel a családod! Boldog vasárnapot!” – írta a sztár, aki egyéb iránt nyíltan támogatta Joe Bident.

A rajongók azonban nem voltak túl elégedettek Perry-vel.

„Nem fogom megtenni, mert ezek az emberek az alapvető emberi jogaim ellen szavaztak, de nagyon köszönöm a tippet, Katy!” – válaszolta egy Twitter-felhasználó.

„Az igazság az, hogy az olyan gazdag fehér emberek, mint te magad, SOHA nem voltak veszélyben, függetlenül attól, hogy ki is nyerte meg ezeket a választásokat” – mondta egy másik. „Számodra talán ez az eltérő vélemények megmérettetése volt – a többiek számára azonban ez a választás sok szempontból élet vagy halál kérdése volt. Tehát nem, nem hívom fel a családomat, hogy megvigasztaljam őket.”

Rich szerint Perryre pusztán azért támadtak, mert kedves volt a Trumpra szavazó amerikaiakkal. A válaszok stílusa és a támadás hevülete azonban megmutatja, miért féltek olyan sokan támogatni Donald Trumpot. „Katy Perry, aki még csak Trumpra sem szavazott, és csupán kedves az elnököt támogató emberekhez, ha ilyen megtorlásban részesül, az igazolja, amit sok barátomtól hallottam, hogy miért félnek kimondani és elmondani a véleményüket” – mondta Rich.

Mandiner

Facebook hozzászólások


Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Vajon kik fognak prüszkölni? Alaptörvény: az apa férfi, az anya nő

Fenntartásokkal szavazta meg a rendkívüli jogrend meghosszabbítását a Mi Hazánk Mozgalom

További rendkívüli intézkedések a koronavírus-járvány miatt

Close