KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szétesik Németország: Vlagyimir Putyinnal találkozik a bajor kormányfő

Moszkvába utazik Horst Seehofer bajor miniszterelnök, ahol Vlagyimir Putyin orosz államfővel fog találkozni. A német politikusok felháborodtak a bejelentésen, pedig Seehofer már korábban jelezte: Bajorország független külpolitikai lépéseket tesz, ha Berlin nem hajlandó leállítani a tömeges bevándorlást.

A Die Welt német napilap beszámolója szerint a bajor kormányfő bejelentése felháborodást váltott ki a német politikusok körében, mert Seehofer lépése “ellent mond a német szövetségi kormány politikájának”. Továbbá annak hangsúlyozásába kezdtek, hogy az Oroszország elleni szankciók fenntartása “nem kérdés”, Bajorország nem tehet független lépéseket e téren. A CDU tagja és külpolitikai szakértője, Roderich Kiesewetter emlékeztetett, hogy Seehofer már a migráció kérdésében is nyíltan ellenezte a kancellár lépéseit, emellett abbéli reményeinek adott hangot, hogy a kormányfő lemondja a moszkvai utat. Niels Annen, az SPD külpolitikai szakértője azonban egyértelműbben fogalmazott, és kijelentette, hogy a külpolitikáról nem München, hanem Berlin hoz döntéseket.

A bajor kormányfő azonban a migrációs válság során mindvégig ellenezte a német kancellár bevándorláspolitikáját – ami kimerült a migránsok feltételek nélküli beengedésében -, és bár a szakértők rendszerint figyelmen kívül hagyták Seehofer ezirányú megnyilvánulásait, a bajor kormányfő számos alkalommal egyértelmű utalást tett arra, hogy készen áll függetleníteni a külpolitikát Berlintől, amennyiben a kancellár nem hajlandó szem előtt tartani a többségi lakosság elvárásait. Seehofer korábban bejelentette, hogy jogi eljárást indít Angela Merkellel szemben, annak érdekében, hogy a német határon a rend helyreállításra kerüljön.

A bajor kormányfő az Oroszország elleni szankciókat is ellenezte, mivel a szankciók katasztrofális hatást gyakoroltak a német gazdaságra, és ebben a tekintetben Bajorország különösen érintett. A német politikusok akkor azzal vádolták Seehofert, hogy “Putyin kezére játszik”, pedig hivatalos jelentések is beszámolnak arról, hogy a gazdák a szankciók első évében 800 millió euró bevételtől estek el, és Németországban félmillió munkahely szűnik meg a külpiacok egy részének elérhetetlenné tétele miatt.

Ez is érdekelheti:  Macron: Az EU „meghalhat”

Seehofer október közepén bejelentette, hogy a szíriai válság nem megoldható Oroszország részvétele nélkül, a német katonai beavatkozást azonban semmilyen körülmények közt nem tartaná elfogadhatónak. Akkor a Die Welt napilapnak adott interjú során kifejtette, hogy a továbbiakban készen áll közvetlen dialógust folytatni az orosz államfővel, annak érdekében, hogy a szíriai helyzetet minél hamarabb sikerüljön stabilizálni. Október 8-án a bajor kormányfő bejelentette, hogy amennyiben a szövetségi kormány nem hajlandó fellépni a bevándorlás azonnali leállítása érdekében, Bajorország Németországtól függetlenül fogja lezárni a saját határait. A szakértők nem vettek tudomást ennek lényegi jelentéséről; Seehofer azzal fenyegeti a német szövetségi kormányt, hogy Bajorország függetleníti külpolitikáját Németországtól, ha Berlin nem hajlandó tudomást venni a többségi lakosságot sújtó problémákról.

Forrás: hidfo.ru

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük