KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szerednye Dobó István – az egri hős – szülőfaluja: könnyezni kezdett a kegykép!

Égi jelek a magyarság  számára!

Figyeljünk a szimbolikára. Az ország mögül a Nap sugarai törnek elő. A Nap az Atyaisten – vagy ahogy a régiek mondták, – az Öregisten jelképe. Akkor ki áll az ország mögött? S éppen most könnyezni kezdett Kárpátalján a máriapócsi kegykép másolata Szerednyén.

A magyarok égi bejövetele. Megdöbbentő felhőket fotóztak Kárpátalján

Szerednye Dobó István – az egri hős – szülőfaluja. Vajon véletlen, hogy a muzulmánok elleni harc egyik szimbolikus figurájának a szülőhelye lett kiválasztva? Ez már túlmutat Magyarországon, egész Európának szóló üzenet! (üzente Bende)

Könnyezni kezdett a máriapócsi Szűz Mária másolata is

2016. május 25. 20:02
Hunhír.info

A hívek egy hete vették észre a furcsa foltot a kárpátaljai templom Szűz Máriát és a kisdedet ábrázoló képén. A gyülekezet kezdetben beázásra gyanakodott, ám a nedvesség a száraz idő beálltával sem múlt el a Máriát ábrázoló alak szeme alól. Az Ungvár szomszédságában fekvő településen azóta egyre többen jelennek meg – írja az UA-Reporter.

„Azóta hívek százai látogatják a templomunkat, Szűz Mária áldását kérve, s könyörögve, hogy szabadítsa meg őket mindennapi gondjaiktól” – mondja Emerih Krickij, Szerednye polgármestere.

A szentképet, ami a máriapócsi Szűz Mária kép másolata Bacskai József ungvári magyar főkonzul adományozta Dobó István szülőfaluja templomának, a híres egri várkapitánynak szentelt dombormű 2013. évi felavatása alkalmából – írja a szon.hu.

Máriapócson két ikon három különböző időpontban könnyezett. Az első 1696. november 4-én történt. A püspök jegyzőkönyvezte az eseményt és nemcsak görög katolikusok írták alá hanem protestánsok is. Másolatok készültek róla és egyet megkapott Máriapócs is. Míg a Bécsbe vitt ikon többé nem, a másolat viszont újra könnyezett Máriapócson, 1705. augusztus 1-én. 2-án és 5-én is. Legutóbb 1905. december 3-án kezdett könnyezni és december 19-ig folyamatosan könnyezett, majd még két napot december 30-án és 31-én.

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor: az Európai Bizottság és az Európai Néppárt vezetője meg akarja buktatni a magyar kormányt

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “Szerednye Dobó István – az egri hős – szülőfaluja: könnyezni kezdett a kegykép!

  1. A szentkép NEM a Pócsi Szűzanya másolata. Tesék összehasonlítani! Semmmi közük egymáshoz. Ez a bombasztikus semmi a nyíregyházi lap kitalálása, olyan írta, aki nem is ismeri a máriapócsi kegyképet – és erre fel mindenki ezt vette át.

    1. Reg nem lattam a Nif oldalan. Talan ugy 5 evvel ezelott ostorozott enegem a german mondatszerkeszteseim miatt. Jo lenne, ha valki tanitana is kicsit a magyar mondatszerkesztesre, mert csak a csaladban beszelek magyarul. Olvasni is naponta vegyesen olvasok. Tehat nemcsak magyarul, hanem osszesen 5 nyelven.
      Ettol fuggetlenul orvendek, hogy mint regi vitapartner ujra a Nifen van.
      Az on altal emlitett esetben is vitatkoznek, de nem teszem. A lenyeg a kep konnyezesen van.

    2. Én vasárnap jártam Szerednyén és 3 kép könnyezett. Az egyik a Máriapócsi kép másolata.Ezen kívül még 2 kép könnyezik. Valami csodálatos érzés, elmondhatatlan csoda!!Szűz Máriának rózsa illatú a könnye. Megérintettem, és azt az érzést nem lehet leírni!

  2. Csak nem ez is része az üzenetnek?
    Végzetes villámcsapások: Lengyelországban két ember meghalt, Németországban 35-en, Párizsban 11-en sérültek meg. korkep.sk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük