KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szerb szakértő: tenni kell valamit, különben kártyavárként omlik össze az ország

Szerb szakértő: tenni kell valamit, különben kártyavárként omlik össze az ország

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Kizárólag kijárási tilalommal, az érintkezések teljes megtiltásával lehet megakadályozni a koronavírus-fertőzés további terjedését Szerbiában – jelentette ki Predrag Kon, az ország legismertebb járványügyi szakértője a szerbiai közszolgálati televízió kedd reggeli műsorában, ahol arra is figyelmeztetett, valamit tenni kell, különben „kártyavárként omlik össze az ország”.

Szerinte a rövidített munkaidő nem megoldás a fennálló helyzetre, a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb orvosai ezért ismét a szükségállapot kihirdetését és kijárási tilalom bevezetését szorgalmazták. Hozzátette, tisztában vannak azzal, hogy ezt a gazdaság még inkább megsínylené, a járványt azonban csak az érintkezések teljes kizárásával lehet megállítani.

Szerbiában már mintegy egymillió ember kapta meg valamely védőoltás legalább egy adagját, ám az immunizáció megkezdésével az elővigyázatossági intézkedések betartása is lazult, így ismét megugrott a napi új fertőzöttek száma.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában keddre 3469-cel 462 728-ra, Koszovóban 467-tel 69 797-re, Észak-Macedóniában 234-gyel 103 028-ra, Montenegróban 449-cel 76 283-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 223-mal 132 361-re növekedett.

A járvány halálos áldozatainak száma az utóbbi 24 órában Szerbiában 16-tal 4449-re, Koszovóban kilenccel 1608-ra, Észak-Macedóniában héttel 3144-re, Montenegróban 12-vel 1015-re, Bosznia-Hercegovinában pedig hússzal 5209-re nőtt.

MTI

Ez is érdekelheti:  Részvétét fejezte ki Dr. Téglásy Imre, a Human Life International magyarországi igazgatója az orosz követség előtt

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük